"Hiszem a test feltámadását." Hetente egyszer hangosan elmondom ezt a mondatot, és valóban hiszem is, amit kijelentek. És mégis gyermeki, nagyon is evilági kérdések fogalmazódnak meg bennem a test feltámadásával kapcsolatban. Mikor "kapom vissza a testemet"? Rajta lesz a vakbélműtétem helye? Hány éves kori testem lesz? Megismernek a szeretteim? Egy
Szepesvári Petra fotóművész Ahogy vagy című portrésorozatában éveik számát és természetes külsejüket vállaló, inspiráló magyar nők szerepelnek, köztük Molnár-Bánffy Kata is. A SALT Communications és a Képmás kiadó vezetőjét többek között arról kérdeztük, kell-e siker, közösség vagy fogyókúra ahhoz, hogy jól legyünk a bőrünkben, keresztényként hogya
"Nem túl elegáns, de friss" – mondja a halsütő a bostoni kikötőben, miközben elém tol egy adag New England-i kagylólevest kopott, de jó mély tálban. Elmosolyodom, mert beugrik, hogy egy régi vígjátékban is ez az ételnév volt a jelszó, és ott is fehér kagylóból készült. Közben sirályok vitáznak a fejem fölött, megcsillan előttem az Atlanti-óceán viz
"Értsd meg, mama, azzal a keletnémet pacsulival nem mehetek a Grétához! Tudom, az Uwe bácsi hozta, és itthon nem is lehet kapni – de nem azért, mert jó, hanem mert senki se venné meg. Szagolj bele, könyörgöm!" – duzzogtam a nagymamámnak húsvéthétfő reggelén, tizenhárom évesen.
A kereszt és az üres sír ma is üzen. A kettő elválaszthatatlan egymástól, hiszen nincs beteljesülés áldozat és küzdelem nélkül. Ez húsvét szent ünnepének egyik legfontosabb üzenete, és ez ad értelmet szenvedéseinknek, megpróbáltatásainknak. Nem a cél a fontos, hanem maga az út, szoktuk mondani, és ez keresztény életünkre is igaz, amit a feltámadás
Ki gondolná, de még a hivatásos segítőknek, megmentőknek és hősöknek is lehet olyan mentális problémája, ami a munkájukhoz kötődik. A kényszeres segítés, vagy hivatalos nevén a Helfer-szindróma jellegzetessége, hogy a támogatást nyújtó szakember ingatag lelkiállapota, önértékelési zavarai miatt mások istápolásában tudja csak megélni önmegvalósításá
Lehet, csak az idő szépíti meg, de visszagondolva, egy-két esős nap kivételével, általában szikrázó napsütésben indultunk locsolkodni. Életem első néhány évében anyám falujában éltünk, ekkortájt apám vitt magával, kiskamaszként már keresztapámmal és a nálam néhány hónappal fiatalabb unokatestvéremmel, Attilával szórtuk a kölnit a rokonságra.
Évek óta jó barátok, együtt vágtak bele életük egyik legnagyobb kalandjába, a Budapest-Bamako-raliba is. Árkovits Amaryl és Varga Adrienne segítő szakemberek, emellett fontos szerepet játszik életükben a jótékonykodás. Egy adományokkal telepakolt Toyota terepjáróval indultak útnak Pécsről, hogy két hét múlva megérkezzenek Sierra Leone fővárosába, F
Időjárás Magyarországon – 2026. április 7.: kisebb hidegfront éri el országunkat, így a csúcsok már csak 16°C közelében alakulnak. Ismét feltámad a szél.
A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik
A bolti proteinszeletek kényelmes megoldást kínálnak, de összetételük gyakran kevésbé meggyőző: erősen feldolgozott alapanyagok, alacsony rosttartalom és adalékanyagok sora jellemzi őket. Pedig néhány tudatos választással otthon is elkészíthetünk egy olyan változatot, amely pontosan azt adja, amire szükségünk van: tiszta összetevőket, kiegyensúlyoz
A kutatások rávilágítanak, hogy véleményünket nemcsak a tények, hanem elsősorban a szűk környezetünk visszajelzései alakítják, ami könnyen zárt véleménybuborékokhoz és szélsőséges gondolkodáshoz vezethet.