Tombol a nyár, ez nem változik a hétvégén sem. Július utolsó hétvégéje napsütéssel köszön le, a hőmérséklet pedig továbbra is magas lesz. Csapadékra és jelentős szélre nem kell számolnunk, azonban a rekkenő hőség miatt az ország nyugati részében több vármegyében is figyelmeztetést adtak ki.
Holnap délután érkezik a felfrissítő hidegfront, de esőt csak a Dunántúlon és északon-északkeleten hoz magával záporok és zivatarok formájában – mindezt persze csak azután, hogy tetőzött a hőhullám.
Vasárnap kora délután jól látható előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra, helyenként viharos széllökésekkel - közölte a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumának vezetője szombaton az MTI-vel.
Egy ilyen hidegfront nem számít rendkívüli időjárási eseménynek, azonban egy meleg nyári hétvégén érkezik, amikor nagyon sokan lesznek a vízben, ezért arra kérik a fürdőzőket, vízibiciklizőket, csónakázókat, hogy fokozottan figyeljék majd a viharjelzést.
Vasárnap kora délután jól látható előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra, helyenként viharos széllökésekkel - közölte a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumának vezetője szombaton.
Vasárnap nagyon meleg lesz, de aztán ismét hidegfront érkezik, amely mögött több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Erős szél és jégeső is lehet! Figyelmeztették a Balatonnál nyaralókat - előjel nélkül jöhet a vihar. Ezután ismét melegszik az idő.
A forróságot egy hidegfront szakítja meg vasárnap Magyarországot. Ugyan a hőmérséklet visszaesik, ez nem jelent sem lehűlést, sem jelentős csapadékot. Azonban nyugaton, délnyugaton, majd késő délután, este északon, északkeleten is kialakulhatnak helyenként zivatarok. Hétfőtől ismét melegedni kezd az időjárás, vagyis a nyárnak koránt sincs vége.
Az előttünk álló héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Nagy mennyiségű csapadék verte le Vas vármegyét. A zivatarzóna nyugat felől tört be az országba, és már több településen is felhőszakadásokat és viharokat lehetett tapasztalni. Az országban ezenfelül jelentősen lehűlt a levegő, a nyugati határvidéken az egyes településeken volt, ahol 20 Celsius-fok alatti hőmérsékletet mértek.
De persze, fázni azért ma sem fogunk. Hétfőn száraz, túlnyomóan derült idő várható, helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, amit néhol erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 fok között várható. Késő estére 18-25 fok közé csökken a hőmérséklet.
A beáramló hidegebb, szárazabb levegő miatt visszaesik a hőmérséklet. Szerdán aztán újabb melegedés kezdődik, és a hét második felében megint a 40 fokot közelítjük majd.
Magyarországon 24-25 ezer hektáron termelnek csemegekukoricát, az ültetvények 90 százalékát öntözik, az elmúlt napok kánikulai időjárása miatt azonban így is valamivel kevesebb teremhet, mint tavaly – mondta az InfoRádióban Pásztor Tamás őstermelő, a Tímári Csemege Szövetkezet igazgatósági tagja.
A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézet szerint a Bükk fennsíkon hétfő hajnalban a hőmérséklet fagypont alá csökkent, mivel -3,7 °C-ot mértek a Mohos-töbör nevű részen. Ez a hőmérséklet a leghidegebb, amit 2024 nyarán eddig mértek, így megszületett a legújabb hideg rekord. Érdekesség, hogy vasárnap délután a területen még 30,1 °C-os káni
Ma még könnyű napunk lesz, nem kell megbirkóznunk a kánikulával: túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északi szél, ám nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26-31 fok között várható, késő estére 15
Szinte hihetetlen, de majdnem mínusz 6 fokot mértek ma hajnalban a Mohos-töbörben. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a Bükk-fennsíkon csípősre sikerült a kedd reggel. A múlt éjjel annyira lehűlt a levegő, hogy még a hétfőinél is alacsonyabb számot mértek.
Szerdán nemhogy csapadékra, de árnyékot adó felhőkre se kell nagyon számítani. Emellett országszerte visszatér a kánikula. A hét második felében fordulhat mozgalmasabbra az időjárásunk.
Egyre melegebb lesz ma is. Túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő lehet az égen. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-35 fok között várható, míg késő estére 20-27 fok közé csökken a hőmérséklet.