Peking 2008 - Evezés

Megvan a dátum: júniusban lesz a 2026-os Balaton-átevezés
2026 február 6.   AQUA
Június 27-én immár kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisport-eseményét, a Mol Balaton-átevezést, amelynek a központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz. Az elmúlt években a Balaton-átevezés egy hatalmas közösségi esemény lett, ahol fiatalok és idősek, kezdő és haladó evezősök, hobbilapátolók és olimpi
Elhunyt Ódor Lajos
2026 február 5.   Infostart
Az egykori olimpikon 65 éves volt, haláláról a Magyar Evezős Szövetség adott hírt.
Edzője alig hitt a szemének, amikor visszatért az olimpiai bajnok magyar sportoló
2026 január 11.   Magyar Nemzet
Tótka Sándor újra egy hajóban evez majd Nádas Bencével.
Magyar evezős is bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe
2025 november 13.   m4sport.hu
Pétervári-Molnár Bendegúzt a legtöbb szavazattal választották be a bizottságba.
Különleges akadályok, például krokodilok nehezíthetik a 2032-es olimpia egyes sportolóinak versenyét
2025 március 28.   Infostart
A helyiek szerint a Fitzroy folyóban élő krokodilok kevésbé veszélyeztetik a gyorsasági kajak-kenu, illetve az evezős versenyek lebonyolítását a tervezett helyszínen, Rockhamptonban, az erős áramlat azonban arra kényszerítheti a 2032-es brisbane-i olimpia szervezőit, hogy más létesítményt keressenek a két sportágnak.
Így írják át az evezős olimpiai kvóták kiosztását
2025 február 19.   Infostart
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) közzétette annak a világranglista-rendszernek az alapelveit, amely januártól lépett életbe a gyorsasági kajak-kenu szakágban és amely 2026-tól döntően befolyásolja majd az olimpiai kvóták kiosztását. A rendszert idén még tesztelik, a véglegesítésére várhatóan ősszel kerül sor.
Pétervári-Molnár Bendegúz lett a MOB sportolói bizottságának elnöke
2024 november 18.   m4sport.hu
Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúzt választották meg a tagok a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportolói bizottságának elnökévé.
Telefonja miatt vették el az olimpiai bronzérmét
2024 szeptember 2.   Magyar Hírlap
Az Olasz Evezős Szövetség fellebbezett.
Szívmelengető történet: olimpiai bajnok lett az édesapját elvesztő brit lány
2024 augusztus 7.   Mandiner
Az evezős édesapja rákban hunyt el.
Olimpia 2024 Párizs: megcsinálták, a férfi kajak négyes már továbbjutott
2024 augusztus 6.   Pénzcentrum
Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián. A sportági versenyek kedd reggeli nyitányára szép számú közönség gyűlt össze a Párizs központjától mintegy 30 kilométerre lévő vaires-sur-marne-i vizes központ lelátóin, és a szurkolók szélcsendes, szép időben mindjárt elsőre a leglátványosabb számm
Középfutamba jutott a férfi kajak négyes
2024 augusztus 6.   Demokrata
Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.
Könnyed evezéssel jutott tovább a férfi kajak négyes
2024 augusztus 6.   Infostart
Megkezdődtek a párizsi olimpia kajak-kenu versenyei. A tizenhat magyar versenyzőből tizennégy versenyez kedden.
Most jött a borzalmas hír: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok
2024 augusztus 5.   naphire.hu
Az evezőssport legendája 86 éves volt.
Inspiráló nők, akikre érdemes odafigyelni a párizsi olimpia közben és után
2024 augusztus 4.   Glamour
Futnak, rúgnak, eveznek, gurulnak, labdajátékokat játszanak, mindezt játszi könnyedséggel teszik. A 2024-es, párizsi olimpián összegyűlt nők azonban nemcsak emberfeletti teljesítményről tesznek tanúbizonyságot: egyesek mentális problémáikat nyíltan vállalva, míg mások szülés után vagy egy korábbi sérülésből lábadozva indulnak neki az ötkarikás játé
Bronzéremmel indult a nap, dzsúdósaink befejezték az olimpiát, 16. az evezős Pétervári-Molnár – a szombati magyar eredmények
2024 augusztus 3.   Telex
Minden eredmény egy helyen.
Párizs 2024: továbbra is magyar sikerek evezésben, Pétervári-Molnár Bendegúz a C döntőben
2024 július 31.   Pénzcentrum
Pétervári-Molnár Bendegúz a második helyen ért célba szerdai futamában, így szombaton a 13-18. helyért folytatja a versenyt a férfi egypárevezősöknél a párizsi olimpián.
Rövidebb lesz az evezőpálya a Los Angeles-i olimpián, mert 1932 óta hidat építettek a helyszínre
2024 július 31.   Telex
Az olimpiák történetében először nem 2000 méteren rendezik az evezést Los Angelesben, hogy a központhoz közelebbi, az 1932-es olimpián is helyszínként funkcionáló helyen lehessen a verseny.
Nagy napja lehet a magyaroknak – az olimpia szerdai hírei percről percre
2024 július 31.   Infostart
Miután úszásra alkalmasnak találták a Szajnát, a triatlonnal kezdődött a magyarok szerdai programja. Ezen felül asztaliteniszben, cselgáncsban, evezésben, kézilabdában sportlövészetben, tornában, úszásban és vívásban is érdekeltek vagyunk.
A magyarok szerdai programja a párizsi olimpián
2024 július 30.   Demokrata
Szerdán asztaliteniszben, cselgáncsban, evezésben, kézilabdában, sportlövészetben, tornában, triatlonban, úszásban és vívásban izgulhatunk a magyarokért.
Olimpia 2024: hiába a tikkasztó hőség, óriásit evezett Pétervári-Molnár Bendegúz
2024 július 30.   Pénzcentrum
Pétervári-Molnár Bendegúz a negyedik helyen ért célba futamában a férfi egypárevezősök keddi negyeddöntőjében a párizsi olimpián, ezzel nem jutott be a 12 közé, így a C/D elődöntőben folytatja szereplését, és a legjobb esetben 13. lehet.

Sport/olimpia/peking2008/evezes