13 helyett 16 milliárdba kerül majd a székesfehérvári aréna. Az önkormányzat úgy döntött, hogy kifizeti a különbséget, de máris kéri a pénzt a kormánytól. És még Mészáros Lőrincék is kapnak 450 milliót.
Pedig fel is vásároltathatták volna az újságot egy kormányközeli vállalkozóval. A Cumhuriyet igazgatótanácsának Németországból hazatérő elnökét terrorista cselekmények gyanújával a reptéren vették őrizetbe. A lap főszerkesztőjét és nyolc újságíróját már a múlt héten elvitték a rendőrök. (MTI)
Ellenzéki árnyékbizottság jöhet létre a letelepedési kötvények vizsgálatára, amennyiben hivatalos parlamenti vizsgálóbizottság nem állhat fel a kérdésben.
Közlekedési balesetéről kérdezte Szentgyörgyi Pál (MSZP) gazdaság alpolgármestert Haág Zalán, a KDNP helyi elnöke, frakcióvezetője a szegedi közgyűlés pénteki ülésén.
Súlyosan megsérült, de túlélte. Az Üteg utcában daruval emeltek át egy vasbetonköteget, amikor az egyik sodronykötél elszakadt. Ettől a köteg megbillent, félig lezuhant, és felborította azt az állványt, amelyen, a harmadik emelet magasságában a munkás állt. A munkás állapota stabil, de csonttörések mellett gerincsérülése is lehet. (MTI)
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a keresztény civil szervezetek találkozóját pénteken a fővárosban, a tanácskozás fókuszában nemzetpolitikai és szomszédságpolitikai kérdések álltak.
Erdélyi kolléga itt írt részletesen az ötletről, hogyan hozna létre a kormány egy új szervezetet, ami dönhetne a politika számára fontos ügyekről. A terv most úgy tűnik, hogy egyelőre terv maradt, mert az átalakítás az Országos Bírósági Hivatal közelménye szerint lekerült a napirendről.
A turizmust változatlanul súlyos munkaerőhiány sújtja az országban, nemcsak a szezonális, hanem az egész évben nyitva tartó szállodákban, éttermekben egyaránt.
Reálisnak tart egy esetleges nyugdíjkatasztrófát a fiatalok többsége, ezért sokan nem is számolnak elfogadható időskori állami ellátással. Az idősebbek is sokan úgy gondolják, nyugdíjasként is dolgozniuk kell.
Donald Trump megválasztása miatt demokrata szimpatizánsok több helyen is törtek-zúztak és összecsaptak a rendőrökkel is. A közösségi médiában volt olyan publicista, aki azt írta: itt az ideje egy elnöki merényletnek.
Az Európai Bizottság nyitott a szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) folytatására az Egyesült Államokkal, és reméli, hogy sikeresen lezárják azt - mondta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa pénteken, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása során.
AFP/KENZO TRIBOUILLARD Az igazán markáns Francois Hollande francia államfő bejelentette, hogy a nap folyamán telefonon felhívja Donald Trumpot. "Tisztázni fogom az álláspontokat, őszintén kell beszélnünk" - nyilatkozta Hollande a France2 közszolgálati televíziónak. (MTI)
A retorikájában bevándorlóellenes Jobbik már a kvótareferendum kampányában elhatárolódott a Fidesztől, és nem hívta fel szavazóit a kötelező uniós menekültelosztási kvóták elutasítására.
Több mint egymilliárd dollár van az ukrán állami Oscsadbankban a hivatalából eltávolított Viktor Janukovics exállamfő és volt miniszterelnöke, Mikola Azarov számláin - állítja a pénzintézet vezetője.