December 8.-án reggel 5 órakor indult útnak Martfűről Nagyváradra a Victory kis csapata! Valamivel több, mint 2 óra utazás után érkeztünk meg a verseny helyszínére, ahol ifi, junior és felnőtt csapatbajnokságot rendeztek meg katában és küzdelemben is.
Ismét elnapolta tegnap a libanoni parlament az új elnök megválasztását, immár kilencedik alkalommal. Nabih Berri házelnök a parlamenti frakciókkal folytatott megbeszélése után jelentette be, hogy jövő szombatra halasztják az elnökválasztást.
Az Országgyűlés elfogadta az egészségbiztosításról szóló törvényt. Minden szocialista képviselő, aki gombot nyomott, igennel szavazott. Nincs koalíciós válság, Gyurcsány Ferenc helyzete az elmúlt hónapok valós vagy vélt ingadozásai után most kifejezetten szilárdnak nevezhető. A koalíciós pártok képviselői nyomatékosan kifejezték egységüket, úgy fejezték be a politikai évet, hogy egyöntetűen…
A rendőrség indítványát elutasítva, a Veszprémi Városi Bíróság szabadlábra helyezte Csécs Zoltánnét, a sikkasztással gyanúsított alsóörsi postásnőt, aki november 27-én tűnt el 520 ezer forint ki nem kézbesített nyugdíjjal. Amikor a múlt héten csütörtökön a rendőrök Sopronban elfogták, csupán százezer forintot, és néhány, ajándéknak vásárolt apróságot találtak nála. Az asszony azzal magyarázta az…
Jómúltkorában végre én is meglátogattam a Csokiboltos Csokiboltját, és egyéb nélkülözhetetlen csokoládék mellett bevásároltam jópár csokiból öntött kávéscsészét. (Ebből a csokicsészéből kérek hatot. Nem is, nyolcat. Legyen tíz, még a végén nem kapok, ha szükségem lesz rá!) Magától értetődik, hogy ebben kávé ízű krémet vagy habot kell tálalni. Legegyszerűbb lenne kávéval ízesített tejszínhabot,…
"Hipp-hopp, jön Vuk!" - biztosan sokan emlékeznek a nótára, azaz egészen pontosan minden idők egyik legjobb magyar rajzfilmjére, a Dargay Attila rendezte Vukra. A világ filmgyártása már hosszú évek óta a folytatásokban utazik, a gyakorlat a kommerszfilmes szférában nálunk is honos: gondoljunk csak az Üvegtigris 2-re, vagy az éppen készülő Valami Amerika 2-re, a Macskafogó 2-ről nem is beszélve.…
Magabiztos benyomást keltett Fabio Capello, az Eb-selejtezőn szégyenletesen kiesett angol együttes új szövetségi kapitánya (képünkön) bemutatkozó sajtótájékoztatóján. A válogatott második külföldi és - hatvanegy évével - valamennyi elődjénél idősebb szakvezetője olaszul, tolmács segítségével válaszolt a nagy számban összegyűlt újságírók kérdésözönére. A spanyolul és franciául is beszélő itáliai…
Hideg és nyirkos volt a szeptember vége. Reggel négy óra, az öreg Cadillac lomhán és kormosan szeli az utakat. A Golden Gate következik, majd a kedvenc rész, a 29-es út. A szőlőtőkék rohanva mutatják az utat: megérkeztünk. A kisváros, Yountville még javában alszik, az étterem mögött álmos szakácsok gyülekeznek. Kedvetlen tekintetek, fáradt sóhajok, kulccsörgés, az ajtó nyílik. Szigorú arcú tag…
Már csak pár nap és nyakunkon a karácsony. Van, aki már áprilisban talált ajándékot, van, aki már mindent becsomagolt, de előfordul, hogy nehéz megfelelő ajándékot kigondolni, s megvenni. A helyzet nem reménytelen, még készíteni...
Minden jel szerint hozzászoktunk már a vasutasok sztrájkjaihoz. A rendszeresen vonattal utazók körében viszonylag gyorsan kialakul egyfajta rutin, az ember megtanulja, mennyivel előbb érdemes kiérni az állomásra, melyik vonatra célszerű jó előre megvenni a jegyet, hová kell állni a peronon, ha a szerelvény elején vagy végén akar felszállni.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által feltárt szervezeti és működési hibák, gazdálkodási hiányosságok gyors orvoslására szólította fel a Magyar Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének (ET) elnöke, Jaczkovics László az MTV Közalapítvány kuratóriumát és annak elnökségét.
Hétfő délután röviddel négy óra után császármetszéssel jött világra Wessex grófnőjének (leánykori nevén Sophie Rhys-Jones) második gyermeke, egy kevéssel 3 kiló feletti kisfiú. A bébi a királynő legfiatalabb sarjának, Edvárdnak (Wessex grófja) a második gyermeke, egyben II. Erzsébet nyolcadik unokája, aki a trónöröklés rendjében a nyolcadik.
Kelet-Európa gazdaságai túlfűtöttek, a jegybankoknak mindenképpen meg kell előzniük a bajt - nyilatkozott egy brüsszeli szakértő a The Washington Timesnak. Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott 10 ország az egészségesnél gyorsabb ütemben növekszik, némely államot egy kissé elvakította a növekedés - véli Fredrik Erixon, a brüszszeli Nemzetközi Politikai Közgazdaságtan Európai Központjának…
Semmiképpen sem tekintette győzelemnek a brit katonai ellenőrzés átadását az iraki Bászrában hétfői brit sajtó, mely mérsékelt terjedelemben és hangon tudósított az eseményről. Az iraki olajszállításban kiemelkedő szerepet játszó kikötőváros az utolsó azon négy déli tartomány közül, melyekben a brit hadsereg az elmúlt közel öt évben állomásozott.
Teherautóval ütközött, majd kisiklott egy Budapestről Bukarestbe tartó vonat hétfőre virradóra Arad közelében - közölte a román vasúti társaság. A vonat éppen elhagyta Aradot, s mintegy 100...
Érvényesült tegnap a legfontosabb kérdésekben a koalíciós többség akarata; a képviselők több mint fele igent mondott a jövő évi költségvetésre és - név szerinti szavazáson - az egészségbiztosítási törvényre. Utóbbival megnyílik az út az egészségpénztárak megalakításához. A kormánypárti képviselők igen szavazatával, döntő többséggel elrendelte a parlament a Fidesz és a KDNP által a vizitdíjról, a…
A keszthelyi Élő Lelkiismeret elnevezésű civil szervezet félpályás útlezárással csatlakozott tegnap a Liga-sztrájkhoz. Fenékpusztánál kilenc kocsival tizenöten demonstráltak reggel kilenctől délután egyig.
Ötvenmillió eurónyi támogatást ajánlott Ausztria annak idején a dél-kelet ázsiai cunami áldozatainak. Mára kiderült: ennek csak a töredékét használták föl.
A hírek szerint még az idén hétszázalékos tulajdonrészt szerezhet a CEZ cseh áramcég a Molban. Ezért "cserébe" két komoly piaci súlyú erőművet építenének Magyarországon és Szlovákiában.
Menedzserként bejárta a fél világot, volt idő, amikor szinte már-már hazajárt New Yorkba. Ha az üzlet érdeke úgy kívánta, átugrott valami problémát megoldani Indiába, de intézendő ügyek szólították Németországba, Izraelbe Szingapúrba is. A leghosszabb út mégis egy zuglói lakás nagyszobájában várta. Kilométerekben nem mérhető, hónapokig tartó utazás volt ez, miközben látszólag nem történt semmi. A…
Kaká, a Milan brazil klaszszisa érdemelte ki Az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tegnap esti, zürichi gáláján. A második helyen az argentin Lionel Messi (Barcelona), a harmadikon a portugál Cristiano Ronaldo (Manchester United) végzett.
A Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának hétfői, várhatóan idei utolsó üléséről. A testület napirendjén az egészségbiztosítási pénztárakról szóló...
Nem választotta meg az Országgyűlés tegnap ombudsmannak Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt, Sólyom László jelöltjeit. A köztársasági elnök szerint nyilvánvalóan politikai döntés született, ennek ellenére kitart amellett, hogy a jövőben sem egyeztet előzetesen jelöltjeiről a pártokkal.
Egy nap után véget ért a Liga határozatlan időre meghirdetett nyomásgyakorló akciója, miután a képviselők megszavazták az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt. Gaskó István Liga-elnök azt mondta: a jogszabályt az Alkotmánybíróságon támadják majd meg és készek akár népszavazást is kezdeményezni, de abban bíznak, hogy az államfő nem írja alá a jogszabályt. A sztrájk egyébként nem…
"A világ legkisebb karácsonyfája" - zengzetes cím az ünnepi mütyürnek, amit mától szombatig tekinthetnek meg a Műcsarnok látogatói. Tóth Avanti Péter grafikus miniatűr "alkotása" mindössze három centiméter magas, egycentis aranyozott talapzattal, amit a művész restaurátor felesége készített.
Nem engedett a kamatból az MNB monetáris tanácsa idei utolsó ülésén, így 2007-ben, az erőteljes költségvetési megszorítás, a megemelkedett árindex és a gazdasági stagnálás évében mindössze fél százalékponttal csökkent az alapkamat, amely 7,5 százalékon fejezi be az esztendőt.
A Magyar Gárda feloszlatását kezdeményezi az ügyészség. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője tegnap közölte: az alapszabályában kulturális és hagyományőrző célokat megjelölő szervezet - álláspontjuk szerint - törvénysértő tevékenységet folytatott. A bírósági beadványban - a nemzetközi egyezmények mellett - arra hivatkoznak, hogy az egyesülési jog gyakorlása nem csorbíthatja mások jogait…
Flamencoest, városnézés a mór emlékeket őrző Cordóbában és Granadában, Sevilla, Málaga, majd egy kiadós autóút Andalúziából Madridba - Líbia első embere Franciaországot elhagyva is igyekszik kiélvezni európai rehabilitációjának állomásait.
A magyar női válogatott - az utóbbi évtized leggyengébb világversenyes szereplését produkálva - nyolcadik lett a franciaországi vb-n. Sinka László főtitkár-csapatvezető szerint szinte végig hullámvasúton ültek az elutazás előtt még aranyéremről is álmodozó játékosok, s a kéthetes esemény vége a lejtő alján érte őket.
Carla Bruni énekesnő Nicolas Sarkozy új barátnője; az olasz származású egykori francia topmodellről és a francia államfőről a párizsi Disneylandben készült közös (megrendelt) fotóval a címlapján jelent meg hétfőn több francia országos napilap.
Átok ül a magyar cégrészeket is érintő német-orosz üzleten. Tegnap az MTI a Dow Jones hírügynökségre hivatkozva azt jelentette, hogy a német E.On közzétette: megállapodott az orosz Gazprommal a tavaly nyáron bejelentett vagyonelemcseréről. E szerint az E.On a szibériai Juzsno-Russzkoje gázmező 25 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdonrészéért cserébe "üzletrészt ad el a Gazpromnak nyugat- és…
Az iszlám szent könyve, a Korán szerint, minden muzulmánnak életében legalább egyszer - ha az anyagi körülményei, és egészsége lehetővé teszi - el kell zarándokolnia Mekkába. Az iszlám naptár 12. hónapjában történő haddzsra a helyi törvények szerint a szaúdiak ötévente mehetnek. Viszont Szíriában az idősek iránti tisztelet jeléül a fiatalok nem indulnak el. Napjainkban a zarándokok repülőn, vagy…
Vagyishát mogyorós mogyorókrémes. Adventkor minden hétvégén készül nálunk valamilyen aprósütemény, aminek a felét megpróbálom elmenteni egy jó nagy dobozba, és akkor meg van oldva az ünnepek alatti édes rágcsálnivaló. A mentés néha sikertelen, mert bizony ahhoz nagyon kőszívűnek kell lenni. Tavaly így jártam a mogyorós rudakkal, ami Lajos Mari receptje volt a Nők Lapjában, és olyan jól el voltak…
Tehergépkocsi utánfutójával ütközött Arad mellett, román területen, majd kisiklott hétfőre virradóra a Budapestről Bukarestbe tartó Intercity vonat. A baleset szerencsére áldozatokat nem követelt, de az anyagi kár számottevő.
"Ex libris Maecenas" címmel régi hagyományt elevenít fel a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Az Akadémiai Könyvtár alapítója, gróf Teleki József 1826-ban a családi könyvtár adományozásával csatlakozott az Akadémiára tett felajánlásokhoz. Teleki példája nyomán mecenatúra-akciót indít a könyvtár számos olyan mű megvásárlására, amely beszerzése az elmúlt néhány évben meghaladta anyagi…
Az Országgyűlés pozitív döntését követően már csak Sólyom László köztársasági elnökön múlik, hogy a biztosítási reformtörvény januárban hatályba lép-e. Ha az államfő normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól, akkor az átalakítás is elhúzódhat. A mostani tervek szerint a főbb változtatások az alábbiak lesznek.
Az elmúlt héten is rengeteg gyönyörű gól született, s nem meglepő, hogy volt miből válogatnunk, hiszen a Bajnokok Ligájában kedden és szerdán is lelkesen rúgták a bőrt a továbbjutásért harcoló csapatok, a topligák közül - többek között - a Serie A-ban és a Premier League-ben is nagyüzem volt, míg a klubvilágbajnokságon csak a fináléban hat találatot láthattak a nézők. Szavazzon ön is a kedvenc…
Szinte minden adófajtához hozzányúlna a Gazdasági Versenyképességi Tanács a tegnap bemutatott, egyelőre nem túl részletező javaslat szerint. A munkaadóknak például kedveznének, egyszerűsítenék az adóstruktúrát, ám az egészségbiztosítási reformra nem gondoltak. Kérdés: hogyan viszonyul mindez az államigazgatásban és az SZDSZ-ben készülő másik négy koncepcióhoz?
Szinte hihetetlen, ami a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola egyetemi rangú uralisztikai tanszékén könyvkiadásban történik: majdnem két tucat - a finnugrisztika körébe vágó - sorozat jelenik meg a tanszék műhelyének gondozásában, és készülőben van egy minden eddiginél nagyobb szabású kiadványcsoport.
A Parlamenthez vonultak a tüntetők a Vértanúk teréről, a demonstrációnak a rendőrök vetettek véget - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a BRFK Kommunikációs Osztályától.