Hétfőn sok napsütés várható, jelentős mennyiségű csapadék nem érkezik a térségbe. Többfelé élénk, főként északon időnként erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Mutatjuk, milyen időjárásra kell számítani a hét első napjaiban.
Néhol a felére esett vissza a front hatására a hőség. Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt.
Egyetlen, rendkívül erős széllökés rongálta meg az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium épületét. A vihar leszakította az aula fölötti könnyűszerkezetes, trapézlemez fedésű tetőszerkezet több darabját – számolt be a közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere.
A vasárnap délutáni vihar komoly károkat okozott Érden, ahol a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium épületének tetőszerkezetét is megrongálta a szél. A katasztrófavédelemhez országszerte érkeztek bejelentések, a 7-es főúton pedig kidőlt fák nehezítették a forgalmat.
A vasárnapi hidegfront véget vetett a forró időszaknak, a jövő héten országszerte kellemes nyári idő várható. A HungaroMet előrejelzése szerint a szél többször élénk lesz, a hajnalok pedig frissítően hűvösek.
A Balaton felett egy hatalmas, felhőnek tűnő képződmény jelent meg a radaron, ami valójában egy árvaszúnyog-raj volt. A jelenség a szakértő szerint a tó komoly belső terhelésére utal, ami algásodáshoz vezethet.
Vasárnap délutántól markáns hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől, amely véget vet az elmúlt napok rekkenő hőségének. Az Alföldön a napi középhőmérséklet még mindig 25 fok felett alakul, ennek ellenére a front érkezésével drasztikus változásra kell készülni.
A jövőben a levegőben található aeroszolok által elnyelt és szórt fény mennyiségéről is közöl előrejelzéseket a HungaroMet Zrt. a légszennyezettséggel foglalkozó oldalán – hívta fel a figyelmet az időjárás-előrejelzéssel foglalkozó társaság. Az információk különösen a napelemet üzemeltetők számára lehetnek érdekesek – olvasható az MTI közleményében
Olyan tömegben repültek ki a balatoni árvaszúnyogok az elmúlt napok nyárestéin, hogy az időjárási radarok esőfelhőnek érzékelték a rajzásukat a tó felett. A szakemberek szerint a ritka jelenséget okozó rovarok inváziója hetekig is eltarthat.
Bár a Duna vízállása történelmi mélypont közelébe süllyedt, ez nem jelenti azt, hogy a folyó kiszáradna. Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész szerint a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a szélsőségek, így az idei őszön akár jelentős árvíz is kialakulhat, ha az Alpok vízgyűjtőjén lehullik a Földközi-tenger felől érkező csapadék.
Szélsőségesen ingadozó napokat, váratlanul lecsapó viharokat és hosszan kitartó hőhullámok nélküli időszakot vetít előre a százéves naptár 2026 nyarának további heteire. De valóban lemondhatunk a zavartalan napsütésről és a hamisítatlan strandidőről? Aggodalomra semmi ok!
A HungaroMet a délutáni óráktól egyre nagyobb területre adott ki figyelmeztetést a heves zivatarok veszélye miatt. A frontzóna éjfélre hagyja el az országot, hétfőre pedig több fokkal hűvösebb idő jön.
Vasárnap hidegfront érkezik, de már előterében éjszaka nedvesebb léghullámok szállítódnak fölénk, így felhőzetképződés várható, és délnyugatról északkelet felé tartó csapadékgócok is kialakulhatnak. Vasárnap délután a front mentén ismét megnövekszik a felhőzet és a záporok, zivatarok előfordulási esélye.
Brutális időjárási hullámvasút vár ránk vasárnap. Miközben napközben még 33 fokos kánikulában izzadhatunk, a délután érkező front mindent elsöpör. A Tiszántúltól a középső megyékig bárhol lecsaphatnak a heves zivatarok, amelyek centis jéggel és özönvízszerű esővel büntetnek. Ha szabadtéri programot tervezett, ezt mindenképpen olvassa el, mielőtt el
Az extra meleg időjárás és az elhúzódó szárazság következtében az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelzése szerint Magyarország déli területén tovább csökkent a Duna vízszintje, Mohácsnál vasárnap hajnalban 27 centiméteres vízállást mértek. Némi emelkedés látható az előrejelzésben.
Ma a délután folyamán, illetve este nagyobb eséllyel érkezhetnek zivatarok az ország több területén. A meteorológiai előrejelzés szerint az ország déli felében van jobban esély az előfordulásukra, de egy-egy zivatar másutt is kialakulhat viharos, 60–70 kilométer/órás széllel. Az intenzív esőt jégeső kísérheti. Holnapra ideér a hidegfront.
A HungaroMet a délnyugati, nyugati és északkeleti területekre adott ki riasztást a szombat délután érkező zivatarok miatt. Maga a hidegfront vasárnap érkezik, ami a jövő hét elejére már érezhető lehűlést hoz.
Extrém erős UV-B sugárzásra figyelmeztet vasárnapra a HungaroMet: a déli országrészben a kritikus szintet is meghaladhatják az értékek. A Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon 7-esnél is erősebb sugárzás várható, ezért 11 és 15 óra között határozottan javasolják a napozás kerülését és a fokozott védelmet.