Már csak pár nap és nyakunkon a karácsony. Van, aki már áprilisban talált ajándékot, van, aki már mindent becsomagolt, de előfordul, hogy nehéz megfelelő ajándékot kigondolni, s megvenni. A helyzet nem reménytelen, még készíteni...
Mindmáig a szex témakörén belül kevés tabu egyike - az anális közösülés. A "titok" mivolta miatt azonban kevesebbet hallani azokról a szabályokról, melyeket biztonságos gyakorlásához mindenképp be kell tartani.
Hollywood morálisan a tálibokkal és az al-Kaidával vagy egy szinten - állítja Rupert Everett, a filmstúdióknak a nőkkel, a melegekkel, az abortusszal és a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos álszent hozzáállására utalva.
Egyetlen autóban két férfit kaptak el ittas vezetésért a skót rendőrök alig néhány perc leforgása alatt. Összesen kétszáz autós, illetve motoros bukott le az ünnepek előtti fokozott közúti ellenőrzés során.
A brit filmminősítő intézet keresi azt a jogi megoldást, amellyel megakadályozhatja a Manhunt 2 (Embervadászat) című számítógépes játék kereskedelmi forgalomba hozását.
Ez év januárjában a mekkai zarándoklat (háddzs), amely az iszlám vallás ötödik pillérét alkotja, komoly balesetek nélkül ért véget. Az elmúlt esztendők tragédiának megelőzése érdekében a szaúdi kormányzat azonban újabb biztonsági intézkedésekkel, felújítási projektekkel készül a muzulmán naptár utolsó, úgynevezett Dzul Hiddzsa nevű hónapjának a 8. napján kezdődő háddzsra.
A szex sem a fájdalomcsillapítót, sem a fogyókúrát nem helyettesíti, ám a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat testi-lelki harmóniája előnyösen hat egészségi állapotunkra. A szex hatásairól sok hiedelem kering.
Amikor rászánjuk magunkat a változtatásra, szebbnél-szebb frizurák közül választhatunk. Sokan kivágunk az újságból egy képet, és azt lengetjük a fodrász előtt - aki vagy meg meri mondani vagy nem: a kiválasztott frizura sajnos nem fog jól állni.
A kristályokat a Feng Shui nagy előszeretettel használja, hiszen a csí aktivizálására szolgáló eszközök. A kristályokkal harmonizálhatjuk a túl intenzíven vagy passzívan mozgó csít.
Nem tud hollandul Miss Belgium: a szépségverseny győztesének édesanyja francia ajkú belga, édesapja pedig cseh, hollandul korábban sosem tanult, ez azonban nem hatotta meg a közönség flamand tagjait.
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, a népesség 90 százaléka rendszeresen szenved tőle. Az ünnepek közeledtével, pedig minden második ember fejfájással fekszik le, mert aggasztják az ajándékozással való problémák.
Ha sikerült megúszniuk a pestist és a többi halálos betegséget, akkor a középkori emberek egészségesebb életet éltek, mint mi ma. Zsírban szegény, zöldségekben viszont gazdag étrendjük, amelyet gyenge sörrel öblítettek le, jobbat tett a szívnek, mint a mai, keményítőben gazdag, tartósítószerrel teli élelmiszerek.
A rövid lábú nőket nagyobb eséllyel fenyegetik a májbetegségek - derült ki egy átfogó brit kutatásból, amelynek során 4300, 60 és 79 éve közötti asszonyt vizsgáltak meg.
Két énekes, Polyák Rita és Kocsis Tibor kiesésével ért véget a Csillag születik utolsó elődöntője. Ezen a hétvégén a versenyzők jobban izgultak, mint eddig, hiszen már a döntőbe jutás volt a tét.
Szeretőként élni a hétköznapokban sem egyszerű, de ahogy közelednek az ünnepek, egyre fájdalmasabb érzések keríthetnek hatalmukba minket, feltéve, ha mi vagyunk a titkos harmadik.
Újabb bizonyítékok merültek fel a Madeleine McCann elrablásával gyanúsított férfi ellen: több ismerőse is látta Robert Muratot annak az portugáliai apartmannak a közelében, ahonnan a kislány május elején eltűnt. Időközben az ibériai ország egyik elismert törvényszéki szakértője arról nyilatkozott: az ügy sosem jut majd el a bíróságra, a rendőrök ugyanis túl sok hibát követtek el a nyomozás során.
Minden hízásra hajlamos nő és férfi vagy aggódva gondol a közelgő karácsonyi ünnepekre, vagy éppen örül, hogy ily módon felmentést szerezhet a fogyókúra alól, hiszen ilyenkor végképp nem lehet nemet mondani a mama, az anyós, a nagyszülő traktájára. Hogy éhes-e az ember vagy sem, az senkit nem érdekel, enni és inni ilyenkor muszáj.
Az szinte biztosra vehető, hogy a Szex és New York moziváltozatának készítői, valamint a kapcsolódó termékek gyártói jövőre nagyon kaszálnak. Egy olasz fehérneműs cég is bebiztosította a bevételt.
Amerikai kutatóknak embrionális szívizomsejtek befecskendezésével sikerült a szívinfarktuson átesett egerek szívműködését anélkül is javítani, hogy az szapora szívverést okozott volna, amely sok más eddigi kísérlet káros mellékhatásaként lépett fel.
Hideg, didergős reggelek… Nincs kedvünk kinyitni a szemünket, nincs kedvünk kibújni a meleg és puha takaró alól sem. Pedig szép a tél - tiszta és friss. Tanuljuk meg élvezni!
A sztárok bizonyos szempontból éppen olyan emberek, mint bárki más, és ha éppen nem a kamerák előtt vagy a színpadon vannak, átváltoznak egyszerű hétköznapi emberekké. Smink és estélyi nélkül is kávéznak
A 18.-a éjjelén Bakba lépő Jupiter esésbe kerül, s a problémák, melyek válladat nyomják, valamint a családi terhek mellett a munkahelyi feszültségek is nehezebben szűnnek...
A karácsonyi időszaktól a legtöbb háziasszony már előre retteg, jön a rengeteg sütés, főzés, a veszekedés az összegabalyodott égősor miatt, és végül az ajándékozásba valami keserűség vegyül. Pedig nem kellene ennek így lennie.
Amióta felröppent a hír, miszerint Damu Rolandnak el kell hagynia a Jóban Rosszban sorozatot, a rajongók az időpontra várnak. A Blikk információi szerint a színész mégsem távozik majd örökre.
Daniel Radcliffe egy 4,3 millió dolláros manhattani luxuslakást vásárolt, amit nem csekély összegért szeretne havonta kiadni. A Harry Potter sztárjának ez volt az első jelentősebb kiadása, mióta rendelkezhet 20 millió dolláros vagyona felett.
Karácsony és szilveszter időszaka nem csak az ünneplésé és a szerető családé, hanem az ivásé és a másnaposságé is. Tudományos, szerkesztőségi és profi jó tanácsok, ha nem ismerjük a határainkat.
Mi sem vagyunk egyszerűek, de az angolok elképesztő vadkapitalista stílusban nyomják a karácsonyi készülődést. Borsamunkatárs Londonból jelenti, mi megy most a tévékben, boltokban, otthonokban.
Eleged van abból, hogy a célszerű gumis derekú szoknyát, nadrágot veszed fel, vagy vacsora után ki kell eresztened az övedet, ami eredetileg arra szolgálna, hogy megakadályozza azt, hogy hiányában ugyanaz a nadrág lecsússzon rólad?
Kihajították a készülő Dallas mozifilm stábjából John Travoltát, aki a minden hájjal megkent Jockey Ewing szerepét játszotta volna. A pletykák szerint a színész szép summát kapott azért, hogy csendben távozzon.
Jövő év február 15-től kötelező lesz minden kórházi ágyhoz széfet biztosítan. Ezzel a kórházi lopásokat kívánják megelőzni – jelentette be az egészségügyi miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, amelynek értelmében 2008.január elsejével a magyar állam zártkörű részvénytársasági formában, egyenként 20 millió forintos tőkével 22 egészségbiztosítási pénztárat alapít – négyet a fővárosban és Pest megyében, 18-at a többi megyében.
A ma 44 éves Brad Pittet nemcsak sármos külseje, színészi képességei és a körülötte lévő csinos nők miatt szeretjük, a színész híres intelligenciájáról, adományozó hajlamáról is.
Az átlagnál rendesebb vagy, és már minden ajándék becsomagolva lapul a rejtekhelyén? Akkor is temérdek még a dolgod az ünnepig. És az sem mindegy, hogy milyen külsővel várod a csengőszót.
Sokan olvashattunk már az alkohol okozta súlyos következményekről, a másnaposságról, de keveset az alkoholmérgezésről. Az alkoholmérgezés világszerte sok országban a leggyakoribb mérgezés. Nemtől, életkortól függetlenül bárkit érinthet. Az alkohol nagyon veszélyes méreg, és ezért csak ésszel szabad fogyasztani!