2025. december 7. vasárnap

dec. 7
10:12
Tóth Andi versenyzője történelmi estét hozott az X-Faktor fináléjába (AC News)
Feszült finálé, erős produkciók és egy mentor–versenyző páros, akik mindent feltettek egy lapra – az idei X-Faktor döntője nagyot szólt.
dec. 7
10:12
Palik László belátta, 63 évesen már nincs elég ideje hogy ezt megtanulja (Sassy)
A tévés legenda rájött, hogy ehhez a sporthoz egy teljes élet kellene, ezért inkább a megszokott lóerőket választja. A volán mögött sokkal biztosabb kézzel tudja irányítani az eseményeket.
dec. 7
10:42
Jessica Alba hetekig rettegett a Fantasztikus Négyes meztelen jelenetétől, annyira megalázónak érezte (Sassy)
A színésznő konzervatív neveltetése miatt alig bírta elviselni a hídon játszódó pillanatokat. Még két évtized után is gyomorgörcs fogja el, ha eszébe jut a forgatás.
dec. 7
11:06
Itt a vége, megjött a fordulat dátuma, az időjárás elképesztőt változik (Promotions)
Fordulat az időjárásban, érdemes figyelni, hogy mi következik a következő napokban Magyarországon.
dec. 7
11:12
Férges volt a hajdúböszörményi gyerekek csokimikulása (AC News)
Hajdúböszörményben vizsgálat indult, miért került gyanús minőségű csokimikulás több iskolába és óvodába – néhány gyerek rosszul is lett.
dec. 7
11:12
Azt hisszük, a kor csak egy szám, pedig a statisztika kegyetlen: így illan el a nagy korkülönbség varázsa pár év alatt (Sassy)
Van-e az a tökéletes korkülönbség, ami mellett elkerülhető a tányércsapkodás és a válóper? A tudomány szerint nem biztos, hogy tetszeni fog a válasz.
dec. 7
11:18
Kamilla döbbenetes feltételt szabott Károlynak: a király kénytelen volt engedelmeskedni feleségének (Femcafe)
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve hallgat.
dec. 7
11:24
Döbbenet az RTL stúdiójában, a zsűri lesokkolt, ki tűnt fel a műsorban (Promotions)
Igen érdekes jelenetek játszódtak le a műsorban.
dec. 7
11:36
A datolya valódi tápanyagbomba – a dietetikus elárulta, pontosan mennyit érdemes enni belőle (Sassy)
Újra felkapott lett egy ősi gyümölcs, amelyről most azt állítják, a női egészség szinte minden szakaszában csodákra képes. Nem mindegy a mennyiség, de napi pár szemmel már rengeteget tehetünk az egészségünkért. A szakember szerint desszertként vagy edzés előtt a legjobb.
dec. 7
11:54
Ez Magyarország legszebb helye, alig ismeri valaki, elájulsz, ha meglátod (Promotions)
A varázslatos látvány Budapesttől alig pár percre található.
dec. 7
11:54
Ötvennégy évesen talált rá élete szerelmére, de másfél év múlva már a temetését intézte (Sassy)
Sarah az interneten ismerte meg Archie-t, ám a boldog tervezgetést hamar felváltotta a rettegés. A férfi nyelőcsőrákja miatt a közös jövő helyett csak a mély gyász maradt az asszonynak.
dec. 7
12:12
Dakota Johnson felvette 2025 legszebb ruháját: igéző és merész fekete darabban hódította meg a vörös szőnyeget (Femcafe)
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
dec. 7
12:12
Tombol a norovírus a tengerjáró hajókon (AC News)
Norovírus tört ki az AIDAdiva fedélzetén: több mint százan betegedtek meg a világkörút közben, az érintetteket izolálják a terjedés megfékezésére.
dec. 7
12:27
Megtalálták Jézus sírját, brutális helyen volt, megoldódott a Biblia legnagyobb rejtélye (Promotions)
Valamit találtak a felszín alatt, ez megváltoztathatja az emberiség történetét.
dec. 7
12:27
A világ összes bajára lett egy szín? A divatdiktátorok szerint 2026-ban minden a Felhőtáncosról szól majd (Sassy)
Diana Ross már a Met-gálán is ebben pompázott, most pedig az otthonunkba is beköltözik. A hideg és meleg tónusok egyensúlya a Pantone szerint csodákra képes a lakásban.
dec. 7
13:03
Ezt látnod kell! Ettől a videótól olvadozik az internet - 5 skót kisfiú karácsonyi csoda lett! (Sassy)
A háztulajdonos a legrosszabbra számított, amikor meglátta a csapatot a bejárata előtt. A fiúk azóta egy hospice-ban is énekeltek, és az egész ország őket ünnepli.
dec. 7
13:09
Lecsapott Elon Muskra az Európai Bizottság (AC News)
A milliárdos dühösen reagált a 120 milliós EU-bírságra, miközben Brüsszel példát statuál az X átláthatatlansága miatt, politikai vita robbant ki.
dec. 7
13:57
Rejtélyes fények villannak fel a Holdon, de nem az idegenek üzennek ezzel, az ok mégis veszélyes (Sassy)
A Holdról néha váratlanul felvillannak fények ami látható is a sötét égen, mintha titkos üzenetet küldene a világűrből. Itt a magyarázat erre a látszólag rejtélyes jelenségre.
dec. 7
14:09
Mitől szabadulj meg újév előtt: a születési dátumod megmondja a választ (AC News)
A születési dátum száma megmutatja, mely lelki terhet érdemes elengedni az év végén, hogy tisztábban és kiegyensúlyozottabban induljon 2026.
dec. 7
15:00
Feketelistás üzletek: brutális csalási hullám érkezik karácsony előtt - Honnan kockázatos rendelni? (Sassy)
A hatóság a megtévesztő szállítási vagy jótállási infók miatt is lecsap. A szégyenlistáról pedig két évig nincs menekvés, még ha a cég utólag javít is.
dec. 7
15:12
Palik László rájött: a lovakhoz élet kell, az autókhoz csak bátorság (AC News)
Palik László bevallotta: a lovaglás lelke több időt kíván, mint ami neki még maradt – ezért végül maradt a kiszámíthatóbb lóerőknél.
dec. 7
15:30
Idén a 20. házassági évfordulójukon készült fotóval kíván boldog karácsonyt Károly király és Kamilla (Sassy)
A Villa Wolkonsky kertjében készült a megható felvétel, amit most mutattak meg a világnak. A királyi pár egymásba karolva pózolnak a romantikus tavaszi napsütésben a karácsonyi képeslapjukon.
dec. 7
15:48
Ő volt a világ legszebb színésznője a 80-as években: 67 esztendősen így néz ki ma az egykori szexszimbólum (Femcafe)
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.
dec. 7
16:00
Extrém hideg telet jósolnak! A bejgli mellé még enyhébb időt kapunk, de utána ránk rúghatja az ajtót a fagy (Sassy)
Vészjósló előrejelzések érkeztek, a szakértők szerint minden eddiginél keményebb időszak jöhet.
dec. 7
16:06
Ijesztő lista terjed a neten Baba Vanga 2026-os jóslatairól – Harmadik világháború és Manhattan méretű űrhajó jöhet (SzMo)
A mesterséges intelligencia lázadása és természeti katasztrófák is szerepelnek a friss csomagban. Szakértők szerint azonban a félelmetes jövendölések többsége csupán utólagos kitaláció.
dec. 7
16:12
Szoboszlai: "Mindenki nézzen magába" – a Liverpoolnál forr a levegő (AC News)
Szoboszlai Dominik szerint csak akkor jön ki a Liverpool a káoszból, ha minden játékos tükörbe néz – a belháború közben Szalah is robbantott.
dec. 7
16:30
60 évente érkezik meg ez az energia: merész tempót diktál majd 2026-ban a Tüzes Ló - készülj fel rá! (Sassy)
2026-ban ritka energiák szabadulnak fel: a Tűz Ló mindössze 60 évente tér vissza, és egyszerre hoz lendületet, kockázatot és történelmi léptékű fordulatokat.
dec. 7
17:00
Napvilágra került Vilmos és Katalin házassági szerződésének legmeglepőbb pontja: a hercegné Diana miatt foglaltatta írásba kérését (Femcafe)
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez állítólag maga Katalin ragaszkodott, hogy írásba foglaltassanak.
dec. 7
18:12
Kvíz: Te tudod honnan erednek a világmárkák nevei? Lássuk, mit tudsz a híres brandekről, termékekről! (Pénzcentrum)
A fogyasztói társadalomban az ember lépten-nyomon ismert márkák logóját látja, olvassa a brand nevét óriásplakátokon, hirdetésekben, épületek tetején világítva. Az ember maga is egy élő reklámtáblává vált a cipőjével, táskájával, mobiljával, autójával, és hosszan lehetne sorolni. Vajon tudjuk-e ugyanakkor, hogy honnan kapta a nevét kedvenc márkánk:
dec. 7
23:18
Megvan a Sztárban Sztár All Stars győztese: kiderült, ki lett idén az ország legsokoldalúbb előadója (Femcafe)
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!

Keresés