2025. december 14. vasárnap

dec. 14
8:18
Ez a Netflix egyik abszolút No.1 pszichothriller szenzációja, az elrabolt nő 13 év után tért haza, de nem ő az, akinek hiszik (Promotions)
Egy nő szabadul a fogságból, de rá kell jönnie, hogy az igazi börtön ott van, ahol a legkevésbé számítana rá: a saját fejében.
dec. 14
8:36
Szabó Csuti András "Nem szégyellem, hogy hiú vagyok, fontos, hogy ápolt legyen a bőröm, igényes férfi megjelenéssel bírjak" (Sassy)
A cél érdekében a megfelelő étkezés és mozgás mellett különféle kozmetikumokat és esztétikai beavatkozásokat is bevet a 41 éves influencer.
dec. 14
8:42
A világ 10 leggazdagabb színésze – megdöbbentő vagyonok (rtl.hu)
A hollywoodi csillogás mögött elképesztő összegek mozognak, de még ebből a fényűző világból is kiemelkedik néhány színész, akik nemcsak a filmvásznon, hanem az üzleti életben is csúcsra járnak. Íme a világ tíz leggazdagabb színésze, rangsorolva a legkisebbtől a legnagyobb vagyonig – dollárban és forintra átszámolva.
dec. 14
8:48
Szoboszlairól vacak hírek érkeztek, nagyon izgulnak miatta Liverpoolban a súlyos beszélgetés után (Promotions)
Arne Slot bekeményített, Szoboszlai Dominik már alig bírja követni az eseményeket.
dec. 14
9:00
Orosz Barbara kitálalt a házasságáról és a kapcsolatairól: "Ha két ember nem tudja egymást boldoggá tenni, ha nincs dolguk egymással, akkor lépni kell" (Sassy)
Elárulta, hogy ha valamit megjavíthatatlannak érez, vagy egy ponton túl nem érdeklik igazán a másik gondolatai, azonnal lép.
dec. 14
9:24
Rendkívül szomorú hírt kaptak a magyarok, elkeserítő adat érkezett (Promotions)
Szomorú listát vezetünk.
dec. 14
9:36
Így néz ki most a gyönyörű nő, aki George Michael szerelmét játszotta a Last Christmas klipjében (Sassy)
A 69 éves volt modellt már egészen biztosan nem ismernéd meg az utcán.
dec. 14
9:48
"Karácsonykor megkérni egy nő kezét? Olyan önző és gonosz tett, ami tönkreteheti az egész ünnepet!" (Sassy)
Egy brit szerző szerint a karácsonyi eljegyzés gagyi, sőt gonosz és manipulatív lépés a férfiak részéről, mert csak meg akarják úszni a szervezést és a karácsonyi ajándékozást.
dec. 14
10:06
Hirtelen szakadt meg az interjú a Fidesz sztárpolitikusával élő adásban, nem mindennapi véget ért (Promotions)
Hirtelen szakadt meg az interjú, még egy kérdés legalább hátra lett volna.
dec. 14
10:12
Egyetemisták haltak meg: Brutális vérengzés az intézményben (AC News)
Donald Trump borzalmasnak és szégyenletesnek nevezte az erőszakos cselekményt, és jelezte, hogy később részletesebben is reagál az esetre.
dec. 14
10:18
10 hétköznapinak tűnő tünet, amire nem figyelsz, pedig súlyos hormonproblémára utalhat (Sassy)
Ne bagatellizáld el, hanem járj utána, mi okozza a kellemetlenséget, hogy időben megkapd a szükséges kezeléseket.
dec. 14
10:36
Horváth Csenge: "Olyan hírek és találgatások jelentek meg rólam és a páromról, amik messze túlmutatnak a tisztesség és az emberség határain" (Sassy)
A modell egy Instagram-bejegyzésben reagált a napokban vele és a családjával kapcsolatban megjelent hírekre és netes kommentekre.
dec. 14
10:42
Anna hercegnő durván megszégyenítette Kamillát: az alázásra a királyné nem volt felkészülve (Femcafe)
A brit királyi családban ritkán hangzik el nyílt szó, de egyetlen gesztus is árulkodó lehet. Nos, Anna hercegnő olyat tett Kamillával, amit a palotában sokan megalázónak tartottak.
dec. 14
10:42
Sztárok, akik titokban évekig kettős életet éltek (Joy)
A hírnév gyakran nem szabadságot ad, hanem szerepet oszt.
dec. 14
10:54
Egy nő olyat tett Szoboszlai Dominikkel, ami felfoghatatlan, ez a videó a karácsony gyöngyszeme (Promotions)
Új sztárja van a közösségi médiának.
dec. 14
11:06
Fenyő Iván a melegség két okáról beszélt, Kajdi Csaba és Steiner Kristóf is beleállt a színészbe (SzMo)
A színész szerint a melegség karmikus vagy szülői trauma eredménye. Ezt a kijelentést nem hagyták szó nélkül, keményen odaszóltak neki.
dec. 14
11:12
Kvíz: 10 világhírű vendég a Friderikusz Show műsorában - felismered őket? (SzMo)
10 világhírű személyt kell felismerni, egyetlen közös tényező köti őket össze: mindannyian vendégként szerepeltek a 90-es években a Friderikusz Show műsorában.
dec. 14
11:12
"Áron, hülye vagy?!" – komoly vita robban ki a Csillag Születik zsűritagjai között (rtl.hu)
Szorult helyzetbe kerültek a Csillag Születik zsűritagjai, hiszen a temérdek elképesztő produkció közül ki kellett választaniuk azt a TOP12 versenyzőt, akik ismét megmutathatják tehetségüket a Csillag Születik élő Fináléjában. "Esküszöm, ráz a hideg" – mondta megrökönyödve Molnár Áron.
dec. 14
11:12
Lázadnak a ferencvárosi vegánok: Feljelentették a karácsonyi vásár malacsütőit (AC News)
Bizony nem mindenkinek tetszik a látvány, hogy egész malacot sütnek a látogatók szeme előtt. Többen is felemelték a hangjukat!
dec. 14
11:12
Felháborodtak a helyiek: hatalmas körben lezárták a területet Vilmos és Katalin háza körül, ahol korábban kocogtak és kutyát sétáltattak az emberek (Sassy)
A hírek szerint kerítések, kapuk, térfigyelő kamerák is óvják a walesi hercegi pár és gyermekeik magánéletét.
dec. 14
11:24
Ezt kérte karácsonyra Orbán Viktor, szívszorító amit bevallott (Promotions)
Elárulta a miniszterelnök, mi a vágya.
dec. 14
12:06
Ezért akarta Jim Carrey már az első napon otthagyni a Grincs forgatását - a 20 millió dolláros gázsi sem érdekelte (SzMo)
A színész klausztrofóbiás rohamot kapott a sminkszékben, dühében belerúgott egy falba. Utána pedig még azzal is fenyegetőzött, hogy otthagyja az egész produkciót, hiába a 20 millió dolláros gázsi.
dec. 14
12:06
Rendkívüli amit állítanak a magyarok eredetéről, sosem hallott információk jöttek, óriási a felfordulás a tudományos világban (Promotions)
Egy friss elemzés szerint több korábbi elmélet is ingataggá vált, ami sokak számára teljesen új megvilágításba helyezi a magyarság múltját.
dec. 14
12:12
Nőnek öltözve rejtőzködik Miklós Dániel – nagy erőkkel keresi a rendőrség! (AC News)
Annyi azonban biztos: a megtévesztő külső megjelenés akár szándékos is lehetett, amely megnehezítheti az azonosítást és az elfogást.
dec. 14
12:12
Több ezer izzóval díszített csodálatos karácsonyi mesevilágot varázsol a házából egy magyar lakatosmester (Sassy)
A nyugdíjas férfi már nyolc éve készül az ünnepekre nem mindennapi dekorációval.
dec. 14
12:36
A törökök valami furát tettek Rákóczi fejedelem maradványaival, majd hirtelen eltűnt a sír Magyarországról (Promotions)
Az egyik európai korona elfogadása megmenthette volna a hős szabadságharcost, de őt csak a magyarok érdekelték.
dec. 14
12:48
Igen, létezik ideális korkülönbség, és bocsi, de ha a tiétek nem ebbe esik, nagyobb az esélyetek a válásra (Sassy)
Bár a kapcsolat minősége a kommunikációtól, az érzelmi jelenléttől, a tisztelettől és a közös életcélok összehangolásától is függ, az életkor igenis számít.
dec. 14
13:12
Szijjártó Péter: Tavasztól naponta indul járat Budapest és Peking között (AC News)
Az Air China légitársaság a jelenlegi heti négy járat helyett 2026 tavaszától naponta közlekedtet közvetlen járatot Budapest és Peking között.
dec. 14
13:18
Hogyan kerülheted el ezen a télen a "szuperinfluenzát"? A szakértő elmondja, mit tehetsz! (Sassy)
"A vakcina önmagában nem elég, itt az idő újra odafigyelni a légúti fertőzések szezonjában megtanult jó higiéniás gyakorlatra: kézmosás, légzésvédelem, betegen elkerülni a közösséget."
dec. 14
13:42
Fenyő Iván szerint aki nem karmikusan meleg, azt a szülei teszik azzá – kapott is kommenteket (Sassy)
Akadt olyan hozzászóló is, aki azt írta, reméli, hogy csak egy szerepre készült, és ez csak "valami elcseszett trailer".
dec. 14
14:12
Hűha! Puskás-Dallos Peti olyat mondott, hogy Istenes Bence megszólalni sem tudott (rtl.hu)
Olaszországból, Finnországból és Spanyolországból is érkeztek versenyzők a Csillag Születik színpadára, és bár a műsorvezető-páros, Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence mindent bevetettek, hogy megcsillogtassák a nyelvtudásukat, végül nem igazán jártak sikerrel. Egy ponton azonban Peti olyat mondott, amitől Bence köpni-nyelni nem tudott.
dec. 14
14:12
Támogatja lánya plasztikai műtéteit Csuti (AC News)
Szabó András, Csuti nem idegenkedik a szépészeti beavatkozásoktól, így természetesen a lányának, Ninának sem tiltaná meg.
dec. 14
14:48
Kisminkelte magát és műszempillát is felrakott szülés előtt a brit kismama, hogy a kisbabája első benyomása jó legyen róla (Sassy)
Jasmine Johnson úgy döntött, mindent belead, hogy a lehető legjobb formában legyen, amikor megérkezik a kisfia.
dec. 14
15:12
Tömegfertőzés fenyegeti az országot: percenként többen is elkapják a vírust (AC News)
"Téli hányásjárvány" tombol az Egyesült Államokban – mindenkit figyelmeztetnek az orvosok. Rengetegen kerülnek kórházba.
dec. 14
15:30
Szandi a gyönyörű lányával adott elő egy dalt, úgy hasonlítanak egymásra, mintha testvérek lennének (Sassy)
Az énekesnő egy karácsonyi dalt énekelt a lányával, Bogdán Blankával.
dec. 14
16:00
Három budapesti teaház, ami a hidegben is felmelegít: ide ülhettek be, ha különleges teaélményre vágytok (Sassy)
Megmutatjuk, hol vár minőségi tea, igazi hangulat és téli kikapcsolódás.
dec. 14
16:12
Engedd be Jamie Olivert a konyhádba – karácsonyi készülődés az RTL Otthonon! (rtl.hu)
Az év legmeghittebb időszaka közeleg, és az RTL Otthon az 51. héttől, vagyis december 15-től ünnepi gasztronómiai élményekkel segít ráhangolódni a karácsonyra. Jamie Oliver három különleges műsorral érkezik, amelyek nemcsak inspiráló recepteket, hanem valódi ünnepi hangulatot is kínálnak – legyen szó az előkészületekről, a szentestéről vagy magáról
dec. 14
16:12
Most teljesítik Gobbi Hilda végrendeletét (AC News)
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Gobbi Hilda egykori nyaralójában, a visegrádi Patkó-villában, amely gyönyörű kilátással néz a Dunára és Kisoroszira.
dec. 14
16:42
Kemény próbák elé állít mindenkit a 2026-os év, és azok maradnak talpon, akik nem vágyálmokat kergetnek, hanem tanulnak és fejlődnek (Sassy)
A bolygóállások alapján érdemes figyelned, milyen témák kerülnek fókuszba, milyen belső és külső folyamatok erősödhetnek fel.
dec. 14
17:00
Ő volt a 90-es évek legszebb nője: így néz ki ma, 57 esztendősen Nicolas Sarkozy 12 évvel fiatalabb felesége (Femcafe)
A 90-es évek divatvilágának egyik legnagyobb ikonja volt, akinek szépsége és kisugárzása generációkat bűvölt el. Carla Bruni már 57 éves, mégis ugyanazzal a természetes eleganciával vonzza a tekinteteket, mint fénykorában.
dec. 14
17:12
Rendőrként bemutatkozó bűnözőkre figyelmeztet a hatóság – legyünk résen! (AC News)
Legyenek minden esetben különösen óvatosak, ha ismeretlen személyek rendőrnek, nyomozónak vagy banki alkalmazottnak kiadva magukat.
dec. 14
17:30
"Elég rossz alkoholista voltam. Mondhatni zugivó" – Király Viktor húsz évig tartó alkoholizmusáról vallott (SzMo)
Az énekes jövőre ünnepli a józanságának második évfordulóját, amit ő csak a második születésnapjának nevez. Az énekes szerint a függőség megszüntetésével kinyílt számára a világ.
dec. 14
18:00
91 évesen már felismerhetetlen a legendás Oscar-díjas színésznő: fiatalon bálványozták őt a férfiak (Femcafe)
Egykor Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt, ma már azonban ritkán lép a nyilvánosság elé. Shirley MacLaine 91 évesen egészen más képet mutat, mint fénykorában, amikor a nők csodálták őt, a férfiak pedig rajongtak érte.
dec. 14
18:12
Soha nem találod ki, mi Goldie Hawn eredeti magyar neve: ezért változtatta meg (Joy)
A 78 éves színésznőről csak kevesen tudják, hogy bizony magyar gyökerekkel rendelkezik.
dec. 14
18:12
Mészárlást terveztek: Karácsonyi vásár elleni terrortámadást hiúsítottak meg Németországban (AC News)
Németországban, Dingolfing térségében öt férfi egy karácsonyi vásár elleni terrortámadást tervezhetett – a hatóságok őrizetbe vették őket.
dec. 14
18:42
Mikor és hol nézheted a Csillag Születik utolsó válogatóját? (rtl.hu)
Az RTL nagyszabású tehetségkutatója, a Csillag Születik 13 év után tért vissza a képernyőre, és olyan elképesztő tehetségek léptek színpadra, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket. Az már most biztos, hogy nem lesz egyszerű dolguk a zsűritagoknak, Köllő Babettnek, Geszti Péternek, ByeAlexnek és Molnár Áronnak, hogy kiválasszák azt a TOP12 versenyzőt,
dec. 14
20:12
"Sokszor a kevés is elég" – 22 hangszeren zenélt egyszerre a Csillag Születik egyszemélyes zenekara (rtl.hu)
Danny Bain hat éven keresztül dolgozott azon, hogy a jelenleg 22 hangszerből álló szerkezete elkészülhessen. A folyamatosan alakuló találmánnyal most a Csillag Születik színpadára is hozott egy dalt, aminek szövege hallatán mindenkit nagyokat nevetett a stúdióban. A kérdés már csak az volt: vajon egyedül tényleg képes volt rá, hogy több mint húsz e
dec. 14
20:48
"Kiráz a hideg!" – fogaival tartotta magát a levegőben akrobatikus mutatványai közben a Csillag Születik artistája (rtl.hu)
Lantos Réka olyan látványos produkcióval készült a Csillag Születikben, amit a zsűri az eddigi artista előadások között még sosem láthatott. Karjai és lábai helyett Réka fogaival tartotta meg egész testét, miközben hihetetlen mozdulatokat csinált a levegőben.
dec. 14
21:12
Az első magyar faljáró fejjel tört át minden akadályt a Csillag Születikben (rtl.hu)
Tóth József építkezéseken már bebizonyította, hogy ha gipszkartont kell bontani, akkor elég őt hívni és bármilyen eszköz nélkül megoldja a feladatot. Hasonló attrakcióra készült a Csillag Születik színpadán is, ahol Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti segítettek neki a falrombolásban. Produkciója után Geszti Péter és ByeAlex elmerültek a szóviccek
dec. 14
21:30
Betelt a pohár: Harry herceg ultimátumot adott Vilmosnak, kemény feltételt közölt a bátyjával (Femcafe)
A brit királyi családon belüli feszültségek már régóta a nyilvánosság előtt zajlanak, ám most új fordulat történt: Vilmos és Harry kapcsolata minden eddiginél törékenyebbnek tűnik.

Keresés