Zamárdi - Augusztus 25-e a rock napja volt a Strand fesztiválon. Este a Tankcsapda adott hatalmas koncertet, utána pedig az USA-ból érkező Hollywood Undead szórakoztatta a közönséget.
Budapest - Örömteli hírt jelentette be a magyar vízilabda-válogatott honlapja, miszerint Varga Dénes másodszor is apuka lett: megszületett Varga Vince Károly kisfia.
Budapest — Zsinórban négy olimpián szerzett érmet Cseh László (30). 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban egy bronzzal gazdagott, a 2008-as pekingi viadalon három, az idei riói játékokon pedig egy második helyezéssel zárt. Hazatérése után őszintén beszélt arról, hogy pályafutása során többször nagyon mély gödörbe került. A riói játékok előtt is ez volt a helyzet: 2014 decemberében váltott…
Budapest – Gergely Róbert (58) és felesége, Némedi-Varga Tímea kapcsolatáról eddig nem sokat tudtunk, most azonban az RTL Klubon hétfőn induló Nyerő Páros című műsorban az egész ország előtt megmutatják magukat a szerelmesek.
Budapest — Kovács Áron visszatér a képernyőre az Észbontók legújabb évadában! A népszerű rádiós és televíziós műsorvezető ezúttal is garantált szórakozást és önfeledt perceket ígér a műsor nézőinek. A legújabb évadban többek közt egy exvillalakó is felbukkan, de bebizonyíthatja tudását egy playmate, illetve egy meztelen realityshow-szereplő is.
Budapest — Ezer iskolatáskát ajándékoz el Wolf Kati, plusz kettőt a saját a gyermekeinek. Az énekesnő az Ökumenikus Segélyszervezet csapatával több száz kisdiák tanévkezdését segíti, két csepeli család otthonába személyesen látogatott el, ahol háztartásonként négy-négy tanulót lepett meg különféle tanszerekkel.
Legalább hatan megsérültek, egyikük súlyosan, a Görögországhoz tartozó Híosz szigetén tomboló erdőtűzben, amely miatt egy falut ki is kellett üríteni - közölte pénteken a polgári védelem.
Magyarország - 3 nap, 20 pincészet, 120 autó, 280 versenyző, kb. 600 km! Így reklámozza magát a XXI. Magyar Borok Útja Rallye nevű esemény, ami augusztus 26-28. között kerül megrendezésre.
Legkevesebb 278-ra emelkedett pénteken a Közép-Olaszországot sújtó, óriási pusztítást okozó földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette a RaiNews24 olasz televíziós csatorna hivatalos forrásokra hivatkozva.
Sikeresen visszatért a Földre több mint egy tonna rakománnyal a SpaceX amerikai magánvállalat Dragon típusú teherszállító űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) - közölte pénteken az űrkutatási magánvállalat és a NASA.
Magyarország — Útközben szülte meg gyermekét egy kórházba igyekvő kismama. Hiába igyekeztek vele, ahogy csak tudtak, a sorsnak egészen más tervei voltak. A 37 éves várandós nőnél a fájások olyan sűrűn, kétpercenként jelentkeztek, hogy a szülést már az esetkocsiban megindították.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint elsősorban a szerb határ védelmére kell koncentrálni, eddig a román határszakaszon egyelőre nem indokolt kerítés felépítése.
Az elmúlt hónapok válságai és az azokra adott rossz válaszok nyomhatják rá a bélyegüket Angela Merkel kancellárságára - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője.
Bhawanipatna - Dana Majhi tizenkét kilométeren át gyalogolt felesége holttestével a vállán. A 42 éves nő, Amang tuberkolózisban hunyt el az egyik helyi kórházban, ám annyira szegények voltak, hogy a férfi nem tudott fizetni azért, hogy a testét elszállítsák onnan.
Budapest — Megérkeztek az első fotók a világ legmélyebb barlangjából. A magyar expedíció résztvevői elsőként vállalkoztak arra, hogy végigfotózzák a Krubera-Voronya barlang legeldugottabb rejtekeit. A rendszer mélységére jellemző, hogy csak föld alatti Everestként emlegetik.
Schneider Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Radnóti Miklós Színház művésze az elismerést a kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitó vehette át.
Nehéz megfogni a neten vadászó pedofilokat, mert jól elbújnak, hálózatba szerveződnek, és ügyesen lavíroznak a jogszabályok között, ha azonban egy egész csoport bukik le, akkor remélhető, hogy lesz elég bizonyíték az eljárások megindítására. Erről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő beszélt, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nem minden pedofil bűncselekmény elkövetője valódi pedofil.
Most, hogy lassan vége van a nyárnak, a Balatonhoz is egyre kevesebben mennek pihenni, és a népszerű bulihelyek is elcsendesednek. Az elmúlt hónapok tapasztalatairól kérdeztük Balassa Balázst, a Balatoni Szövetség elnökét.
Megnyitották pénteken Isztambulban az Európát és Ázsiát összekötő harmadik Boszporusz-hidat, amelynek célja, hogy kerülőutat képezve feloldja a nagyváros túlzsúfolt forgalmát.
Steven Seagal Oroszország és Szerbia után Fehéroroszországba is ellátogatott. Itt személyesen az Európa utolsó igazi diktárorának tartott Lukasenka elnök látta vendégül a saját birtokán, ahol Seagal a répabetakarításban is részt vehetett. Az elnök személyesen pucolt meg egy répát a színésznek, amit Seagal összettet kézzel köszönt meg.
Az évszázad eddigi legjobb szatírájának is nevezett könyv egy fiatal fekete férfi küzdelméről szól, aki megpróbálja újra bevezetni a faji szegregációt egy Los Angeles melletti gettóban, és még rabszolgát is tart.