A balneológia viszonylag fiatal tudományág, a gyógyvizek szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozik. Mindenki tapasztalta már, hogy egy fárasztó nap után elmerülni egy kád meleg vízben már önmagában is stresszoldó, lazító erejű. Ám még komplexebb hatás érhető el a gyógyvizes fürdők, kezelések által, hiszen nemcsak a görcsös izomzatot lazítják el,
Földes Eszter és Lovasi András decemberben jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják. A csinos színésznő először mutatta meg gömbölyödő pocakját.
Hosszú kihagyás után Kanye West úgy döntött, visszatér az Instagramra. Ám – a tőle megszokott módon – nem egy egyszerű fényképpel, hanem egyszerre 55 poszttal jelentkezett.
Az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című film rendezőjének már meg is van a legújabb filmötlete, sőt, már azt is lehet tudni, hogy a női főszerepet a francia színésznő, Lea Seydoux játssza majd.
A szem, a száj körül és a homlokon előbb utóbb mindenki arcán megjelennek a mimikai ráncok. Vajon botox és szike nélkül, csupán arcjóga-gyakorlatok segítségével is megelőzhető a kialakulásuk?
A Snapchat új dízájnnal akarta meglepni a felhasználóit, azonban az nem úgy sült el, ahogy ők szerették volna. Olyannyira, hogy még petíciót is indítottak a Snapchat ellen.
Beyoncé-ról úgy látszik, senki sem tud élethű viaszszobrot készíteni. Az énekesnőről szinte csak eltorzult, elfuserált, és sértő szobrokat készítenek, amik kicsit sem hasonlítanak önmagára.
Sokan álmodtunk már arról, hogy ha megtehetnénk, vennénk egy saját szigetet magunknak, ahol nem zavarnak hangos szomszédok, trappoló lakótársak, hanem csak mi magunk lennénk.