Fokozódik a feszültség az Exek csatája című műsorban, ahol Farkas Dénes és VV Kriszti távozásával már csak hat páros maradt versenyben. Zsíros Linda még az első két napon ágyba bújt VV Barnával, ráadásul úgy, hogy az exe felettük aludt éppen. Noé Viktor kiakadt a volt szerelmére a húzása miatt.
Egy igazi feel-good filmet hoztunk azoknak, akik sokszor elveszve érzik magukat a nagyvárosban, akik sokszor bakiznak, keverednek váratlan helyzetekbe, akik szeretik a mindennapok apró örömeit, akik nem élnek fényűző életet, de pontosan elégedettek vele. Azoknak, akik megnéznék a párizsi olimpia másik oldalát, és azoknak is, akik szeretnének kikapc
Harry herceg és Meghan Markle az előző hónapban 25 kommunikációs szakembertől vált meg, köztük a teljes belső PR-csapatuktól. A drasztikus döntés oka több, mint szomorú – és a lépés nem önkényes, hanem kényszerből született. Mondjuk, mi vezetett ehhez a lépéshez!
Egy 40 éves informatikus elképesztő módon próbált meghódítani egy nőt: miután hónapokon át zaklatta, végül saját házát is felgyújtotta, hogy együttérzést váltson ki. Most előzetes letartóztatásban van.
Egy szépségverseny kulisszái mögött zajló eseményekről olyan részletek kerültek napvilágra, amelyek teljesen új megvilágításba helyezhetik a történéseket
Justin Bieber jelenleg egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül, ám egyetlen fotóval ellenszegült a pletykáknak: egy Hailey Bieberrel közös képpel megerősítette, hogy a házasságuk továbbra is működik. Mutatjuk a romantikus fotót!
Sofía Vergara újra megmutatta, miért tartják a világ egyik legdögösebb nőjének! A Modern Family sztárja épp Ibizán élvezi a napsütést és a tengerparti életet, ahol egy igazán forró videóval ajándékozta meg rajongóit.
Vártuk már a lehűlést a 35-40 fokok után, de azért mindennek van határa: egy nap alatt 15-20 fokkal hűvösebbre ébredni határozottan veszélyes. És nem csak az időseknél, betegeknél, ez a hullámvasút bárkit megvisel: hányinger, szédülés, fejfájás a jutalom. Gondolta volna, hogy egy afrikai homokvihar vagy a vulkán hamuja is befolyásolhatja a vérnyomá
Orbán Viktor miniszterelnök múlt hétvégén Bács-Kiskun vármegyei településeken járt, az akasztói Halascsárdában pedig helyben tenyésztett halból készült hallét ebédelt a videós beszámolók szerint nem spórolt az erőspaprikával sem. A látogatás apropója az aszály sújtotta mezőgazdasági térség bejárása volt, de a halászlé nemcsak gasztronómiai élményké
Lenge maxiruhák, pántos szandálok, bikinik és napszemüvegek: ezekkel a darabokkal a öltözködés gondtalan szellemét és vidám felszabadultságát közvetíted, és ha még hiányzik valami a listádról, akkor most kedvezményesen megveheted. Hamarosan indul a GLAMOUR-napok Summer Week, ahol kedvezményes kuponok felhasználásával minden olyan darabot megvehetsz
Tomboló szél és heves vihar bénította meg hétfő délután a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahol konténereket sodort a szél a kifutópályára, kiszakítva a kerítést is. A repteret biztonsági okokból lezárták, járatok maradtak ki vagy kerültek más városokba, és az egyik terminál is beázott. A Budapest Airport szerint személyi sérülés nem
Lehetőségünk nyílt egy igazán különleges helyszínen, egy nyugodt, zöldekkel körülölelt városi oázisban kipróbálni a Samsung legújabb okoseszközeit. A természet közelsége és a modern technológia találkozása inspiráló élményt nyújtott, ahol testközelből tapasztalhattuk meg, mire képesek a legfrissebb innovációk, és hogyan monitorozhatjuk a testünk le
Az NBA történelmének egyik legjobb játékosa és pontszerzője a Houston Rockets csapatához igazolt – ez pedig a tengerentúli kosárlabda liga egyik, ha nem a legnagyobb cseréje.
Amikor a barátaim fogadást ajánlottak, hogy képtelen vagyok egy hétig 5000 forintból megélni Budapesten, azonnal bevágtam. A valóság sokkal durvább volt, mint gondoltam.
A száraz haj nemcsak esztétikai kérdés, hanem annak jele is, hogy a tincseink extratörődést igényelnek. De miért válik a haj élettelenné és nehezen kezelhetővé, és mit tehetünk azért, hogy újra puha és fényes legyen?
Mi történik akkor, amikor egyetlen éjszaka alatt elveszítesz mindent, ami fontos volt számodra, és másnap reggel egy furcsa intézmény zárt falai között térsz magadhoz?
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten veddd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
Csak egy újabb akadály az élet nevű társasjátékban. Ezt érzi az ember, ahogy hallgatja Havas Henrik monológját a szervezetét megtámadó prosztataráktól. Huszonnyolc sugárterápia? Mintha ez a rettegett kezelés csak afféle finomhangolás lenne a nagy szimfóniában. A Tanár Úr, ahogy a tisztelői szólítják őt, határozottan, érzelemmentesen, félelmek nélkü
Nehéz eredményt hirdetni abban a tekintetben, hogy melyik országrész kapott ma a legtöbbet a természeti csapásokból – egészen elképesztő ítéletidő pusztított Magyarországon.
Stohl András tíz évvel ezelőtt szeretett bele a feleségébe, Stohl Vicába, akit a Centrál Színház büféjében szúrt ki, és akiről azonnal tudta: meg kell ismernie. A népszerű színész és kedvese 2020 nyarán össze is házasodtak, ám öt évvel később, 2025 júniusában már a válásukat jelentették be. Vica a szakítás híre után nevet is változtatott, illetve a
Egyre több szó esik a fermentálásról, de kevesen tudják, valójában milyen összetett és csodálatos folyamatról van szó. A technika nemcsak az ételek ízét és eltarthatóságát javítja, hanem az egészségünkre is rendkívül pozitív hatással van. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mit érdemes tudni róla, és hogyan kezdjünk hozzá otthon.
Nem olyan rég Stohl András és felesége, Vica kilenc és fél év és egy közös gyermek után döntöttek a válás mellett. Most előbbi úgy döntött, hogy jöhet az új szerelem, és a Nagy Ő című műsor.
Károly király különösen megható sorokat osztott meg a londoni 7/7-es terrortámadás 20. évfordulóján. A király személyes hangvételű üzenettel emlékezett az áldozatokra, a gyászolókra és a nemzeti egység erejére. Üzenetét világszerte sokan osztják és idézik, annyira mélyen megérintette az olvasókat.
Noha Katalin hercegné húga, Pippa Middleton nem a királyi család tagja, mégis figyelem övezi minden lépését – különösen, ha hosszú idő után újra megmutatja magát a nyilvánosság előtt.
A nyári sminkelés sokkal többről szól, mint arról, hogyan maradjon a helyén az alapozó a 35 fokos kánikulában. A kérdés ennél mélyebb: mit üzenünk magunknak és a külvilágnak azzal, hogy reggelente a tükör elé állunk, és a hőség ellenére is a megszokott – vagy épp egyre karakteresebb – sminkünket visszük fel? A bőr zsírosodik, a pórusok kitágulnak,
A hétfői nap középpontjába egyértelműen a pusztító szél vihar került, amely a szokásos galériánkban is helyet kapott. Ám a világ távolabbi pontjairól is elhoztuk a legizgalmasabb fotókat, így válogatásunkban ezúttal sem csalódnak majd az olvasóink!