Berkes Ferenc és Ács Péter is remizett a kilencedik, utolsó előtti fordulóban a sakkozók Pakson zajló Marx György-emlékversenyén. Az éllovas francia Maxime Vachier-Lagrave ismét nyert, így a záró kör előtt egypontos előnnyel vezet. A tízfordulós viadal hétfőn zárul.
Az első vizsgálatokat követően súlyosnak tűnik Wesley Sneijder, a Real Madrid középpályásának sérülése. A holland labdarúgó az Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen a szünetben állt be, majd 16 percet követően hordágyon távozott, miután találkozott Abou Diabyval.
A Magyar Kupa első fordulójában a legjobb 64 közé jutásért játszott az Újpest B csapata a harmadosztályba az idén felkerülő, de a magasabb osztályt nem vállaló Berkenye ellen idegenben. Az egyébként NB III Mátra csoportjában szereplő újpestiek 5?0-s győzelmet arattak.
Érthetően volt elégedetlen Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője a Chelsea elleni 5?0-s vereséget követően. A szakember nem mentegetőzött, és őszintén nyilatkozott a kudarcról.
A hetedik helyen kiemelt orosz Dinara Szafina nyerte az 1,34 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás női tenisztornát, miután a döntőben két rendkívül egyoldalú játszmában legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát.
"Félre kell tenni a szubjektív elemeket, s nyitottá kell válni arra, hogy labdarúgásunk megújítása csak egy egységes szakmai rendszerben képzelhető el" - hangsúlyozta az összefogás elengedhetetlen szükségességét köszöntőjében Kisteleki István, az MLSZ elnöke, amikor vasárnap délelőtt a TF aulájában megkezdődött a Pro- és A-licences edzők, tehát a legmagasabb szinten képzett honi szakemberek…
A hetedik helyen kiemelt orosz Dinara Szafina nyerte az 1,34 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás női tenisztornát, miután a döntőben két rendkívül egyoldalú játszmában legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát.
Tomiszlav Szivics a Kecskeméti TE vezetőedzője a csapat honlapján élesen kritizálta a ZTE?Kecskemét találkozó játékvezetőjét, Király Krisztiánt. A szerb szakvezető szerint elképzelhető, hogy a bírók sorozatos tévedéseikkel üzenni akarnak csapatának.
Aranyérmes lett a magyar válogatott a belgrádi U18-as férfi vízilabda Európa-bajnokságon, miután a döntőben simán, 12-6-ra nyert a házigazda szerb csapat ellen.
Vereséggel zárta a Feyenoord a klub századik születésnapja alkalmából rendezett tornát. A Celtic Hesselink kettő és Samaras egy találatával 3?1-re nyertek a vendéglátók ellen.