A hirtelen jött veszélyhelyzetekre adott védelmi reakciónk evolúciós örökségünk, és az ilyenkor fellépő stressz rövid távon fokozza a teljesítményünket, ezáltal segítve a túlélésünket. Ez is mutatja, hogy a stressz nem feltétlenül az ellenségünk, sőt bizonyos esetekben a mentőövünk is lehet. A túlfeszített mindennapok azonban sokaknál olyan króniku
A hajápolás alapvető része a mindennapi rutinunknak, mégis sokan automatikusan, megszokásból végezzük, anélkül, hogy tisztában lennénk a helyes technikával. Pedig a nem megfelelő hajmosás nemcsak a haj megjelenésére, hanem annak állapotára is hatással lehet.
Az egykori gyereksztárokra sokan még mindig úgy emlékeznek, ahogyan évtizedekkel ezelőtt megismerték őket a mozivásznon – az idő múlása azonban őket sem kímélte.
Tóth Ildikó, a Cápák között befektetője megmutatta a legféltettebb kincseit rejtő táskagardróbját. Az üzletasszony három gardróbbal büszkélkedhet, amelyekben több évtizedes darabokat is őriz. Elmondása szerint a táskákat nem befektetésként, hanem az élete mérföldköveinek emlékére vásárolja.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Magyarország uniós újjáépítési terve megkapta az uniós pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását, ezzel a végső akadály is elhárult az uniós ezermilliárdok hazahozatala elől - írta Magyar Péter pénteki Facebook-bejegyzésében.
Lencz Máté akondropláziával, egy ritka csontnövekedési rendellenességgel született, ami miatt legfeljebb 130 centiméter magasra nőhetett meg. A 29 éves humorista kerekesszékbe kényszerült, ám töretlen optimizmussal és humorral küzd a nehézségek ellen. Soproni életét teljesen feladva költözött Budapestre, ahol ma már a Dumaszínház rendszeres fellépő
Napjaink egyik legeredményesebb futballistája nemcsak elképesztő fizikuma és gólérzékenysége miatt tűnik ki a mezőnyből, hanem a fegyelmezett életmódjával is. Erling Haaland évek óta tudatosan úgy igyekszik alakítani az étrendjét, hogy a szervezete a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa – a nyers erő mögött ugyanis komoly fegyelem és tervezés áll.
Elfogatóparancsot adott ki a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség Czakó Emília ellen. A fiatal nő Kunu Márióval folytatott viharos, eljegyzéssel is tarkított kapcsolata révén vált ismertté.
Drasztikusan megváltozott Horányi Juli, az X-Faktor 2014-es döntőjének versenyzője. Az énekesnő rövidre vágatta és élénkrózsaszínre festette a haját, a döntést a nagy meleggel indokolta.
A háromszín-szabály egy egyszerű, bárki által alkalmazható öltözködési trükk, ami segít elkerülni a túlságosan tarka szetteket. Az elv a színtípusok szerint is variálható, így mindenki a saját palettájához igazíthatja az árnyalatokat.
Ma ünnepli 66. születésnapját Csuja Imre, aki évtizedek óta a magyar színjátszás egyik meghatározó alakja. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész pályafutása során számtalan emlékezetes színházi és filmes szerepben bizonyította tehetségét, alakításai pedig a mai napig a közönség nagy kedvencei. Tartsatok velünk, és idézzétek fel a színész le
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó egy Instagram-poszttal jelentette be, hogy megnősült. A sportoló most először mutatta meg a nyilvánosságnak szerelmét, aki már a Liu vezetéknevet használja.
Bár Diana hercegné és Károly válásáról rengeteget írtak az elmúlt évtizedekben, még mindig akadnak olyan részletek, amelyek eddig rejtve maradtak a nyilvánosság előtt.
Az űrhajóst Erdélyi Tímeával látták együtt, egy szemtanú szerint izzott köztük a levegő. A színésznő elismerte, hogy különleges kapcsolat van köztük, és azt is elárulta, hogy már az űrutazás idején rajongott Kapu Tiborért.
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.
Új fotók és videók jelentek meg Charlize Theronról, amelyeken a felhasználók szerint arca beesett, a végtagjai vékonyabbak. A kommentelők a 2000-es évek soványságkultuszának visszatérésétől tartanak.
Már régóta tudjuk, hogy nem a testsúly határoz meg bennünket. Más kérdés az, hogy milyen okok vannak amögött, hogy valaki kicsit kerekebb, míg mások soványabbak az "ideálisnál". Van, aki hízni szeretne, más fogyni. Minden egyes test mögött ott húzódik az életút, a megélt traumák, a genetikai örökség, valamint a mindennapok láthatatlan terhe. Mégis,
Az osztrák parlament olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely alkotmányos szintre emeli az ország hat őshonos népcsoportjának védelmét. Ezek közé a magyar közösség is beletartozik.
Justin Gignac New York-i művész a Madison Square Garden előtt gyűjtött hulladékot árulta Pocket Garbage néven. A TikTokon közzétett videója után a 25 dolláros minikockákat egy nap alatt felvásárolták.
Az antibiotikumok hatékony eszközt jelentenek a bakteriális fertőzések leküzdésében, ám alkalmazásuk nemcsak a káros baktériumokat pusztítják el, hanem a bélflóra hasznos mikroorganizmusainak egyensúlyát is megzavarhatják. Az emberi bélrendszerben élő mikroorganizmusok milliárdjai számos létfontosságú funkciót látnak el, például segítik az emésztés
Az elmúlt 24 órában több közepes erősségű földrengést is regisztráltak Alaszka térségében, ahol a szeizmikus aktivitás továbbra is a megszokottan magas szinten mozog.
Fullajtár Andrea a Katona József Színház egyik vezető színésze. Nagyanyja, Galló Olga újságíró volt, akit a holokauszt idején Auschwitzba deportáltak. Visszatért, de írni nem tudott többé. Volt azonban nála egy kézirat: egy napló, amelyet a koncentrációs táborban írt. Idén az egyik legizgalmasabb eseményen, a 2026-os Sziget Fesztivál Bródy Dalok Na
Bár a rendes tavaszi ülésszak június közepén lezárult, a parlamenti munka egyáltalán nem állt le: az Országgyűlés idén nyáron szokatlan módon, rendkívüli üléseken hoz döntéseket.
Úgy tűnik, Harry herceg továbbra sem mondott le arról, hogy egyszer sikerüljön rendezni a kapcsolatát a brit királyi családdal. Sajtóértesülések szerint most egy váratlan lépéssel próbálhatja elindítani a békülés folyamatát.
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy névtelen forrás szerint a korkülönbség ellenére is úgy viselkedett, mint a tinédzserek. A párt Azahriah és a BSW koncertje közben szúrták ki, ahol végig egymás társaságát élvezték.
Odafigyelsz arra, mit eszel, hetente többször is mozogsz, de a plusz kilók mégsem akarnak leolvadni rólad? Vesd be a most következő természetes csodafegyvereket!
A telefonunk szinte a kezünkhöz nőtt, és sokan már ébredés után a hírek és videók görgetésével kezdik a napot. Egyre többen érzik azonban úgy, hogy elfáradnak a folyamatos információáradattól. A jelenséget hírfáradtságnak nevezik.
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó a közösségi oldalán jelentette be, hogy feleségül vette párját. Felesége, Dóra a közösségi médiában már a Liu vezetéknevet használja.
Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók és a katasztrófavédelmi szakemberek a dél-spanyolországi Almería tartományban, ahol az ország egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztított.
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy igazi stílusikon, még a legnagyobb hőségben is tökéletes összeállításban tündökölt. Vilmos herceg lovaspóló meccsén egy olyan nyári ruhában tűnt fel, ami egyszerre volt könnyed, elegáns, valamint sikkes - és természetesen a royal protokollnak is megfelelt.
A HUN-REN Sztaki és a Semmelweis Egyetem kutatói egy MI-alapú kamerarendszert fejlesztettek a koraszülöttek megfigyelésére. A tekintélyes *Pediatric Research* folyóiratban publikált technológia vezetékek nélkül monitorozza a babák mozgását.
A pizzásdobozok közepén található apró műanyag "asztalka", amelyet sokan talán észre sem vesznek, valójában egy zseniális találmány, amelynek története egészen 1983-ig nyúlik vissza. Ez az egyszerű, háromágú eszköz, amely megakadályozza, hogy a doboz teteje összeragadjon a forró sajttal, Carmela Vitale nevéhez fűződik. Bár találmánya forradalmasíto
A folyamatos felhajtás, a körülötte zajló médiacirkusz, a felnőttek manipulációi, és a sztársággal járó pszichés terhelés lassan felemésztette. És máig akadnak homályos részletek a halálával kapcsolatban.
Az 50. jubileumi EFOTT sokak számára vonzó a koncertek, a hangulat miatt. Ezúttal azonban Kapu Tibor is feltűnt a látogatók között, méghozzá egy másik ismert személy oldalán.
Harry herceg és Meghan hercegné a két gyermekükkel együtt látogatta meg III. Károlyt a highgrove-i rezidencián. A találkozó azért is fontos, mert a király Lilibettel, a kisebbik unokájával mindössze másodszor találkozhatott személyesen.
Sokan úgy gondolják, hogy a becsületesség önmagában is jutalom, de néha az élet egészen különös fordulatokat tartogat. Egy apa és lánya ezt saját bőrén tapasztalta meg, amikor a híres Camino de Santiago zarándokút egyik állomásán egy elveszett pénztárcára bukkantak. A történet nem a megtalálással ért véget – sőt, az igazi fordulat csak két évvel ké
A mai nap különleges energiákat hordozhat a szívügyek terén. Akár új ismeretségről, egy régóta dédelgetett kapcsolat elmélyüléséről vagy egy váratlan találkozásról van szó, három csillagjegy most különösen kedvező hatásokra számíthat.
Szoboszlai Dominik a családjával Szicíliában, a San Domenico Palace nevű luxushotelben pihen. A taorminai szálloda az HBO sikersorozatának forgatási helyszíne volt, ahol a lakosztályok ára akár hatmillió forintot is elérheti éjszakánként.
Már napok óta lázban tartja a royal-fanokat, hogy Károly király valóban találkozni fog-e az unokáival. Azt ugyanis megerősítették, hogy Harry herceg az Egyesült Királyságba látogat, az viszont egészen mostanáig kétséges volt, felesége, Meghan Markle és a gyerekeik is vele tartanak-e.