Visszahozná azt a korszakot, amely nem a magyar családok és a nemzet, hanem a külföldi multik és a bankok érdekét szolgálta - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának szóvivője.
Az egyik autós által rögzített képeken az látszik, ahogy az emberek még éppen az utolsó pillanatban ugranak el egy nagy sebességgel becsapódó autó elől. Akadtak azonban, akik nem voltak ilyen szerencsések. A szombati tragédiában négy ember vesztette életét.
Az Uber-taxisok elmúlt hét végén kezdődött ellenőrzése során mintegy 100 vizsgálatot végeztek, és a vizsgált sofőrök kétharmada adószám nélkül végezte munkáját.
A NAV ráállt az uberesekre, 100 sofőrt ellenőriztek, kétharmaduknak nem volt adószáma. A hatóság szerint az Uber-sofőrök a tevékenységüket egyéni vállalkozóként végezhetik, ha kiváltják az igazolványukat, adószámot kérnek, akkor a bejelentési kötelezettségüket teljesítik. (MTI)
Idén egy hónap alatt háromszor annyi csempészcigarettát foglaltak le a hatóságok, mint tavaly egész év alatt. A NAV szerint egyértelmű, hogy az illegális forgalmazás szervezett pénzszerző tevékenységgé vált.
A bíróságra idézett vádlott abban bízott, hogy a telefonhívása miatt elrendelt bombariadó miatt nem jut be az épületbe és büntetőügyének tárgyalása elmarad. Rosszul kalkulált.
Egy szegény ország esetén a legjobb, ha a fizikusoknak egyszerűen igazolható új ötleteik vannak, a finom munka elvégzése maradhat a gazdagabb országok kutatóira.
250 millió dollárért kelt el a Financial Times szerint a száz nyelven tudó, világszerte 300 millió felhasználó okostelefonján használt billentyűzetalkalmazás, a SwiftKey.
Az online kereskedelem folyamatosan bővül, napi szinten „nyílnak”új webáruházak, ezért nagyon fontos, hogy az emberek és cégek magabiztosan használják az internet adta lehetőségeket.
An audit by the tax authorities found that a vast majority of drivers at the ride-hailing service Uber have been operating without a tax number, Csilla Tamas Czinege, deputy state secretary at the economy ministry, said.
Összesen 15 milliárd forintos kerettel nyílt meg pályázati felhívás elsősorban kis- és középvállalkozások részére pályakezdők gyakornoki alkalmazásának elősegítésére.