2018. augusztus 8. szerda

aug. 8
18:42
Versben válna meg a 20 éves Opeltől Viktor (BorsOnline)
Sokat futott, lestrapált, de igazi társ a 20 éves Opel kombó – egy ilyen hirdetésre nagyon kevesen kapnák fel a fejüket és indulnának el a Csongrád megyei Ásotthalomra. A puttonyos járgány rá­adásul még csak nem is futott keveset, 300 ezer kilométer körül, azóta pedig csak a kertben áll búslakodva. Igaz, mindössze 130 ezer forint, amennyiért bárki
aug. 8
18:44
Öngyilkosságot fontolgatott Charie Sheen (BorsOnline)
Öngyilkosságot fontolgatott Charlie Sheen. A Két pasi meg egy kicsi című sorozat sztárját 2011-ben diagnosztizálták HIV betegséggel, ám csak három éve tárta ezt nyilvánosság elé, s azóta sem szívesen beszélt róla. Most azonban kivételt tett, a The Project című portálnak elevenítette fel, milyen volt, mikor megtudta a diagnózist. – Nos, kaptam má
aug. 8
19:00
Öngyilkosságot fontolgatott Charlie Sheen (BorsOnline)
Öngyilkosságot fontolgatott Charlie Sheen. A Két pasi meg egy kicsi című sorozat sztárját 2011-ben diagnosztizálták HIV betegséggel, ám csak három éve tárta ezt nyilvánosság elé, s azóta sem szívesen beszélt róla. Most azonban kivételt tett, a The Project című portálnak elevenítette fel, milyen volt, mikor megtudta a diagnózist. – Nos, kaptam má
aug. 8
19:02
Kivételesen nem Meghan bakizott: nézze meg, mekkora hibát vétett Harry herceg! (BorsOnline)
Újra szégyent hozott II. Erzsébet királynőre rebellis unokája, Harry herceg! A brit királyi család tagjai egy-egy nyilvános megjelenésen az uralkodóházat képviselik, így a helyes viselkedés mellett a tökéletes megjelenés is elvárás. A trónvárományos feleségét, Meghant már ízekre szedték divatbakijai miatt, most pedig Harryt vették elő a szemfüles
aug. 8
19:12
Így még nem láttuk őket: Különleges fotót posztolt Jason Statham és barátnője (Femcafe)
Gyönyörűek együtt!
aug. 8
19:12
Alekosz úgy döntött egy hétig meleg lesz, már túl is esett első randiján (SzMo)
Véleménye szerint a férfiak mélyebb érzelmi élményt kínálnak.
aug. 8
19:18
Ha ők nem horrorszülők, akkor ki? Hitük miatt hagyták éhen halni a babájukat (BorsOnline)
A szülők leesett állal és tágra nyílt szemekkel csodálkoztak a bíróságon, amikor felolvasták az ellenük felhozott vádakat. Alighanem még most sem fogták fel, hogy csak és kizárólag ők a felelősek 10 hónapos kislányuk haláláért.
aug. 8
19:21
Hátborzongató és bizarr koporsókat gyárt megrendelésre a vidéki szaki (Ripost)
A csilipaprika a kollekció talán legszolidabb darabja. De vajon ki szeretné, ha a halála után a földi maradványai egy krokodil bendőjébe kerülnének?
aug. 8
19:23
Őszinte vallomás, egykori szerelme képtelen elengedni Orbán Józsit (Ripost)
Sokakat megdöbbentett Orbán Józsi halála, de vannak, akik képtelenek elfogadni a veszteséget.
aug. 8
19:36
Gyász - Elhunyt a legendás színész (Femcafe)
Igazi klasszikusokban játszott.
aug. 8
19:54
Videó: Elképesztően ritka állat született Magyarországon (ATV)
Még a cirkusz munkatársai is meglepődtek, amikor kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz zebrája, nem zebracsikót, hanem egy zebra szamarat hozott a világra. Hivatalos nevén zebra öszvér született, ami a világban is nagyon ritka. Utoljára csaknem tíz éve az Egyesült Államokban jött a világra egy ilyen csikó, de ott az apa volt a zebra, itt viszont
aug. 8
19:54
Háromtagú családot mentettek ki a Balatonból (BorsOnline)
Egy egész család köszönheti megmenekülését a balatoni vízirendőröknek. A Badacsonylábdi előtti vízterületen kedden délután a vízirendőrök egy mentőmellényben integető nőre lettek figyelmesek, akihez azonnal odasiettek. Elmondta, hogy családjával egy kenuból egy rossz mozdulat miatt a vízbe estek, azonban visszamászni már nem tudtak, és kiabálásuka
aug. 8
19:56
Végzett magával egy pedofil férfi, miután fény derült beteges hajlamaira – videó (BorsOnline)
Megölte magát egy férfi azután, hogy összetűzésbe keveredett a pedofilvadászokkal Angliában. A 47 éves Nigel Sherattot két nappal azután találták holtan saját cannocki otthonában, hogy a Soul Survivors nevű pedofilvadász csoport csapdába csalta és egy találkozót szervezett vele. Sheratt egész idő alatt egy 14 éves kislánnyal csevegett az internete
aug. 8
20:12
Parkban játszó gyerekek mellett szexelt a pofátlan szerelmespár – videó (BorsOnline)
Még akkor sem hagyta abba a szeretkezést egy angliai párocska, akik a Roundhay Park közepén estek egymásnak, amikor rájukhívtk a rendőrséget. A bejelentő mobiltelefonjával vette fel a bizarr esetet, melyen jól látszik, hogy a szerelmesek fényes nappal, nyilt területen élvezik egymás társaságát.  Nem hogy a járókelők nem zavarták őket, de a közelbe
aug. 8
20:24
Hihetetlenül dögös fotók készültek Geszler Dorottyáról (Ripost)
Az egykori szépségkirálynő negyvenen túl is irigylésre méltó formában van, ezt bizonyítják legújabb, nyaraláson készült fotói is.
aug. 8
20:26
Nagy a baj, komoly műtéten esett át a Jóbarátok sztárja (Ripost)
A 48 éves színész kedden került kórházba, ahol annyira súlyosnak találták az állapotát, hogy azonnal megműtötték.
aug. 8
20:30
Extrém büntetés: sokat kérnek a pisilésért (BorsOnline)
Szigorúbb szabá­lyokat vezetnek be Amszterdamban a helyieket zavaró turisták miatt: mostantól lé­nyegesen egyszerűbb lesz a szemetelésen, közterületi alkoholfogyasztáson vagy vizelésen kapott személyek megbírságolása. A város új polgármestere, Femke Halsema elmondta, hogy folyamatosan monitorozni fogják a látogatók számát, és ha bizonyos körzetek t
aug. 8
20:48
Charlie Sheen megrázó vallomása: Öngyilkos akart lenni (Femcafe)
Őszintén beszélt betegségéről.
aug. 8
21:06
Tom Hardy szerint Harry herceg egy "kib...tt nagy legenda" (SzMo)
Mondott még erősebbeket is.
aug. 8
21:24
Belegondolni is gyomorforgató, mire kellett ennek a férfinak egy póni (BorsOnline)
A férfi a gyógyszereit okolta azért, hogy megkívánta a patás állatot.
aug. 8
21:27
Hoppá, zuhanyzóból posztolt a szexi magyar sztárénekesnő (Ripost)
Dér Heninek rengeteg a munkája idén nyáron, így csak néha jut el vízpartra.
aug. 8
21:30
Mi lehet a baj? - Nyilvánosan fakadt sírva Justin Bieber és Hailey (Femcafe)
Együtt zokogtak az utcán.
aug. 8
22:06
Közösségi oldalán kér segítséget Tatár Csilla, és olyat állít, amivel nagyon nem értünk egyet (Blikk)
Túl szigorú.
aug. 8
22:30
Megrázó kép került elő a kis Maddie-ről, forrong az internet (Ripost)
A kislány a fotón egy vadászpuskát tart a kezében. Az emberek felháborodtak, hisz egy éve is veszélybe került az élete.
aug. 8
22:32
Angelina Jolie teljesen kiakadt: cserben hagyja gyerekeit Brad Pitt? (Ripost)
A sztárszínész nem fizet gyerektartást, így az ügyük ismét a bíróság elé kerülhet.
aug. 8
22:48
Romantikus rapper: gyönyörű ajándékkal lepte meg jegyesét Curtis (Blikk)
A rapper már az eljegyzéskor is tanújelét adta annak, hogy nem áll tőle távol a romantika.
aug. 8
23:00
8 sztárpár, akikről el is felejtettük, hogy együtt vannak (SzMo)
Bizony, Rachel Weiszék és Natalie Portmanék is együtt vannak.
aug. 8
23:33
Őrület, a sztáranyuka direkt veri át egészségtippjeivel az embereket (Ripost)
A 45 éves színésznőt egész egyszerűen hidegen hagyják a tények és ragaszkodik a kétes módszereihez.
aug. 8
23:35
Nagyon szomorú hírt közölt a magyar sztár (Ripost)
Bár számított rá, hogy hamarosan bekövetkezik a tragédia, nehezen fogadja el a történteket.

2018. augusztus 9. csütörtök

aug. 9
2:30
Háromnegyed órás késéssel kezdett a Sziget első főfellépője (BorsOnline)
A 2018-as Sziget egyik legaktuálisabb előadója, a nyitónap főfellépője, a Pulitzer-, valamint tizenkétszeres Grammy-díjas Kendrick Lamar volt. A Fekete Párduc című filmhez is zenét szerző rapper hazai bemutatkozása a két évvel ezelőtti Rihanna produkcióhoz hasonlóan kínosra sikerült, a koncert ugyanis negyvenöt percet csúszott, így Lamar csak ne
aug. 9
3:24
Feljelentés keseríti Weisz Fanni esküvőjét (BorsOnline)
Csak egy alkalommal látta a modelliskolában a siket szépségkirálynőt Mária, aki hamarosan úgy érezte, egy Kész átverés-show-ban szerepel. Állítja, szabálytalanul követeltek tőle több százezer forintot.
aug. 9
3:28
Így gyúrja magát Terminátorrá Schwarzi utódja - exkluzív interjú (BorsOnline)
Hetente 14 órát edz, hogy méltó utódja lehessen Arnold Schwarzeneggernek. Gabriel Lunával, a nálunk készülő Terminátor-film címszereplőjével egy pesti edzőteremben beszélgetett a Bors munkatársa. Hogyan lett öné a Terminátor szerepe? Tavaly decemberben behívtak egy meghallgatásra, és mivel ekkor még nem volt forgatókönyv, a Collateral – A halál z
aug. 9
3:42
Nyíregyházi vérfürdő: egy hónap múlva kiadják a gyilkos román orvost? (BorsOnline)
Tiltott fegyvertartásért közel két éve ül a kolozsvári börtönben a Nyíregyházán vérfürdőt rendező S. Dan. A gyilkos tüdőgyógyászt feltételekkel adják ki a román hatóságok.
aug. 9
5:12
Imádják a rajongók Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham családi fotóját (hirado.hu)
Ritkán láthatjuk a filmekben mindig kőkemény karaktereket alakító Jasont apaszerepben.
aug. 9
5:48
Kóbor János újra kimondta a boldogító igent – Itt vezette oltár elé a nejét (Blikk)
Holtodiglan! Kóbor János „Mecky” (75) és Kóbor Deme Zsóka (52) szerda este felvette a házasság szentségét a Club Aliga területén lévő református és evangélikus templomban.
aug. 9
5:51
Szívszorító interjú, ebben a betegségben szenved Kulka János (Ripost)
Megpróbáltatásokkal teli időszakon megy keresztül Kulka János, akinek állapota rengeteget javult stroke-ja óta, ő mégsem elégedett a megtett úttal. A logopédusát kérdeztük, hogy tulajdonképpen mi is az a ritka betegség, amelyből a színész szeretne meggyógyulni.
aug. 9
5:53
Újabb csapás az esküvő előtt, feljelentették Weisz Fannit (Ripost)
Nem elég a NAV-botrány és a családi háború, újabb nehézséggel kell szembenéznie a szépségirálynőnek!
aug. 9
6:54
Újra megnősült a 75 éves Kóbor János, íme a részletek (Ripost)
Az Omega frontembere csak egy dolgot kért az égiektől, ússzák meg a vihart!
aug. 9
7:18
Haját és szakállát is színezi Zsidró (BorsOnline)
A mesterfodrász szerint egyáltalán nem ciki, hogy a férfiak is színezik a hajukat. Ő is trükközik. De nem akar ezzel fiatalabbnak tűn­ni, csak egységes, sötét hajszínt elérni.
aug. 9
7:24
Így még sármosabb: Ismét frizurát váltott Pintér Tibor (Femcafe)
Elmondása szerint a barátnője miatt változtatott a külsején.
aug. 9
7:24
Kóbor János megesküdött - Balatonon vezette oltár elé feleségét (SzMo)
Tíz évvel a polgári szertartás után most Isten előtt is örök hűséget fogadott nejének, Zsókának.
aug. 9
7:30
Kiadhatják Magyarországnak a hidegvérű nyíregyházi gyilkost (Infostart)
Tiltott fegyvertartásért közel két éve ül a kolozsvári börtönben a Nyíregyházán vérfürdőt rendező S. Dan. A gyilkos tüdőgyógyászt feltételekkel adják ki a román hatóságok.
aug. 9
7:54
Harmadszorra biztos sikerül: Eljegyezték a Kardashian lányok édesanyját (Femcafe)
Kris Jenner már kétszer volt férjnél.
aug. 9
7:54
Gratulálunk: szerdán (ismét) megnősült Kóbor János (BorsOnline)
Mint arról korábban már beszámoltunk: noha az Omega frontembere, Kóbor János, és párja, Zsóka tíz évvel ezelőtt már anyakönyvvezető előtt összeházasodtak, elhatározták, templomban is megerősítik esküjüket. A pár - akiknek már van egy közös gyermeke, Léna - szerdán kelt egybe Balatonaligán, a Club Aliga területén lévő református és evangélikus templ
aug. 9
7:56
Családokat segít a kormány a szünidei gyermekétkeztetéssel (BorsOnline)
A családtámogatás egyik formájaként tekint a kormány a szünidei gyermekétkeztetésre, ezért növelték az erre szánt forrásokat, valamint bővítették az igénybevétel idejét és a jogosultak körét – mondta Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kiemelte: a szociális gyermekétkeztetés több mint kétezer települ
aug. 9
7:57
Óriási bejelentést tett Pintér Tibor és fiatal kedvese (Ripost)
A Nemzeti Lovas Színház igazgatójának nem volt könnyű dolga, amikor meghozta ezt a döntést, de győzött a szerelem!
aug. 9
7:58
Közös otthont keres maguknak Pintér Tibor és fiatal szerelme (BorsOnline)
Úgy tűnik, teljes az összhang Pintér Tibor és Frida között - pláne, miután az ifjú hölgy rá tudta venni, hogy a színész költözzön el a Kincsem Parkban található szolgálati lakásból, ahol eddig élt. Frida minden bizonnyal nincs annyira oda az erős istállószagért, mint a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. “Persze, sokkal egyszerűbb irányítani a szí
aug. 9
8:06
Ma csak megfontoltan vágj komoly dolgokba - Egymondatos horoszkóp - augusztus 9. csütörtök (Glamour)
Inkább a barátaiddal, a hobbiddal törődj
aug. 9
8:06
Kárpáti Rebeka magyaros lagzit szeretne - esküvője részleteiről mesélt (SzMo)
Focista párjával már javában tervezik a nagy napot.
aug. 9
8:12
Strandon vesztette el a kislányát Erdei Zsolt (Blikk)
Erdei Zsolttal megtörtént minden szülő rémálma, elvesztette a strandon a kislányát.

Keresés