Szerdától a hazai autósok számára kedvezőbbé válik a tankolás: a benzin és a gázolaj ára mérséklődik, ami a közlekedési költségek szempontjából könnyebbséget jelent.
Molnár Áron olyan felajánlást tett, amire sokan felkapták a fejüket: december 18-án kisorsol egy nehéz sorsú, intézetben nevelkedett fiatalt, akinek odaajándékozza a saját autóját. Áron folyamatosan aktívan része a hazai közéletnek, így soha nem megy el szó nélkül az események mellett. A Csillag Születik zsűritagja ott segít, ahol és ahogyan tud, í
Földrengések hullámait elemezve jöttek rá a döbbenetes titokra a kutatók. A rejtélyes réteg eredetére több elmélet is van, de egyik sem bizonyított még.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Kapu Tibor kutatóűrhajós a Debreceni Egyetem (De) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karától – írja az Mti.
A volt first lady egy helikopteren élte át a legrosszabbat, a tévésztárt pedig orvosai vezették félre. Döbbenetes őszinteséggel vallottak a legintimebb küzdelmeikről.
Az Anna and the Barbies frontembere, Pásztor Anna ma már teltházas koncerteken lép színpadra, de pályája korántsem indult egyszerűen: a 53 éves énekesnő fiatalkorában olyan irányba is elkalandozott, amelyről eddig sosem beszélt. Most viszont megtette!
Folytatjuk a hangolódást az ünnepi videósorozatunkkal! Ezúttal Cserháti Tamara mutatja meg, hogyan varázsolja az asztalra az egyik kedvenc vendégváró finomságát, ami egyszerűen és gyorsan elkészül, mégis sokkal ínycsiklandozóbb, mint a hagyományos pogácsa.
Terrorista támadás sújtotta Sidney híres Bondi Beach-ét, ahol több mint 16-an haltak meg és 40-en megsérültek egy Hanuka-ünnepségen. Steiner Kristóf rokona a lövöldözés előtt pár perccel hagyta el a helyszínt. Két holokauszt túlélő a helyszínen halt meg, végül egy muszlin zöldségárus férfi fegyverezte le az egyik támadót. A Reggeli vendége Hajós Is
Ott Anna podcast sorozata már a harmadik évadnál jár, ebből készült most egy Bookazine. A sorozat az anyaságról és a szülővé válásról szól őszintén, olyan kérdésekről, amelyekről sokszor nem beszélünk.
Egyszerre apa és edző, egy kőkemény pedagógiai feladatot hajtott végre az apa, zsolt nem tanár szociológis, pszichológus, a saját ösztönös tudására hagyatkozott, amit megszerzett. milyen hatással volt ez az apa-fia kapcsolatra és Zsolt társas kapcsolataira? egy hullámzó apa-fia kapcsolat volt Dominik és Zsolt között. A Szoboszlai történet már elér
Az RTL Reggeli vendége Al Ghaoui Hesna volt, aki legújabb könyvében a traumák és krízisek feldolgozásának lehetőségeit járja körül. Háborús tudósítóként és anyaként szerzett tapasztalataiból merítve arról beszélt, hogyan tanulhatunk a nehézségekből, és miként képes az elménk is regenerálódni. A beszélgetés középpontjában a tudatosság és a poszttrau
A Nőszintén Kadarkai Endrével vendége Zsiga Melinda volt, aki az anyakép jelentőségéről és a szeretet formáló erejéről beszélt. Bár életében voltak nehéz időszakok, mégis egy derűs, pozitív szemléletű nő képe rajzolódik ki. A beszélgetés azt is megmutatta, hogyan hat mindez a női identitásra és az önazonosságra.
Létezik olyan, hogy egészséges karácsonyi asztal, ami nem tiltásról, hanem élvezetről szól?Erre a kérdésekre keressük a választ Dusa Fanny dietetikussal, aki azt is elárulta, hogy másfél kilót hétezer kalóriával lehet felszedni.
Ismerd meg a The Floor társasjátékot, ami a népszerű vetélkedő izgalmait hozza el az otthonodba közösségi élményként. A Reggeli vendégei Szántó Ildikó, az EP Line Kft. kereskedelmi igazgatója és Van Damme Zita, az EP Line Kft. ügyvezetője voltak.
Egy tíz éven át tartó kutatás meglepő eredményt hozott idősebb nők körében. Kiderült, hogy nem csak a mozgás befolyásolhatja a csontritkulás és a csípőtörés kockázatát.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2024 év vége és 2025 nyara közötti időszakban két, ismert kézilabdázó nőt zaklatott Győrben.
Az idei év igen szélsőséges tapasztalatokat hozott a szántóföldi növénytermesztésben. Miközben térségünket az egyre mélyülő vízhiány szorongatja és a kukorica ismét csalódást okozott, az őszi vetésű gabona egészen jól teljesített. Amint azt Dr. Gergácz Zoltán, a Kányai Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke az Agro Naplónak elmondta, mindent meg
Aleksandar Vucic szerb elnök kedden Belgrádban bejelentette, hogy bűnvádi feljelentést tesz mindazok ellen, akik miatt visszalépett egy belgrádi hotelépítési projekttől Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje.
Az ünnepi időszakban visszatér a képernyőre a Szabó Magda regénye alapján kétszült Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat, amely nélkül sokaknak már nem lenne teljes a karácsonyi televíziós kínálat. Hogyan épült a nosztalgiából hagyomány, és milyen kevésbé ismert történetek lapulnak a sorozat mögött? A vetítés kapcsán olyan érdekességeket olvashatn
Egy év alatt 280 százalékos az átlagos drágulás a DDR5 memóriák piacán. Lehet, egy szót sem értesz belőle, de mivel biztosan te is szoktál okostelefont vagy játékkonzolt venni, ezért téged is érint az informatikai piacot sújtó árrobbanás.
Amikor először megpillantottam a KIA EV6 GT Line-t, azonnal az jutott eszembe, hogy ez tulajdonképpen a KIA EV9 sportos, vagány kistestvére. Egy autó, amely három év után kapott egy olyan ráncfelvarrást, ami nemcsak frissebbé, hanem érettebbé és erősebbé is tette. A hozzánk érkezett GT Line példány pedig pontosan azt az érzést adta, hogy a márka
A Facebook a mai nappal megszüntette Windows-ra kiadott, asztali Messenger üzenetküldő alkalmazásának működőképességét. Így azok, akik eddig ezt használták az ismerősökkel vagy családtagokkal történő kapcsolattartásra, kénytelenek lesz másik megoldás után nézni.
Az alábbi feladványt csakis egy nagy koponya , egy igazi zseni tudja megoldani. Remélem te is közéjük tartozol és nem okozol csalódást?! Ezek a rejtvények mindig serkentik az agytekervényeinket. Lássuk a mai feladványt.
Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat és több tízezer felháborodott vásárló: egyre súlyosabb problémák kerülnek felszínre a DPD magyarországi működésével kapcsolatban, amely már ismert közszereplőket is érint.
A leglelkesebb rajongóknak kellemes élményt okozhat, de ezúttal a technológiai forradalom elmaradt, cserében a történet sem mutat újat. Az Avatar: Tűz és hamu mindezek ellenére is szórakoztató lehetne, ha a három órát is meghaladó játékidő nem fulladna újra és újra unalomba.
A pár korábban mindig támasza volt egymásnak, de a gyász és a terhek miatt ez a dinamika most felborult. Nóra szerint tudatosan kell dolgozniuk a kapcsolatukon, hogy újra egymásra találjanak.
Egy házaspár próbálkozott törvénytelen határátlépéssel az Ungvári járáshoz tartozó Palágykomoróc térségében. Az előállított személyek cseh állampolgárnak vallották magukat, akik még 2025 májusában, legálisan érkeztek Ukrajnába. A határőrség adatbázisában azt szerepelt, hogy a feleség ellen körözés van érvényben. Csehországban csalással gyanúsítottá
Riko Torontóban dolgozik, ahol egy hatalmas csarnok biztonságáért felel. Gyerekkori álma, hogy híres sportolókkal találkozzon, valóra vált, miközben édesanyjával és kis kedvencével is szoros kapcsolatot ápol. Elárulta, milyen nőt keres maga mellé!