Egy gyűjtő, Justin Whiting megütötte a Jackpot-ot, na persze nem úgy, ahogy gondolnánk. A 45 éves férfi a nap nagy részében az eBay-en szörfözget, régi fényképek után kutatva. Általában olcsó képeket szokott vásárolni a gyűjteményébe, abban bízva, hogy egyszer egy igazi ritkaságra bukkan.
A személyijövedelemadó-bevallás május 22-i határideje még messzinek tűnik, de nem éri meg halogatni az ezzel kapcsolatos teendőket – figyelmeztetnek a Bankmonitor szakértői.
Gyűlöljük a konfliktusokat, és ezért mindenáron megpróbáljuk elkerülni, hogy bárkivel is vitába keveredjünk? Vagy talán az a bajunk, hogy úgy érezzük, folyvást alulmaradunk az érvek harcában? Esetleg amikor győztesen kerülünk ki egy szócsatából, olyankor is az a benyomásunk, hogy éppen az ellenkezőjét értük el annak, amit eredetileg szerettünk voln
Donald Trump Jr. és Vanesa Trump 13 év után válnak. Bennfentes informátorok szerint a házasok közt már évekkel korábban megromlott a viszony, sőt Trump szerelmes lett egy másik nőbe.
Országszerte 36 helyszínen indul újra a tavaly első alkalommal megrendezett Nagy Digitális Kaland, mely digitális fejtörőkkel és logikai feladatokkal várja május 11-én a 3-6. osztályos diákokat. Magyarország első digitális csapatversenyére már elindult a jelentkezés, mely egészen április 16-ig tart!
Még életében legendává vált a kerekesszékhez kötött angol lángelme, aki ötven évvel élte túl az orvosok baljóslatát. A Blikk új sorozata a múlt szerdán elhunyt Stephen Hawkingról (†76) szól.
Nagyítóval kell keresni a világ legkisebb számítógépét! Az IBM évente megrendezett Think nevű eseményén mutatták be a világ legkisebb számítógépét, ami kisebb, mint egy durvább sószem: pontosan 1x1 milliméternyi.