Sásdi Antal, a kórház főigazgatója azért döntött így, mert a Facebookra kikerült egy fotó arról, hogy a szakrendelő falára kiírták: a nőgyógyászati szakrendelés délutáni műszakja szakorvoshiány miatt bizonytalan ideig szünetel. Sásdi szerint viszont nincs szakorvoshiány, vagy ha van, akkor felfelé jelezni kellene, de „egyet nem lehet, hogy így bánjanak a beteggel”. (NOL)
Célt ért a kormányzati paráztatás: reggel a polgárőrség szólt, hogy „illegális bevándorló utazhat” az egyik szegedi helyi járaton. Két rendőr intézkedett is a 74-es buszon reggel, de nem találtak illegális bevándorlót. A feltételezett migráns korábban leszállt a buszról, de a Mátyás téren megtalálták, igazoltatták, és kiderült: érvényes iratokkal utazott az egyetemi városban. (Szegedma)
Az Eurostat kutatása szerint a 11-14 éves középiskolások alig 6,3 százaléka tanul 2 vagy több idegen nyelvet Magyarországon. Romániában ez az arány 95,6, Olaszországban 98,4, Észtországban meg 96,3 százalék.
A Fidesznek két átszavazóra lenne szüksége. Végigkérdeztük a komplett ellenzéket, ez alapján pedig senki sem áll a veszélyes javaslat mellé. A kormány viszont még ezzel is nyerhet.
A kárpátaljai megyeszékhely 1970-es években épült kétszintes áruházában (a neve: Ukrajna áruház) a reggeli nyitáskor csaptak fel a lángok, a tűz oltásában 12 tűzoltó autó és kb. 70 tűzoltó vett részt. Az épület leégett. (Fotó: Nemes János / MTI)
A 27 éves, Kremencsukról származó Dmitro Ljopa eddig 5 csapatban összesen 133 ukrán I. osztályú meccsen játszott, és 10 gólt lőtt. A Metaliszt Harkivtól érkező focista 2+1 évre írt alá. Takács Mihály főigazgató bízik benne, hogy „áttörés lesz a magyar labdarúgásban, hiszen nívós csapatból, az ukrán élvonalból igazolunk példaértékű játékost” – írja a Puskás Akadémia. Az akadémiák sikereiről itt…
Ezek az embercsempészek segítségével Líbiáig eljutó szegény afrikaiak eddig napi 1 dollárból kellett, hogy megéljenek, de az ISIS – ami a „szegények hadseregét” toborozza – 1000 dollárt fizet nekik azért, hogy Moammer Kadhafi bukott diktátor szülővárosában, Szurtban harcoljanak. Ugyanezt a módszert használta a saját hadseregében Kadhafi is, hogy a lázadókat leverje. (Telegraph)
Hivatalosan összesen 13,5 millió dollárt kapott kampányfinanszírozásként, ebből 10,8 milliót saját magának adott kölcsön. Korábban azt mondta, 100 milliót is elszórna, csak hogy ő lehessen a republikánus elnökjelölt, de rájött, hogy ha összevissza beszél mindenféle hülyeséget, akkor automatikusan ő uralja le a médiát, és alig kell költenie. Sőt, később már azt is kijelenthette, hogy a szavazói még…