2010. július 3. szombat

júl. 3
9:51
Elnököt választ Guinea (Kripto Akadémia)
Cellou Dalein Diallo volt kormányfő és Alpha Condé veterán ellenzéki politikus jutott be a guineai elnökválasztás második fordulójába a szombatra virradóra ismertetett nem végleges hivatalos eredmények szerint.
júl. 3
10:09
Meghalt egy brit katona Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Meghalt egy brit katona Afganisztánban - közölte pénteken a védelmi minisztérium szóvivője.
júl. 3
10:45
Clinton Lengyelországban (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szombaton Krakkóba látogat, ahol lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival aláírja a Bush-kormány idején kötött 2008-as rakétapajzs-védelmi szerződés módosítását.
júl. 3
11:03
Letette az esküt az új kirgiz elnök (Metropol)
Az eskütétel után mondott beszédében Roza Otunbajeva kijelentette, hogy "a kormány demokratikusan fogja irányítani az országot", reményét fejezte ki, hogy átmeneti kormánya a stabilitás és a demokratikus szabadságjogok korszakát nyitja meg, valamint jószomszédi és baráti viszonyt fog ápolni a szomszédos országokkal.
júl. 3
11:03
"Pofa be!" (Kripto Akadémia)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter utasította a magas rangú katonai vezetőket, hogy interjúadás előtt tájékoztassák a Pentagon közkapcsolatokért felelős osztályát.
júl. 3
11:21
Több száz áldozat egy robbanásban a Kongói DK-ban (Metropol)
Több mint kétszáz ember vesztette életét és mintegy százan sérültek meg pénteken este a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében egy üzemanyag-szállító tartálykocsi felrobbanása következtében.
júl. 3
11:57
Hajóbaleset a Szabadság-szobornál (Kripto Akadémia)
Összeütközött - eddig tisztázatlan okból - két kirándulóhajó a New York-i Szabadság-szobornak helyt adó Liberty Island közelében helyi idő szerint péntek este.
júl. 3
11:59
Német államfőválasztás: megosztott táborok (Kripto Akadémia)
Új államfője van Németországnak, miután a szövetségi közgyűlés szerdán szövetségi elnökké választotta a keresztény-liberális koalíció jelöltjét, Christian Wulffot. Eltekintve attól, hogy az 51 éves jelölt csak a harmadik menetben kapta meg a sikerhez szükséges egyszerű többséget, a procedúra minden téren inkább megosztotta, semmint egyesítette a politikai osztályt - koalíciót és ellenzéket…
júl. 3
12:51
Kétszáz ember meghalt egy robbanás miatt (Infostart)
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén több mint kétszáz ember meghalt és mintegy száz megsérült, amikor felrobbant egy üzemanyag-szállító tartálykocsi.
júl. 3
13:45
Polgárok és katonák együtt? (Kripto Akadémia)
A polgári és a katonai erőfeszítések egyesítését, összehangolását sürgette szombaton Kabulban David Petraeus amerikai tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők új főparancsnoka.
júl. 3
14:03
Brutális robbanás, több száz halott! (Kripto Akadémia)
Több mint kétszáz ember vesztette életét és mintegy százan sérültek meg pénteken este a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében egy üzemanyag-szállító tartálykocsi felrobbanása következtében.
júl. 3
14:21
Új elnöke van Kirgizisztánnak (Kripto Akadémia)
Letette a hivatali esküt szombaton Roza Otunbajeva, Kirgizisztán új elnöke.
júl. 3
15:15
Meghalt a Fekete Szeptember vezetője (Metropol)
Meghalt Mohammed Odeh, ismertebb nevén Abu Daud, az 1972-es müncheni merénylet megtervezője - jelentette az AP hírügynökség Damaszkuszból.
júl. 3
15:33
Clinton és Sikorski aláírta a rakétavédelmi megállapodás módosítását (Infostart)
Hillary Clinton amerikai és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szombaton Krakkóban aláírta a Bush-kormány idején, 2008 augusztusában kötött rakétapajzs-megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét, amely az azóta bekövetkezett változásokhoz igazítja az eredetileg Lengyelországba és Csehországba telepíteni tervezett rakétavédelmi rendszert.
júl. 3
15:33
Eltűnhetnek a magyar televíziós adások Kárpátalján (Metropol)
Eltűnhetnek két év múlva a magyar televíziós adások Kárpátalján a 2012-es magyarországi digitális átállás következtében - hívták fel a figyelmet a XIII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen a helyi magyar médiával foglalkozó szekcióban.
júl. 3
17:03
Aláírták a rakétapajzs módosítását (Metropol)
Hillary Clinton amerikai és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szombaton Krakkóban aláírta a Bush-kormány idején, 2008 augusztusában kötött rakétapajzs-megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét, amely az azóta bekövetkezett változásokhoz igazítja az eredeti megállapodást.
júl. 3
17:21
Módosult a rakétavédelmi megállapodás (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton amerikai és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szombaton Krakkóban aláírta a Bush-kormány idején, 2008 augusztusában kötött rakétapajzs-megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét, amely az azóta bekövetkezett változásokhoz igazítja az eredetileg Lengyelországba és Csehországba telepíteni tervezett rakétavédelmi rendszert.
júl. 3
18:15
Németh Zsolt: demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában (Infostart)
Úgy tűnik, demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a vajdasági Kishegyesen.
júl. 3
18:15
Szerbia: Nem lehet megkerülni Koszovó függetlenségének kérdését (Kripto Akadémia)
"Illúzió" lenne azt gondolni, hogy az esetleges szerb-koszovói tárgyalásokon meg lehet kerülni a koszovói függetlenség kérdését - jelentette ki Vuk Jeremic szerb külügyminiszter a Danas című belgrádi napilapban szombaton közölt interjújában.
júl. 3
19:09
Szlovákiában a négy párt megállapodott a koalíciós szerződésről (Infostart)
Megállapodott a koalíciós szerződésről a négy szlovák jobbközép párt, amelyek közösen kívánnak kormányt alakítani - jelentette be Iveta Radicová kijelölt kormányfő a szombati koalíciós tárgyalások után.
júl. 3
19:27
Brutális viharral indult a vakáció Párizsban (Infostart)
Felfüggesztették a vasúti közlekedést szombaton a párizsi Austerlitz pályaudvaron, miután hajnalban egy villámcsapás tönkretette az elektromos berendezések egy részét - közölte az állami vasúttársaság (SNCF).
júl. 3
19:27
Az etnikai pártok jelentik a határon túli magyarok jövőjét (Kripto Akadémia)
Az érdekérvényesítést illetően a határon túli magyar közösségek jövőjét igazán a magyar etnikai pártok jelentik - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a vajdasági Kishegyesen.
júl. 3
19:45
A baloldaliakra hajtanak a lengyel elnökjelöltek (Kripto Akadémia)
Csaknem 31 millió lengyel választópolgár jogosult az urnákhoz járulni vasárnap az elnökválasztás második fordulójában, hogy döntsön a két jelölt, a liberális Bronislaw Komorowski és a konzervatív Jaroslaw Kaczynski, a repülőszerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski volt államfő ikertestvére között.
júl. 3
20:03
Százezrek a londoni melegfelvonuláson (Kripto Akadémia)
A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a szombati londoni melegfelvonuláshoz. A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számos zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte.
júl. 3
20:39
Joe Biden Irakban ünnepli a függetlenség napját az amerikai katonákkal (Infostart)
Kettős küldetéssel érkezett Irakba szombaton Joe Biden amerikai alelnök: együtt ünnepli az amerikai katonákkal a függetlenség napját, és megpróbálja arra ösztönözni az iraki vezetőket, hogy állítsanak fel végre működőképes kormányt.
júl. 3
20:39
Százezrek a londoni melegfelvonuláson (Metropol)
A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a szombati londoni melegfelvonuláshoz. A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számtalan zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte.
júl. 3
20:57
15 millió dollárt kapott Auschwitz (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok 15 millió dollárral (12 millió euróval) szándékozik hozzájárulni a múzeumként működő auschwitz-birkenaui volt náci koncentrációs és megsemmisítő tábor, az emlékhely fenntartásához - jelentette be szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, amikor látogatást tett a zsidómentő német iparmágnás, Oskar Schindler egykori krakkói gyárában.
júl. 3
21:51
Megállapodtak a szlovák kormányerők (Kripto Akadémia)
Megállapodott a koalíciós szerződésről a négy szlovák jobbközép párt, amelyek közösen kívánnak kormányt alakítani - jelentette be Iveta Radicová kijelölt kormányfő a szombati koalíciós tárgyalások után.
júl. 3
22:27
Megbukott a hungarofób politika? (Kripto Akadémia)
Úgy tűnik, demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a vajdasági Kishegyesen.
júl. 3
23:03
Joe Irakban ünnepel (Kripto Akadémia)
Kettős küldetéssel érkezett Irakba szombaton Joe Biden amerikai alelnök: együtt ünnepli az amerikai katonákkal a függetlenség napját, és megpróbálja arra ösztönözni az iraki vezetőket, hogy állítsanak fel végre működőképes kormányt.

2010. július 4. vasárnap

júl. 4
8:03
Tizenötmillió dollárt ad az Egyesült Államok az auschwitzi múzeumnak (Infostart)
A Lengyelországban emlékhelyként működő volt auschwitzi koncentrációs tábor fenntartásához 15 millió dollárral járul hozzá az Amerikai Egyesült Államok. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter krakkói látogatásán közölte, hogy az amerikai kongresszus hozzájárulása után a nemzetközi Auschwitz Alapítványnak utalják át a pénzt.
júl. 4
8:05
Kalóztámadás Nigériában (Infostart)
Nigéria partjainál kalóztámadás ért két teherhajót; egy embert megöltek, tizenkét tengerészt elraboltak.
júl. 4
8:07
Újabb súlyos buszbaleset a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Betonkerítésnek rohant egy túlzsúfolt autóbusz a fékrendszer meghibásodása miatt a Fülöp-szigetek középső részén; a balesetben 15 ember maghalt, és csaknem 50-en megsérültek.
júl. 4
8:09
Lebukott a drogszállításra épített tengeralattjáró (Infostart)
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai az egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség szakembereinek a segítségével.
júl. 4
8:11
Gyerekgyaloglás túszszabadításért (Infostart)
Egy 12 éves kolumbiai kisfiú két nap alatt 70 kilométert gyalogolt, hogy így kérje a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők fogságában lévő édesapja szabadon engedését. A jelenleg 33 éves Libio Martinez őrmestert még 1997 decemberében hurcolták magukkal a gerillák egy laktanya elleni támadás során, három hónappal azelőtt, hogy fia, Johan megszületett.
júl. 4
8:21
Robbanás rongált meg egy olajvezetéket Törökország délkeleti részén (Infostart)
Robbanás rongált meg egy olajvezetéket Törökország délkeleti részén.
júl. 4
8:39
Kémbotrány: nem Cipruson múlt az eltűnés? (Kripto Akadémia)
A ciprusi hatóságok nem hibáztathatóak amiatt, hogy a napokban kitört orosz-amerikai kémbotrány egyik kulcsfigurájának, Christopher Robert Metsosnak nyoma veszett - jelentette ki szombaton Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnök.
júl. 4
8:57
Felrobbant egy török olajvezeték (Kripto Akadémia)
Eddig ismeretlen okból történt robbanás rongált meg egy olajvezetéket Törökország dél-keleti részén szombaton - jelentette az Anadolu hírügynökség.
júl. 4
9:15
Megkezdődött a lengyel elnökválasztás második fordulója (Metropol)
Az urnákat este nyolc órakor zárják le, és az exit-poll felmérések adatait az urnazárás után közvetlenül ismerteti a lengyel média.
júl. 4
9:17
Betonkerítésnek rohant egy busz a Fülöp-szigeteken (Metropol)
A balesetben legalább tizenöten maghaltak, és majd ötvenen megsebesültek.
júl. 4
9:19
Tálib lázadókat öltek meg Afganisztánban (Metropol)
Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban - közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője.
júl. 4
9:51
Az érsek úr bocsánatot kért a nemi visszaélések áldozataitól (Metropol)
Denis Hart elítélte mind a visszaélések elkövetését, mind az egyház mulasztását abban, hogy megfelelően orvosolja a problémát.
júl. 4
10:45
Melbourne katolikus érseke bocsánatot kért a katolikus papok bűneiért (Infostart)
Ausztráliában bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott üzenetben Melbourne katolikus érseke. Denis Hart elítélte mind a visszaélések elkövetését, mind az egyház mulasztását abban, hogy megfelelően orvosolja a problémát.
júl. 4
10:47
Előzetes hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna (Infostart)
Előzetes hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna.
júl. 4
11:21
Megrendítő áldozat egy kisfiútól (Kripto Akadémia)
Egy 12 éves kolumbiai kisfiú két nap alatt hetven kilométert gyalogolt, hogy kérje a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet fogságában lévő édesapja szabadon engedését.
júl. 4
11:39
Drogszállító tengeralattjárót találtak (Kripto Akadémia)
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai a egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
júl. 4
12:15
Öngyilkos merénylet Irakban (Metropol)
Legalább négyen életüket vesztették és 23-an megsebesültek egy öngyilkos robbantásban vasárnap délelőtt az iraki Ramádiban.
júl. 4
12:15
Lecsaptak a tálibokra Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban - közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője.
júl. 4
12:33
"Bocsánat!" (Kripto Akadémia)
Bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott vasárnapi üzenetében az ausztráliai Melbourne katolikus érseke.
júl. 4
13:09
Drámai méreteket ölt a rasszizmus új formája (Kripto Akadémia)
A vallási intolerancia a rasszizmus új formája - ez a Kisebbségek és őslakosok helyzete 2010 című jelentés fő megállapítása. A kötet hazai bemutatóján Setét Jenő, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa a romák elleni magyarországi sorozatgyilkosságról szólva azt mondta: drámai a bűncselekményeket övező társadalmi közöny.

Keresés