Aki ismeri Rákosi Katalint, azt mondja róla, ő a nehéz sorsú nők őrangyala. De nemcsak gyermekét egyedül nevelő anyákon, hanem hajléktalanszállón élő nőkön, sőt ha ereje engedi, rászoruló gyerekeken is segít.
Mint megírtuk, a budai Várhegy alatt lévő Hunyadi János utca egyik pincéjében a volt bunyós, Bakonyi Nándor, azaz Tusi bácsi ingyen tanítaná ökölvívásra a kerület másfél ezer általános iskolását. El is kezdte kiépíteni a boksztermet. – Minden ment a maga útján, az önkormányzat áldását adta a tervemre, amikor a házban lakó orvosnő közölte, ő ugya
A stressz mindannyiunkat érint, függetlenül attól, hogy a munkahelyen, otthon, vagy épp az utcán kerülünk egy kemény helyzetbe. Hatással lehet arra, hogyan érezzük magunkat fizikailag és érzelmileg, valamint károsan befolyásolja az ítélőképességünket és a reakcióinkat, ami nem jó hír, amikor valami jelentősre kell koncentrálnunk, mint például az au
A szomorkás idő ellenére is többszáz rajongó, rokon és barát kísérte utolsó útjára a szerdán 71 éves korában elhunyt Székhelyi Józsefet a fővárosi Kozma utcai izraelita temetőben. A könnyeivel küszködő özvegye, gyermekei és szerettei mellett olyan pályatársai jelentek meg, mint Kern András vagy Csonka András. Megható beszéddel búcsúzott barátját
Mindig jó móka, ha külföldön járva színes népünnepélybe botlik az ember. Ilyenkor még átfogóbb képet kaphatunk a helyiekről, akik erre a néhány napra kilépnek a hétköznapi mókuskerékből, és önfeledten szórakoznak. A legjobb, ha csatlakozunk hozzájuk, garantáltan az lesz az utazás legfelejthetetlenebb élménye. Összegyűjtöttük szerkesztőségünk bakanc
A 2016-ban elhunyt amerikai zenész családja úgy döntött, perlik az orvost, aki a halála előtti napokban kétszer is kezelte őt. Azzal vádolják dr. Michael T. Schulenberget, hogy szakmaiatlansága szerepet játszott a csillag halálában, írja a BBC News. Prince gyógyszer-túladagolásban halt meg, egy fentaniltartalmú fájdalomcsillapító okozta a szívmegá
Hosszú évekig adott témát a brit sajtónak David Beckham hajviselete. Merész frizuráival többször divatot teremtett, de úgy látszik őt is utolérte az öregedő szépfiúk rémálma, a kopaszodás. A napokban ismét új séróval jelent meg az egykori futballista, de a The Sun című szigetországi napilap szerint ezúttal nem a divat diktálta a változást. Beck
Remélem, találsz köztük olyat, ami után te is egészen másként látod majd a körülötted lévő világot. De ha ezek túl nagy szavak, én annak is örülök, ha legalább elgondolkodtatnak egy kicsit!
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint elsődleges, hogy az Európai Unió (EU) képes legyen külső határai őrzésére, az illegálisan a kontinensre érkezőket pedig vissza kell szállítani. Bakondi Györgyöt az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormánypárti Liga vezetője a Corriere della Sera
A tanévkezdésre tekintettel idén is korábban, már a jövő héten megkapják az érintettek a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta, hogy a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogat
Hogyan csinálja? Még mindig bomba teste van Claudia Schiffernek! Az 1990-es években ünnepelt modell még most, háromgyermekes anyukaként is elképesztő formában van. Idomait nem is fél megmutatni, falatnyi fürdőruhába bújva napozott az olaszországi családi nyaraláson. Férjével, a producer Matthew Vaughn-nal 16 éve élnek boldog házasságban, három
A 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 2 (kettő) 4 (négy) 10 (tíz) 14 (tizennégy) 17 (tizenhét) 36 (harminchat) Telitalálatos szelvény ezen a héten nem volt! A várható főnyeremény a következő vasárnap: 277 millió Forint.
Berki Krisztián exe már közel fél éve él boldog párkapcsolatban jelenlegi kedvesével, a mezőkövesdi huszonkilenc éves focistával, Tóth Bencével, mégis csak most mutatta meg először a rajongóinak kedvesét. Míg Pamela Berkivel való kapcsolatát a nyilvánosság előtt élte, addig új szerelmére hímes tojásként vigyáz; de nem is csoda, hiszen a focista pi
Nem aprózta el barátnője nászajándékát Csősz Bogi, egy hatalmas rózsaszín gyémánttal díszített gyűrűt vitt Luxus Vivi esküvőjére. A luxusfeleségek az ékszer értékét nem akarták elárulni, de az biztos, hogy mivel hatalmas drágakőről van szó, Bogi alaposan a pénztárcájába nyúlt vásárláskor, és még arra is figyelt, hogy Vivi kedvenc színét foglaltass
Csúf történetté változott az internet egyik legmeghatóbb sztorija. Pedig úgy indult mint egy népmese, amelynek tanulsága: jó tett helyébe, jót várj! De ez valóban csak mese maradt.
Egy válást általában hosszú konfliktussorozat előz meg, miközben egyre nő a feszültség a felek között. Aztán egyszer csak kirobban valami, ami a szakításhoz vezet.
Több száz rokon és barát kísérte utolsó útjára a múlt szerdán elhunyt 71 éves színészlegendát. A színész utolsó kívánsága szerint hatéves kislánya, Sára nem vett részt a szertartáson.
Szőke Zoltánt forgatásnak álcázott meglepetéssel ünnepelték 50. születésnapján. Még a színész fiait is sikerült a nagy meglepetésre a stúdióba csábítani, így Zoli még jobban meghatódott. Hiszen nem csak kollégái, családja is együtt készült a titkos köszöntésre. – Egy jelenetben voltunk épp, és annyira jól sikerült eltitkolnia a stábnak, hogy mi