Olvasási nehézségekkel küzd Utasi Árpi - árulta el a csantavéri kisfiú tanárnője. Piroska néni szerint diszlexiával bajlódik a kisfiú, aki a Csillag Születik szombati adásában talán éppen ezért kapott az eddigieknél alacsonyabb pontszámokat. Árpinak azonban nem csak az olvasással akadnak óriási problémái: hirtelen jött népszerűségével is meg kell küzdenie.
Kedden bocsátják aukcióra annak a repülőgépnek egy darabját, amely Rudolf Hess-t szállította Nagy-Britanniába 1941 májusában. A bombázó Eaglesham mellett, Glasgow-tól délre földbe csapódott.
Svájci kutatók génmódosítással olyan hím bormuslicát állítottak elő, amely egyaránt vonzza a hímeket és a nőstényeket: a kísérlettel a homoszexuális magatartásra próbálnak magyarázatot kapni.
Az országos sztrájk tegnap reggel hat órakor kezdődött, az egészségbiztosítási reform ellen. A vonatok fele nem közlekedett, Békésben pedig a Volán-buszok 40 százaléka állt le hajnalban. Az iskolákban 40 ezer tanár nem vette fel a munkát, majd hétfő délutánig 15 kórház, 3 rendelőintézet, a hódmezővásárhelyi önkormányzat 200 dolgozója és két órára a ferihegyi reptér kiszolgálószemélyzete is…
Két színész meghalt, hárman pedig megsebesültek Angolában, amikor a rendőrség emberei szétlőtték egy bűnügyi film forgatását hétfőn - közölte a krimi rendezője. A rendőrök nem vették észre, hogy egy filmforgatásba csöppentek a főváros utcáin, és kérdezés nélkül tüzet nyitottak a fegyvereket lóbáló színészekre.
A lelet egyedülálló: a Berlini Természettudományi Múzeum kutatói egy 100 millió éves borostyánban ősi húsevő gombára bukkantak. A ragadozó gomba a dinoszauruszok korában fonálférgeknek állított gyűrűszerű, ragacsos csapdákat, majd a zsákmányt megemésztette.
Hillary Clinton vezeti az amerikai elnökségre pályázók között az "ellenszavazatok" listáját - ez derült ki a konzervatív The Washington Times című napilap keddi számában megjelent felméréséből, amelyben azt vizsgálták: ki az a politikus, akit az amerikaiak a leginkább távol tartanának a Fehér Háztól.
A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. életében már hagyományszámba megy, hogy a karácsonyi ajándékozásra szánt keretét jótékony célra fordítja. Idén ismét dolgozók, ügyfelek és partnerek segítették a cég döntését abban, hogy a sok rászoruló közül ki kapja meg a támogatást. A KÜRT-nek köszönhetően a Magyar Gyermekmentő Alapítvány - jórészt csak külföldön beszerezhető - speciális mentési…
Forró teát hörpölgetve, láz- és fájdalomcsillapítóval telenyomva kezdődik a mai nap. Az aktuális játékhírek mellett bepillantunk a Karácsony egyik ígéretes mozifilmjébe is.
Nem tud hollandul Miss Belgium: a szépségverseny győztesének édesanyja francia ajkú belga, édesapja pedig cseh, hollandul korábban sosem tanult, ez azonban nem hatotta meg a közönség flamand tagjait.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is bekapcsolódott a Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét múlt hétfőn brutálisan bántalmazó ismeretlenek elfogására indított nyomozásba - írta a keddi Népszabadság. Tóth Gábor dandártábornok, Budapest főkapitánya a lapnak azt mondta: az NNI egyelőre nem vette át a nyomozást a BRFK-tól, csak segíti a fővárosi nyomozók munkáját.
Hatalmasat esett Edina, a Nagy fogyás utolsó női játékosa. A verseny végső próbáján lebucskázott egy szalmabáláról, mert a hidegben, a megerőltető párbaj után elzsibbadt a lába. Edina feladta a harcot.
Hajnal óta az eredeti menetrend szerint járnak az elővárosi vonatok – írta közleményében a MÁV Zrt. A távolsági és InterCity járatok azonban a délelőtti órákban még késhetnek. A nemzetközi járatok közül a sztrájk idején több vonat nem érkezett meg, így a nemzetközi közlekedés helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe.
Minden elképzelést meghaladó mértékben emelkedhet a tengerek szintje: a Nature Geoscience tudományos lap munkatársai szerint ugyanis a korábbi becslésekkel ellentétben nem 81, hanem akár 163 centiméterrel is magasabb lehet a vízállás az évszázad végére.
Az énekesnőről nemrég megjelent könyv szerint Rúzsa Magdi anyukája a terhességének nyolcadik hónapjában megsérült, ennek következménye volt a kislány ajka és orra közötti csomó. Vagyis Magdi tumorral született!
Tarolt a coloradói lavina Los Angelesben, és a Colroado Avalanche az első harmadban parádézva megszerezte a győzelmet a Kings otthonában. Nehezen ugyan, de végül elbírt a Detroit Red Wings a Washington Capitals együttesével, igaz végül csak a szétlövés hozott döntést a hosszúra nyúlt összecsapáson.
A hétfő esti voksolás idejére a rendőrség kordonokkal zárta le az Országház környékét, hogy megelőzze a szeptemberben történtek megismétlődését. Összesen két embert állítottak elő, három másikkal szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
2007 az irodalom és zene éve volt a Tallinni Magyar Intézetben - összegezte röviden a magyar kulturális programokat Észtország szerte Dávid Gyula intézetigazgató az MTI-nek.
Ma adja át az adórendszer átalakításáról szóló elképzeléseit a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek - írta a keddi Magyar Nemzet. Az egyelőre csak javaslati szinten kezelendő csomag az adóterhelés mértékén nem változtat, de a hangsúlyokat máshová helyezi úgy, hogy amit az egyik területről adócsökkentéssel elvesznek az államtól, azt egy másik területen…
Újabb közlekedésfejlesztési tervet készíttet a főváros, pedig az előző még érvényes, sőt alig valami teljesült belőle, de máris elavult - írta a keddi Népszabadság. Az új koncepció többek között útdíjat javasol a belvárosi forgalom csökkentésére, néhány rövidebb és egy-egy hosszabb közúti alagút építését. Az újabb terv 2027-ig szól majd.
2060 után nem születik újabb világrekord a sportban, az emberi nem ugyanis addigra eléri fizikai teljesítőképessége határát - állítják francia tudósok.
Feltehetően drogdílerek lőttek rá arra a helikopterre, ami a Mikulást szállította Rio De Janeiro egyik nyomornegyedébe - közölte hétfőn a brazil rendőrség. A támadásban senki sem sérült meg, bár a helikoptert két lövedék eltalálta.
Külföldön is szeretnék forgalmazni alkotói a Macskafogó folytatását, amely A sátán macskája alcímmel csütörtöktől látható a magyar mozikban. Erről Ternovszky Béla, a produkció rendezője beszélt az MTI...
A nyáron érkezett Franck Ribéry szerint a Bayern München labdarúgócsapatánál óriási nyomás nehezedik mindenkire és túl gyorsan kitör a pánik, ha valami nem úgy működik, ahogy kellene. A franciák világbajnoki ezüstérmes klasszisa azt mondta: ezek a dolgok zavarják egy kicsit, de egy pillanatig sem bánta meg, hogy Bajorországba igazolt.
Kigyulladt hétfő éjjel Budapesten a II. kerület Fény utcában egy ötemeletes épület egyik lakása - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter elmondta, az ötödik emeleti lakást mellkasig érő szemét borította, ez égett teljes terjedelmében.
Előfordul, hogy valaki éppen szenteste délutánján ér haza külföldről, vagy családi okok miatt nincs ideje egész nap a tűzhely mellett állni karácsonykor sem - nekik szólnak a következő ünnepi fogások, amelyeket Stahl Judit javasolt az MTI munkatársának.
Hamarosan két helyen is emléket állítanak Kaszás Attilának. Komáromban, ahol iskoláit járta, életnagyságú szobrot, míg Budapesten, a Nemzeti Színházban domborművet avatnak márciusban.
Lewis Hamiltonnak nem lesz könnyű dolga új mclarenes csapattársával, a finn Heikki Kovalainennel - legalábbis így véli Jenson Button, a Forma-1-es Honda brit pilótája.
Külföldön is szeretnék forgalmazni alkotói a Macskafogó folytatását, amely A sátán macskája alcímmel csütörtöktől látható a magyar mozikban. Erről Ternovszky Béla, a produkció rendezője beszélt.
Kedden adja át az adórendszer átalakításáról szóló elképzeléseit a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek. Adókötelessé válna egyebek mellett az üdülési csekk, az étkezési hozzájárulás és az iskolakezdési támogatás is.
Csupán 6 százalék volt az informatikai képesítéssel rendelkező álláskeresők aránya a HVG állásbörzén, pedig a munkáltatók 44 százaléka keresett ilyen szakembert
Megölte az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád egyik parancsnokát az éjjel. A Madzsid Harazin gépkocsija ellen végrehajtott légicsapásban további két fegyveres meghalt, két járókelő pedig megsebesült.
A GKI Egészségügykutató Intézet elemzője szerint az egészségbiztosítási törvény nagyon nehezen megvalósítható. Rékassy Balázs úgy véli: nincs annyi egészségbiztosítási szakember Magyarországon, hogy minden regionális pénztár élére jusson egy. A törvény elfogadása kapcsán a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István elmondta: komoly kétségei vannak afelől, hogy az hatályossá válik, ám, ha így is…
Egy japán hadihajóról indított elfogórakétával lelőttek egy ballisztikus rakétát 160 kilométer magasan a Csendes-óceán felett, ezzel sikeresen tesztelve kedden az amerikai építésű rakétavédelmi rendszert - jelentették be hétfőn. Japán az első ország az Egyesült Államok után, amelyik hasonló tesztet hajtott végre.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által feltárt szervezeti és működési hibák, gazdálkodási hiányosságok gyors orvoslására szólította fel a Magyar Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének (ET) elnöke, Jaczkovics László az MTV Közalapítvány kuratóriumát és annak elnökségét.
Közeleg a karácsony, és a legtöbb cég valamilyen módon megköszöni munkatársainak és partnereinek az egész éves együttműködést. Ez a gesztus pénzbe kerül, és hogy mennyibe, az attól függ, hogy milyen ruhába bújtatjuk az ajándékot. Mindenesetre az üzleti ajándékozásra vonatkozó jogszabályok bonyolultak és nehezen átláthatók, ráadásul szakértők szerint nem is mindig "igazságosak".
Ötvenmillió forinttal távozik ma este az RTL Klub stúdiójából a Pókerarc nyertese. A kvízműsor hat döntőse már izgatottan készül a végjátékra, minden taktikát bevetnek a győzelemért. Van, aki napi tizenhat órán keresztül készül, de akad olyan is, aki az ellenfelei reakcióit tanulmányozza. Egyikük a Fókusz műsorából is csemegézik.
Ha sikerült megúszniuk a pestist és a többi halálos betegséget, akkor a középkori emberek egészségesebb életet éltek, mint mi ma. Zsírban szegény, zöldségekben viszont gazdag étrendjük, amelyet gyenge sörrel öblítettek le, jobbat tett a szívnek, mint a mai, keményítőben gazdag, tartósítószerrel teli élelmiszerek.