Tíz díjkategória, köztük a legjobb nemzetközi film- és dokumentumfilm-kategória rövidlistáját hozta nyilvánosságra az amerikai filmakadémia, ebből a mezőnyből kerülnek majd ki az januárban Oscar-jelöltek.
Maurice Gibb, a legendás Bee Gees együttes tagja tragikusan fiatalon, mindössze 53 évesen távozott az élők sorából – mint utóbb kiderült, nagyon ritka betegségben szenvedett, ami jelentősen hozzájárult hirtelen halálához.
A Barátok közt egykori színésze két évvel ezelőtt vesztette el édesapját, lányától négy évvel ezelőtt kellett végső búcsút vennie. Számára az ünnepek már nem olyan vidáman telnek, mint akkoriban, unokájától kapott szeretete azonban némileg csillapítani tudja mély fájdalmát.
Károly király az első ünnepi ebédjét adta királyként, ahova a legközelebbi családtagokat hívták meg, de az esemény így sem volt az igazi. Egyrészt Károly egyik fia sem vett részt rajta, másrészt az egész ünnepi hangulatát beárnyékolta, hogy nem sokkal a közös beszélgetések után, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a Buckingham-palotához, ahol egy fé
A kétségbeesett édesanya azonnal a kórházba sietett a fiával, miután a gyereknél erős gyomorfájdalmak keletkeztek. A röntgenfelvétel fedte fel a sokkoló igazságot.
Az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött, a helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődő, 2021–2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozó partnerségi megállapodást – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Eljött a karácsonyi lelassulás és a nosztalgia ideje, amikor nem csak az évre, de a korábbi időszakokra is visszatekintünk. Ilyenkor szoktak előkerülni a családi fotóalbumok is, amik nézegetése közben fel lehet idézni a kedves, vicces vagy szívbemarkoló emlékeket, és jókat lehet szórakozni az akkori ruhaválasztási döntéseinken is. Így tett Reese Wi
Külön tölti az ünnepeket Szandi és lánya, Blanka, aki jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban éli a mindennapjait. A fiatal lány másfél éve nem volt Magyarországon, jelenleg au pairként dolgozik, több ezer kilométerre családjától.
Idén 44 761 cipősdoboz-ajándékot gyűjtött össze a Baptista Szeretetszolgálat, a felajánlott ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet.
Hamarosan itt az év vége, várható volt, hogy valamelyik híresség még ledob az ünnepek előtt egy olyan divatbombát, amiről lehet beszélni, és amivel nyomban megszerzi magának az év legjobbjának járó elismeréseket. És akkor jött Bella Hadid, és szőnyegbombázásba kezdett.
Az énekesnő és férje imádja a spontán utazásokat, évente többször indulnak útnak lakókocsival. A karácsonyt is túrázással fogják tölteni, idén a szomszédos síparadicsomban szeretnék kiheverni az év fáradalmait.
Céges karácsonyi partit tartott tegnap Budapesten az a baráti társaság, aminek egyik tagja hirtelen szédülésre kezdett panaszkodni, majd váratlanul összeesett.
A férfi 2022. november 20-án az esti órákban megrendezett Magyarország-Görögország futballmérkőzésen szurkolása közben a nézőtérről beugrott a játéktérre.
2022 a rekordok éve volt – leesett állal követtük végig, ahogy a jobbnál jobb Netflix sorozatok őrült népszerűségi versenyt futnak egymással. Mutatjuk az 5 legjobbat, amelyek a nézettségi adatok alapján hatalmasat taroltak. Kaptunk idén horrort, drámát, botrányt, sorozatgyilkosságot, meg persze szerelmet is. Neked melyik sorozat volt a kedvenced?
Kettőt fordulsz a konyhában, a gondosan kivasalt vagy begöndörített hajad pedig mindig útban van, vagy éppen 5 percig tart szépen, majd kilógja magát? Aggodalomra semmi ok, Kim Kardashian fodrásza nemrégiben mutatott néhány tuti trükköt, ha a három mozdulattal elkészíthető alkalmi frizura nálad is megoldás az ünnepekre - és mindenkorra.
Détár Enikő egyszer nagy felfordulást okozott a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ugyanis miatta szólalt meg a füstjelző, majd a tűzoltók is a helyszínre siettek.
Elindultak az év végi akciók a Lidl-ben, aminek keretében már most megvehetjük a szilveszteri tűzijátékot az áruházláncban. A párszáz forintos patronoktól egészen a több tízezer forintos rakétákig tudunk válogatni -- szúrta ki a Pénzcentrum a Lidl akciós újságában.
Nagy port kavart a Harry & Meghan című sorozat, amely a pár szemszögéből enged betekintést az angol királyi családdal való konfliktusaikba, ez pedig többek közt az Egyesült Államok képviselőházának volt elnökénél is kihúzta a gyufát.
Charlbi Dean modellként kezdte karrierjét, ám később a színészetbe is belekóstolt. Ő alakította a női főszerepet Ruben Östlund Arany Pálma-díjas filmjében, A szomorúság háromszögében, s ezzel voltaképpen a világhírnév kapujába lavírozta magát. Nyár végén azonban a gyönyörű híresség életét vesztette, s csak most derült ki, milyen betegség okozta fáj
Egyenesen a csatatérről utazott az Egyesült Államokba az ukrán elnök, s erre az öltözéke is utalt. Ugyan az oroszok inváziója, tehát február óta először hagyta el a szülőhazáját, s mégiscsak egy világhatalom első számú vezetőjével találkozott, Volodimir Zelenszkij nem „csípte ki” magát. Ugyanolyan zöld színű katonai pulóvert viselt, mint amiben az
Károly király új tisztségeket adott, ennek eredményeképpen pedig menye, Katalin hercegné és felesége, Kamilla királyné is teljesen új szerepben mutatkozhat be. Ráadásul a kinevezések érdekessége, hogy Katalin új címe korábban férje, Vilmos herceg titulusa volt, és annyira vagány, hogy attól eláll a szavunk.