Rengeteg programot tervezünk: önismereti játékokat, filmvetítést, színjátszást, kirándulást, csuhébaba-készítést De a kívánságfalra ők is felírhatják, mit szeretnének.
Az uniós egészségügyi miniszterek a tagországok közötti együttműködést szorgalmaznak, hogy enyhítsék az európai szervhiányt, és egyre több transzplantáció történhessen.
Az orvostudomány fejlődése töretlenül halad előre mind térben mind időben. Ma még az orvosi kéz tapintását, érzékelését nem váltotta fel a technika, de hamarosan eljöhet az idő, amikor gép "helyettesítheti" a sebész kezét.
Kedvenc séfünk aktuális ajánlata: ebben az évben próbáljuk ki, milyen az, amikor a karácsony napja nem sütés-főzéssel és kapkodással telik el! Ehhez persze az kell, hogy előre elkészítsük a hideg finomságokat.
Kilógott a szövetnadrág a köpenye alól. És csontkeretes SZTK-szemüveget viselt. Nem is nyugodtam addig, míg ki nem derítettem, hogy Anyuék egyik barátja rejtőzött a piros ruha és a vattaszakáll alatt. Részemről ekkor véget is ért a hiszékeny korszak.
A Bohóckaraván az elmúlt négy évben bejárta az összes megyei kórház gyerekosztályát, nevelőotthonokat, óvodákat, és mindenhol a nevetés erejével igyekezett gyógyítani.
A mi falunkban legalább az ötödik generáció játszik ezen a tradicionális horvát hangszeren. Harmadik osztályban kezdjük az tínást, egyelőre délutánonként. A zene igazi kapocs a horvát kultúrához.
A kis Judit visít. Ő egyáltalán nem tud várni, és már nagyon szeretne a lóra ülni. Szerencsére ebben a pillanatban az istállóból megérkezik Bence, a terápiás ló. Judit már nyugodt, mosolyog.
Kunhegyes, délután hat óra. Sötét, hideg, barátságtalan téli világ. A utca végén rozoga ház, az ablakából fény szűrődik. Ez az Ollé gyerekek otthona. Kilencen vannak. Árvák.
Hogy a bulikon senki se kerüljön kellemetlen helyzetbe, utánajártunk, mi módon úszhatjuk meg a filmszakadást úgy, hogy közben vidámak maradunk. Váljék egészségünkre!
Több évtizedes nyomozás után fogták el az amerikai rendőrök Timothy Krajcirt, aki kilenc nő meggyilkolását ismerte el. A férfi olyan áldozatokat keresett, akiket könnyen legyűrhetett, és mindig éjszaka támadott. A nyomozók egy ideig azt hitték, hogy saját kollégáik között kell keresniük az elkövetőt.
Szeretnél bekukkantani a Hollywoodi kulisszák mögé? Akkor utazz velünk! A zseniális Koltai Lajos részletesen elmesélte a Nők Lapjának, milyen volt együtt dolgozni a legnagyobb világsztárokkal. Az ő csillagaival...
Megtisztítaná Amszterdam hírhedt piroslámpás negyedét a város polgármestere. Job Cohen a prostituáltak és kábítószertanyák helyett elegáns üzleteket és szállodákat látna szívesen a holland városban.
Bajba került az az új-zélandi férfi, aki kitalálta, hogyan lehet környezetbarát módon lebontani az emberei ürüléket, Coll Bell ehhez gilisztákat "használ": nemrég egy szakértőt küldtek a nyakára, hogy megállapítsa, boldogok-e a gyűrűsférgek.
Az intim tájak karbantartása divat lett, s vita tárgya férfiak és nők körében. Ízlés dolga persze, ki mit szeret, de az ízlésről ugye a szólás szerint nem lehet vitatkozni. A trendeket azonban elkülöníthetjük.
Újabban egy szupermodellel randevúzik Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. A nemrégiben elvált államfő legújabb választottja az olasz Carla Bruni, akivel nemrégiben a francia Disneylandben randevúzott, a gyerekekkel együtt.
A szándék, hogy adjunk a magunkéból azoknak, akik rászorulnak, szinte mindenkiben megvan. Csak nem mindig lesz belőle tett. A következő történetek szereplőinek magától értetődő, hogy segítenek másokon. Tanuljunk tőlük.
Az arab horoszkóp szerint az ember élete nem más, mint küzdelmek, harcok sora. A születési dátum szerint meghatározott jegyekhez tartozó tanácsok ezért nem jövendőt mondanak, hanem azt árulják el, hogyan küzdhetünk a rossz dolgok ellen sikeresen, hogyan védhetjük meg önmagunkat.
A bolgár rendőrség letartóztatott két német állampolgárt és egy helyi lakost, akiket azzal vádolnak, hogy elloptak egy második világháborús tankot, egy másikat pedig eltulajdonítani készültek.
A fiatal népszerű zongorista új lemezének bemutatójára, karácsonyi koncertjére várja a zenerajongókat. A klasszikus koncert mellett ezúttal a gyerekek és a családok kedvéért matiné előadáson is szinpadra lép.
Egy frappáns, jól megírt, rövid, de velős szerelmes sms megbizsergeti a szívünket. Feltéve, ha tényleg jó. Ám lustaságból vagy egyszerűen azért, mert nem tudunk elég szépet kitalálni a kedvesnek, az előre megírt üzenetek között válogatunk.
Egy ismeretlen tettes olyan súlyosan bántalmazott egy idős férfit Budapesten, a VIII. kerületben, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Sokszor arra sem emlékszünk, mit csináltunk egy nap alatt, de ez biztosan másképp lenne, ha aznap 35 milliárd forinttal gazdagodtunk. A Forbes összeállította a hírességek legjövedelmezőbb napjainak 2007-es listáját.
Gyorsabb lett az Eurostar, már közlekedik a Szingapúr-Sydney járaton a szuperjumbo, leégett a Cutty Sark, Tutanhamon visszatért a Királyok Völgyébe, útikönyv jelent meg Afganisztánról, a jordániai Petra is bekerült az újkori hét világcsoda közé - csak néhány újdonság az idei év utazási híreiből.
Gyorsabb lett az Eurostar, már közlekedik a Szingapúr-Sydney-járaton a szuperjumbo, leégett a Cutty Sark, Tutanhamon visszatért a Királyok Völgyébe, útikönyv jelent meg Afganisztánról, a jordániai Petra is bekerült az újkori hét világcsoda közé - csak néhány újdonság az idei év utazási híreiből.
Hétvégén igazi téli időben volt része az ország nagy részén az embereknek. Esett a hó, hol daraszerűen, hol egészen nagy pelyhekben. A katasztrófavédelem óvatosságra intette az autósokat, az utak ugyanis csúsztak a hó és a ráfagyott víz miatt. A havazás azonban a világ más területein is gondot okozott. Mi történt az időjárásban ezen a hétvégén?
Doreen Virtue: Földangyalok c. könyve segítségével tudhatod meg, mely Földangyal típusba tartozol. Fogj papírt és tollat, olvasd a tesztet, s mindent megtudhatsz...
A remény rabjai című filmben látott módon szökött meg két elítélt egy New Jersey-i börtönből. A két férfi üzenetet is hagyott, amelyben köszönetet mondanak egy börtönőrnek.
Karácsony, szilveszter - hagyományosan jó alkalom arra, hogy mindenféle finomságokkal teletömjük magunkat. Hiszen ki képes az ínycsiklandozó ünnepi menünek ellenállni!
A rugalmas munkafeltételekkel dolgozók általában egészségesebb életet élnek, mint a kötött rendben munkába járók - mutatták ki első ízben amerikai szakemberek.
A jellegzetes ünnepi ételek helyettesíthetők egyszerűbben, gyorsabban elkészíthető fogásokkal. A karácsonyi mákos bejgli helyett készíthetünk mákos gubát, a munkaigényes töltött káposzta pedig kiváltható a székelygulyással. A halászlé helyett az olcsóbban és gyorsabban elkészíthető ízletes borlevest ajánljuk.
Gyorsabb lett az Eurostar, már közlekedik a Szingapúr-Sydney-járaton a szuperjumbo, leégett a Cutty Sark, Tutanhamon visszatért a Királyok Völgyébe, útikönyv jelent meg Afganisztánról, a jordániai Petra is bekerült az újkori hét világcsoda közé - csak néhány újdonság az idei év utazási híreiből.
Horn Gábor, államtitkár szerint politikai értelemben nem leselkedik veszély azokra a biztosítókra, amelyek szerepet vállalnak az egészségbiztosítási rendszer átalakításában. Az SZDSZ ügyvivője a közszolgálati televízióban azt mondta: egy esetleges szerződésbontás következményeit az államnak kellene viselnie.
Kilógott a szövetnadrág a köpenye alól. És csontkeretes SZTK-szemüveget viselt. Nem is nyugodtam addig, míg ki nem derítettem, hogy Anyuék egyik barátja rejtőzött a piros ruha és a vattaszakáll alatt. Részemről ekkor véget is ért a hiszékeny korszak.
Ilyenkor, karácsony táján szinte minden utcasarkon adománygyűjtők állítják meg a járókelőket, pénzt kérve, amelyekkel sanyarú sorsú családokat, gyerekeket, betegeket támogatnak. Nagyon sokan egyszerűen elsétálnak mellettük, mondván: senki sem tudja bebizonyítani, hogy a pénz tényleg oda jut, ahova mondják.
A zongora mellett nőtt fel, még sincs hozzákötve. Havasi Balázs az a fajta férfi, akiről egy másfél órás beszélgetés után biztosan mást gondolunk, mint a megismerkedés utáni első pillanatban.
Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a napfény hiánya és a tüdőrák kialakulása között. A tüdőrák évente több mint egymillió ember halálát okozza a Földön.
Vannak olyan gyermekek, akiknek fejlődése eltér az átlagtól. Egy lassabban fejlődő kisgyermek mindig nehézséget jelent a család életében: lelkileg, időben, pénzben megterhelő lehet a fokozott gondozási igény. A pszichés nehézségeket tovább rontja, ha a szülő nem tudja, mivel tehet jót gyermekének, bizonytalan, hova fordulhat tanácsért. Összeállításunkkal nekik szeretnénk segítséget nyújtani.
Az alternatív energiák - mint például a napenergia - hasznosításától sokan még mindig idegenkednek, pedig ezek nem csak pénztárcánkat, hanem környezetünket is kímélik. Íme egy praktikus találmány.
Kunhegyes, délután hat óra. Sötét, hideg, barátságtalan téli világ. A utca végén rozoga ház, az ablakából fény szűrődik. Ez az Ollé gyerekek otthona. Kilencen vannak. Árvák.