-
Egy Moszkvics a történelem forgatagában
2011 december 30.
168 óra
-
Ez itt egy Moszkvics. Az elsők egyike, a csőrösnek emlegetett, amelyből csak keveset gyártottak. Láthatóan vadonatúj, és láthatóan gyárilag tökéletlen, mert a hűtőmaszkok bal oldalán görbült bordák vannak. A fénykép azonban nem az autó miatt érdekes, amint OCSKAY ZOLTÁN írásából kiderül.
-
Európa meghódítására készülnek a kínai autógyártók
2011 december 14.
Népszabadság
-
Zöldmezős beruházások helyett megüresedett ipartelepek megvásárlásával indítják európai autógyártásukat a kínai cégek. Az egykori bolgár Moszkvics-gyárban már elkezdték a próbatermelést, miközben megvásárolták az olasz FIAT feleslegessé vált üzemét, ahol Cheryk készülnek majd.
-
Európa meghódítására készülnek a kínai autógyártók
2011 december 14.
Népszabadság
-
Zöldmezős beruházások helyett megüresedett ipartelepek megvásárlásával indítják európai autógyártásukat a kínai cégek. Az egykori bolgár Moszkvics-gyárban már elkezdték a próbatermelést, miközben megvásárolták az olasz FIAT feleslegessé vált üzemét, ahol Cheryk készülnek majd.
-
A szocializmus játékszerei
2011 december 9.
Múlt-kor
-
Moszkvicsok, Ladák, Polonézek, Daciák, Liazok, T-34 harckocsik és futurisztikus holdrakéták: játékok az egykori szocialista országokból.
-
A szocializmus játékszerei a Közlekedési Múzeumban
2011 december 7.
gondola.hu
-
Többek között lábbal hajtott szovjet Moszkvicsokkal, cseh és kelet-német autómodellekkel, PIKO játékvasutakkal találkozhatnak a látogatók.
-
Tárlaton a pedálos Moszkvics
2011 december 7.
mno.hu
-
Többek között lábbal hajtott szovjet Moszkvicsokkal, cseh és keletnémet autómodellekkel, PIKO játékvasutakkal találkozhatnak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum csütörtökön nyíló, A szocializmus játékszerei című kiállításának látogatói.
-
Lábbal hajtott Moszkvics, cseh és kelet-német autómodellek a Közlekedési Múzeumban
2011 december 7.
automenedzser.hu
-
Többek között lábbal hajtott szovjet Moszkvicsokkal, cseh és kelet-német autómodellekkel, PIKO játékvasutakkal...
-
A szocializmus játékszerei a Közlekedési Múzeumban
2011 december 7.
hirado.hu
-
Lábbal hajtott szovjet Moszkvicsok, PIKO játékvasutak, játékpisztolyok illusztrálják az egykori szocialista országok játékiparát.
-
Kiállítják a szocializmus játékszereit
2011 december 7.
hvg.hu
-
Lábbal hajtott szovjet Moszkvicsokkal, cseh és keletnémet autómodellekkel, PIKO játékvasutakkal találkozhatnak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum csütörtökön nyíló kiállításának látogatói, akik a szocializmus játékszereit nézhetik meg.
-
Zsaru-Moszkvics vezette a sort
2011 július 17.
BORS Online
-
Több mint félszáz öreg jármű indult tegnap a Fejér megyei Pázmándról, s gördült végig Vereben, Pákozdon, Agárdon és Gárdonyon, míg megérkeztek Velencére.
-
Teljes gázzal
2011 június 22.
est.hu
-
Még egy film az illegális autóversenyekről, és az ötletgazdákat rituálisan verjük agyon egy Moszkvics féltengelyével! Márpedig ezúttal is ezt kapjuk, ráadásul német kiadásban. Így a Cobra 11 rettenetes mellékízét sem ússzuk meg.
-
Megveszik a franciák a Moszkvics gyárát is
2010 december 19.
mfor.hu
-
Az AvtoVAZ a francia résztulajdonos megbízásából az IzsAvto gyárba 2-4 év alatt mintegy hétmilliárd rubelt fektet be, és ez idő alatt évi 300 ezer kocsi előállítására alkalmas kapacitásra fejleszti azt a gyárat, amelyben 1966-tól a Moszkvicsok készültek.
-
Orbán Viktor moszkvai látogatásának sajtóvisszhangja
2010 december 1.
posztinfo.hu
-
Csemegézés az Orosz-Magyar csúcstalálkozóval kapcsolatos orosz hírek között. A'la Moszkvics.
-
Reklámszervező hölgy és egy retro Moszkvics nyerte a Miss Universitas 2010 szépségversenyt
2010 október 29.
Metropol.hu
-
Sefcsik Seilát választották meg a Miss Universitas 2010 szépségkirálynőjévé október 27-én, a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) egyetemisták és főiskolások számára szervezett országos versenyén.
-
Subba Tunning: Moszkvicsból Mustangot
2010 július 31.
subba.blog.hu
-
Hol máshol, mint nagy keleti testvéreinknél?
-
U–2-botrány
2010 május 30.
Hetek
-
Amikor 1960. május 10-én egy dublini kórházban megszületett Paul David Hewson - akit a világ csak Bonóként ismer -, a sajtó éppen egy néhány nappal azelõtti súlyos politikai incidenstõl volt hangos. Akkoriban azonban az U2 még nem a világ egyik legjobb rockbandáját, csupán egy amerikai kémrepülõ márkatípusát fémjelezte. Verőfényes hajnal köszöntött a moszkvaiakra azon a fél évszázaddal ezelőtti…
-
Megmentőre vár az öreg szocialista - fotó
2010 május 14.
automenedzser.hu
-
Muzeális értékű Moszkvics 407-es áll az egyik kanizsai autókereskedés udvarán. Arra vár, hogy felújítsák - ez azonban a tulajdonviszonyok miatt egyelőre nem lehetséges.
-
Sleepers - Pokoli lecke
2010 május 13.
est.hu
-
Kevin Bacon a filmvásznon általában azon ellenszenves emberek bőrében tűnik fel, akiket nem átallnánk agyoncsapni egy Moszkvics rozsdás féltengelyével. Ebben az esetben vélhetően saját anyja sem cselekedne másként.
-
Fűnyíró traktor 160 km/h-val száguld!
2010 május 10.
vezess.hu
-
Gyorsulni bármivel lehet, a pedálos Moszkvicstól a légpárnás hajóig. Most egy igen beteg ötletet veszünk górcső alá.
-
Retróhangulat a bevásárlóközpontban
2010 február 19.
haon
-
Debrecen – Pöttyös bögre, Erika írógép, Rakéta porszívók, egy Moszkvics, veterán motorkerékpárok, munkásőr(egyenruhát viselő férfi), Lenin-szobor, úttörő- és kisdobosnyakkendő, búgócsiga – időutazás várja az érdeklődőket a Fórum Debrecen bevásárlóközpontban.