Sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokság legutóbbi kiírását megnyerő Manchester United előnyösebb feltételekkel akarja hosszú távra magához láncolni az együttes spanyol légiósát, David de Geát.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chievo a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2013–2014-es szezonban az együttes vezetőedzője Giuseppe Sannino lesz.
A harmadik helyet szerezte meg Kormos Villő és Reisinger Zsófia a vizes sportokat összefogó világszövetség (FINA) műugró Grand Prix-sorozatának hétvégi olaszországi állomásán.
A német Bundesligában szereplő, Szalai Ádámot is foglalkoztató Schalke 04 augusztus 5-én 18.30-kor játssza az első tétmérkőzését a 2013–2014-es idényben. A gelsenkircheniek a Német Kupa első fordulójában az ötödosztályú Nöttingenhez látogatnak.
A magyar bajnok Győri ETO labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta: nyári utolsó felkészülési mérkőzését a román bajnoki ezüstérmes Pandurii ellen vívja meg. A találkozót július 10-én 20 órakor, az ETO Parkban rendezik.
Sajtóhírek szerint két játékos, Nagy Patrik és Koszó Balázs szerződést hosszabbított a KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapatával, ugyanakkor több játékos távozása is biztossá vált.
A vasárnapi, silverstone-i Brit Nagydíjon történtek nyomán a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kétszer három napot tesztelhet, hogy megtalálja a gyakori defektek okát.
Ahogy az várható volt, Nikola Trajkovics szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO-val. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a szerb középpályás újabb két évre írt alá, ami azt jelenti, hogy 2015 nyaráig biztosan a magyar bajnok játékosa lesz.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerint az afrikai vb-selejtezők A-csoportját vezető etióp csapatban június 8-án Botswana ellen (2-1) engedély nélkül játszott egy futballista.
A nyolcaddöntőben búcsúzott a wimbledoni tenisztornától Serena Williams: a címvédő amerikai játékost a német Sabine Lisicki ejtette ki háromszettes csatában (6:2, 1:6, 6:4). A 23. kiemelt Lisicki ellenfele az észt Kaia Kanepi lesz a következő fordulóban.
Már Szombathelyen edzett a Haladás élvonalbeli labdarúgócsapatának két próbajátékosa, a ferencvárosi csatár, Máté János, illetve a volt soproni középpályás, Laczkovich Donát – adta hírül a haladas.hu oldal.
A világelső és címvédő Serena Williams óriási meglepetésre három játszmában, 6:2, 1:6, 6:4-re kikapott a német Sabine Lisickitől a wimbledoni nyílt teniszbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében.
A Konföderációs Kupát követően kiváltképp felértékelődött a győztes brazil válogatott egyik legjobbjának, Paulinhónak az értéke, aki után több neves európai klub is érdeklődik, köztük a spanyol Real Madrid. Az érintett labdarúgó egyelőre diplomatikus válaszokat adott a jövőjét firtató kérdésekre.
Pörög az átigazolási piac az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) is: a Sunderland három játékossal (Valentin Roberge, Cabral, Mobido Diakité) erősített, a Fulham veterán kapusa, Mark Schwarzer távozott, míg az újonc Cardiff végleg megszerezte Andreas Corneliust.
A Manchester Citytől elbocsátott Roberto Mancini szerint a Juventus által az angol bajnoki másodiktól szerződtetett Carlos Tévez sikertörténet lesz az olasz bajnoknál.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros Vasas elleni szerdai felkészülési mérkőzését a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetőivel folytatott tárgyalássorozat eredményeképpen a szurkolók is a helyszínen tekinthetik meg – adta hírül a fradi.hu.
Immáron nyolcadik éve rendezték meg a Kézilabdások Éjszakáját, ahol az este házigazdája ezúttal is a férfi kézilabda-válogatott kapusa, Mikler Roland volt. A bulin ott volt a Sport Klub stábja is, ahol mikrofonvégre kapták a magyar kézilabda legnagyobb partiarcait.
Az argentin futball legendás alakja, az angol Tottenham Hotspur korábbi kiválósága honfitársát, a Premier League-be készülő Gonzalo Higuaínt fényezte, közben azt találta mondani: a Real Madridtól távozó támadó is befuthat olyan ívű karriert, mint az angol élvonal egyik meghatározó alakja, az Arsenal után az MU-t erősítő holland gólzsák, Robin van Persie.
Emanuele Testardi korábban egy interjúban már elárulta, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnél folytatja pályafutását, hétfőn ezt klubja, a Sampdoria is megerősítette hivatalos közleményben.