Mivel a Csirkefogó nevű angol blöki remek eredménnyel buktatja le a csempészeket, 25 ezer fontos, azaz bő kilencmillió forintos vérdíjat tűztek ki a fejére a bűnözők. Az angliai Pembrokeshire-ben hivatalosan alkalmazott derék felderítő négylábú őrületbe kergeti a brit dohánycsempészeket. Az okos állat mindenütt kiszaglássza, hová rejtik el a cigar
Hát mi történik itt? Először Puskás Peti bajuszát veszítjük el - pedig szegénynek már saját rajongói klubja is alakult -, most pedig az X-Faktor másik mentora, ByeAlex döntött úgy, hogy radikális változást eszközöl kinézetén. Jelesül: megszabadul minden szőrzettől a fején - legfőképp a hajától. Elég fura látvány, az biztos:
Egy-egy apróbb ajándékkal néha nem árt kedveskedni a gyermekünknek még akkor sem, ha nincs se karácsony, se húsvét, se születésnap. No ne gondoljunk semmi komolyra, nem kell költségekbe verni magunkat - no meg persze az se jó, ha elhalmozzuk a szemünk fényét minden földi jóval! -, de egy-egy apróság, a gondoskodás egy-egy kis jele mindenkinek jól e
A híresség olyan szerelemre vágyik, mint amilyen a Sztárom a páromban volt Julia Roberts és Hugh Grant között. Úgy tűnik, ehhez már ki is szemelte az új férfit.
Manapság újra divatba jött a disznóvágás – egyre többen vásárolnak élő állatot, és szeretnék megismerni a tradicionális vágás rituáléját, amelyhez klasszikus menü is dukál.
Lángokban állt a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának kollégiuma Budapesten szerda éjszaka. A tűzben egy ember vesztette életét. A negyvenes évei végén járó veszprémi, négy gyermeket nevelő édesapa családjának gyűjtést szervez a Magyarországi Református Egyház - melyről a parókia.hu oldal számolt be. "Ebben az érthetetlen és értel
Régóta rebesgetik már, hogy a hatalmas közönségsikert arató Breaking Bad című sorozat mozifilm formájában tér vissza - most azonban az is kiderült, kik szerepelnek majd a kultsorozat filmes folytatásában. A Revenge Of The Fans weboldal tudni véli, hogy a film - ami a Greenbrier cím alatt készül - gyakorlatilag a sorozat záróepizódjának egyenes fol
Tizennyolc éve már, hogy elvesztették az édesapjukat Zámbó Jimmy gyerekei. Az énekes rajongók százezreit tartotta lázban páratlan hangjával és színpadi jelenlétével, így nem csoda, hogy a világ elől elrejtőzve kellett élnie az életét. A külvilág számára láthatatlan közös életükről három fia, Krisztián, Sebastian és Adrián mesélt lapunknak.
Varga Izabella úgy tűnik, nem elégedett meg a neten terjedő 10 éves kihívással: rögtön négyszerezte a tétet, és egy negyven évvel ezelőtt készült fotót osztott meg magáról. Nosztalgiafaktor ezerrel...
Ki gondolná, hogy léteznek olyanok, akiknek szó szerint semmit sem tudni a múltjáról. Egyszer csak belecsöppentek mások életébe, de hogy honnan jöttek, az mindenki számára rejtély maradt örökre.
Jáger Gyula és párja közel három évvel ezelőtt ismerkedett meg. Elsöprő szerelem az övék, és boldogabbak, mint valaha, ám mégsem gondolkodnak a házasságban. Ildi ahova tudja, elkíséri párját, és az énekes olyan szerencsés helyzetben van, hogy kapcsolatukat nem keserítheti meg az a bizonyos zöldszemű szörny. Még annak ellenére sem, hogy rengeteg női
Idilli környezetben teltek Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea mindennapjai. A házaspár 2013-ban költözött be a négyszintes, pazar rózsadombi villába, ami minden igényüket kielégítette.