Robin van Persie az Arsenal futballistája egy sérülésekkel nehezített szezonon van túl. Hosszú kihagyás után az angol bajnokság utolsó néhány fordulójára tért vissza, és bár azóta teljes értékű munkát végez, továbbra is kérdéses, hogy Van Basten elviszi-e az Európa-bajnokságra. Erről maga a szövetségi kapitány nyilatkozott.
Az mlsz.hu beszámolt róla, hogy Véber Györgyöt négy hónapra eltilották sportszakmai munkájától, mert nem tartotta be a fegyelmi bizottság egy korábbi határozatát.
A Francia Nyílt Teniszbajnokság férfi egyes versenyének legnagyobb meglepetését eddig a mindössze 19 éves lett Ernests Gulbis okozta, hiszen a világranglista 80. helyén álló teniszező bejutott a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között aztán a viadal 3. kiemeltje Novak Djokovics három nagyon nehéz szettben végül legyőzte. Így a szerb jutott az elődöntőbe, ahol a 2. kiemelt Rafael Nadal lesz az…
Nem jól alakult a magyarok számára a lovaglás a budapesti öttusa-világbajnokságon, így összetettben korábbi pozíciójukhoz képest egy hellyel hátrébb szorultak, a futás előtt másodikak.
Bronzérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. Az első helyen a fehéroroszok, a másodikon pedig a litvánok végeztek. A magyarok a várakozásnak megfelelően teljesítettek lövészetben, ezzel harmadikak voltak az első szám után.
Jens Lehmann egyéves szerződést kötött a VfB Stuttgart labdarúgócsapatával. A német válogatott elsőszámú kapusának lejár a megállapodása eddigi klubjával, az Arsenallal, így a stuttgartiaknak nem kell érte átigazolási díjat fizetniük.
Menesztették Flip Saunderst, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Detroit Pistons vezetőedzőjét. A szakembernek a Boston Celtics ellen elveszített Keleti főcsoportdöntő után kell távoznia. A bostoniak 4-2-vel jutottak tovább.
Vincenzo Morabito, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax játékosának, Klaas-Jan Huntelaarnak menedzsere szerint védence igen közel áll ahhoz, hogy a spanyol Real Madridban folytassa pályafutását.
Jó hírt kaptak a cseh futballrajongók. A válogatott játékosa, Marek Jankulovski teljesen egészségesen vághat neki a hét végén kezdődő Európa-bajnokságnak.
A komlói kézilabda-csapatból távozik a beállós Horváth Roland, az átlövő Cziffra Tibor és a balszélső Császár Gábor, s a jobbátlövő Kékesi Szabolcs is ezt fontolgatja (visszatérne Luxemburgba).
A bolgár bajnok CSZKA Szófiának elvették a licencét, ezáltal nem indulhat a nemzeti pontvadászatban, továbbá igen valószínű, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligájában sem. A különböző források szerint 500 ezer és 3 millió euró közötti adósságot halmozott fel a patinás fővárosi csapat, s a helyi futballszövetség ezért nem adott rajtengedélyt neki. Az UEFA várhatóan még ezen a héten dönt a CSZKA esetleges…