Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Sydney Sweeney ismét minden figyelmet magára vonzott, amikor a Variety rendezvényén egy merész, a testét alig takaró szettben jelent meg. A sztár outfitje egyszerre volt elegáns és provokatív, amivel egyértelműen új szintre emelte a pucérruha trendet.
Miközben ma este telt ház előtt feszül egymásnak Magyarország és Portugália a Puskás Arénában, a közösségi médiát már most felrobbantotta egy másik hír: Szoboszlai Dominik álomautóját kapták lencsevégre.
Élete egyik legfájóbb pillanatáról rántotta le a leplet a Nyerő Párosban Bárdosi Sándor felesége, Bárdosi Ildi, aki mindenáron szeretett volna édesanya lenni, azonban súlyos egészségi állapotával az orvosok szembesítették. A korábbi birkózó neje összetört, sírva mesélte el, hogy meddőnek nyilvánították.
Katalin hercegné a hétvégén a női rögbiválogatott meccsén jelent meg, és egy olyan összeállítást választott, amely Diana hercegné ikonikus stílusát idézte meg. A fekete nadrágkosztüm és a ráncolt fehér blúz kombinációja nemcsak elegáns volt, hanem egyben tisztelgés is a néhai hercegné előtt.
Ambrus Attila váltogatott alapállásával okozott meglepetést BSW Matyinak a Sztárbox vasárnapi mérkőzésén. Ezzel kiszámíthatatlanabbá tette a küzdelmet. Matyi ennek ellenére úgy érezte, hogy edzői felkészítéseinek köszönhetően mindez nem érte felkészületlenül. A sportoló szerint a kemény munka most is meghozta a gyümölcsét.
Varga-Hrovatin Csenge és Joe nemrég ünnepelték első házassági évfordulójukat. Joe ezúttal nem főzött, helyette olasz tálakat rendelt a Kapolcsi szikláknál, és még egy masszázsággyal is meglepte Csengét, ami nem ment könnyen. Csenge nemrég indította szempillás vállalkozását, ahol Joe önként vállalta, hogy modellje lesz, a kezelés alatt még aludni is
Vera Wang legújabb Instagram-posztja után újra beszédtéma lett a divattervező fiatalságának titka. Wang az US Open után osztott meg egy fotót magáról, és követői nem győztek ámuldozni azon, mennyire fiatalosan fest a képen.
Megérkezett a hosszú, hivatalos előzetes az Ákos-filmhez, és arra is fény derült, mikor kerül a hazai mozikba. A Kovács Ákos életéről készült produkcióban Rúzsa Magdi, Lukács László és Menczel Gábor is felbukkan. A projekt a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával jött létre, később ez az összeg 326 millió forintra emelkedett.
A nyugdíjszakértő rámutatott, hogy több olyan bevételi tétel is van, amely ugyan a nyugdíjjárulék alapját képezi, mégsem számít bele az életpálya-átlagkereset meghatározásába.
A hála kifejezése nem csak a hálanaplók vagy a hálaadás-napi asztalok számára fenntartott rituálé lehet, hanem egyike a modern munkahelyeken leginkább alábecsült sikereszközöknek is. A szervezetpszichológia és az idegtudomány kutatásai következetesen azt mutatják, hogy a hála tudatos és rendszeres gyakorlása javíthatja a csapatmunkát, csökkentheti
Kulcsár Edina győzelemmel debütált a Sztárboxban, és őszintén elárulta: még bírt volna tovább bokszolni. A Nyerő Páros óta szeretetcunami kíséri, G.w.M mellett a közönség és a család erejéből merít. Bárdosi Sándor szerint Edina úgy mozgott a ringben, mintha mindig is ezt csinálta volna. Interjú az rtl.hu-n.
Sokak figyelmét felkeltette Rubint Réka egyik képernyőfotója, amelyen jól látszódott, hogy a készülékre korábban le volt töltve a Tinder. Mint kiderült, a társkereső alkalmazást nem a fitneszlady használta, hanem a Videótár applikációjának fejlesztő cége. Réka most elárulta, nem is lenne szüksége ehhez hasonló párkeresőre.
2024-ben a Kalifornia Egyetem (UCLA) közleményben figyelmeztette a szülőket, hogy a közösségi oldalakon influenszerek hatására gyerekek és tinédzserek túlzó bőrápolási rutinokat folytatnak, ami sok esetben inkább árt, mint használ.
A telihold különleges energiái most a Reggeli stúdiójában is téma volt: Peller Mariann és Szondi Vanda saját élményeikről meséltek. Mariann, aki régóta foglalkozik asztrológiával, elárulta: nem maguk a bolygók, hanem egymásra gyakorolt hatásaik erősítik fel bennünk az érzékenységet. Vanda arról számolt be, hogy gyermeke szokatlanul érzékenyen reagá
Balogh Leventét legtöbben sikeres üzletemberként ismerik, most azonban Peller Mariann podcastjében, majd a Reggeli stúdiójában egészen más oldalát mutatta meg. Őszintén beszélt édesapjával való kapcsolatáról, arról a magányról, ami a csúcsokra érve is elkíséri, és a család megtartó erejéről. Levente számára édesapja elvesztése hatalmas törést jelen
Pigniczki Fanni, kétszeres olimpikon ritmikus tornász bordatöréssel is végigversenyezte a riói világbajnokságot, hatalmas fájdalmak árán. Bár edzői bármikor lehetőséget adtak volna neki a visszalépésre, Fanni hajthatatlan volt: régóta készült erre a pillanatra. De mennyire veszélyes egy ilyen sérüléssel sportolni? Dr. Vincze Gábor ortopéd-traumatol
Balázs Mercédesz új fejezetet nyit a zenéjében: a LaLaLa című dalával lezárta korábbi korszakát, és mostantól csak olyan zenét ír, ami igazán belülről fakad. A friss szerzeményt egy látványos animációs klip kíséri, amely szimbolikusan is jelzi az irányváltást. Mercédesz szerint többé nem mások elvárásainak akar megfelelni, hanem saját útját járja.
A videojátékok a legtöbb gyerek mindennapjainak részévé váltak, de szülőként nem könnyű megtalálni az egészséges egyensúlyt. Tóth Dániel digitális nevelés szakértő szerint nem mindegy, mikor kezd játszani egy gyerek, és milyen környezetben történik mindez. Ha az alvás rovására megy, ingerlékenységet okoz, vagy káros kommunikációval találkozik, már
A terhességi cukorbetegség akár minden negyedik kismamát érinthet, de egy friss kutatás szerint a megfelelő D-vitamin bevitel segíthet csökkenteni a kockázatát. Dusa Fanny dietetikus szerint a vitamin kulcsszerepet játszik nemcsak az anyai, hanem a magzati egészség megőrzésében is. Ugyanakkor figyelmeztet: a zsírban oldódó vitaminokat – így a D-vit
Pirner Alma számára a nyár nemcsak a pihenésről szólt, hanem a tanulásról és fejlődésről is. A rúdtánc hazai meghonosítója kilencnapos intim fitnesz trénerképzésen vett részt Kazahsztánban, ahol a női egészség, a libidó és a menopauza témáit is érintették. Alma szerint a nőknek fontos jobban megismerni saját testüket, és ő kötelességének érzi, hogy
Gyenesei Leila nemrég tért haza az Öttusa Világbajnokságról Litvániából, ahol immár elnökségi tagként vett részt, és nagy sikert aratott: 2027-re Budapest nyerte el a világbajnokság rendezési jogát. Ez különösen büszkeséggel tölti el a magyar öttusa világát, hiszen 12 év után újra magyar képviselő ül az elnökségben. Leila elmesélte azt is, hogyan t
Vilmos herceg továbbra sem hajlandó békülni testvérével, Harry herceggel. Bár a sussexi herceg jótékonysági ügyek miatt tért vissza az Egyesült Királyságba, források szerint bátyja határozottan elutasította a találkozás lehetőségét.
Pataki Ági a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon ünnepelte születésnapját, ahol Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát is versenyzett, és hat díjat nyert – a premier előadást Ági sem hagyta ki. Párjával, Kovács Gáborral elegánsan öltöztek a film és a rendező tiszteletére. Emellett saját brandjét is tovább bővíti: őszre készül kozmetikai ter
Ambrus Attila a Sztárboxban BSW Matyi ellen lépett ringbe, és bár vereséget szenvedett, hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot. Őszintén vallott arról, hogy a kort már nem lehet legyőzni, és elárulta: a család és a barátok támogatása segítette végig a négy menetben.
A Neoton Família 2026 januárjában egy különleges koncerttel ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Csepregi Éva, a zenekar ikonikus énekese mesélt a hosszú múltról: a Neoton története 1965-ben Pásztor László és Galácz Lajos kezdeményezésével indult, 1977-től viselik a Neoton Família nevet, és az eredeti zenekarból ma is hárman játszanak. Éva 1974-
Ismerős az érzés, amikor valaki hirtelen váratlanul megmozgat benned valamit? A felnőttkori "crush" nem csak a tinik sajátja: sokan stabil párkapcsolatban vagy házasságban is átélnek ilyen erős vonzalmat. Bánitzky Kata pártaláló mentor szerint ezek a vonzalmak természetesek, de ha kontrollálhatatlanná válnak, érdemes önmagunkban és a kapcsolatunkba
Dobrev Klára kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyben arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben nagyon megdrágult a tojás, valamint arról, hogy egy nagybevásárlás rengeteg ember számára okoz komoly anyagi nehézséget. Emiatt a Demokratikus Koalíció úgy döntött, segít a családoknak, és országszerte vásárt indít. Nem ez az első alkalom, a DK korábban
Hujber Ferenc az egész országot megdöbbentette, amikor nyolc évvel ezelőtt a TV2 Mokka című műsorban olyan kijelentéseket tett, miszerint Jézus csak egy színész volt. Hujber most egy beszélgetés vendégeként mesélt arról az időszakról és igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.
Andrew második felesége, Julia szerint a férjének valószínűleg nem okozott az eset lelki sérülést, legfeljebb kínos volt számára. Más dolgokat is elárult.