2007. október 21. vasárnap

okt. 21
0:13
A pole-t ünneplő Massa hajlandó segíteni Räikkönent (A5.hu)
Míg Felipe Massa idei hatodik pole pozícióját ünnepelte hazai közönsége előtt, a világbajnoki címért még az idény utolsó futamán is harcban álló Kimi Räikkönen a Ferrari stratégiáját ismerve nem elégedetlen a 3. rajtkockával sem.
okt. 21
0:29
F1: módosult a piros zászlós szabály (A5.hu)
okt. 21
0:31
Alonso attól tart, idén nem lesz világbajnok (F1hírek)
A McLaren-Mercedes pilótája, Fernando Alonso azt mondta Brazíliában a kvalifikáció után, valószínűleg már elszállt az esélye arra, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét. A spanyol azért gondolja mindezt, mert csak csapattársa, Lewis Hamilton, és a két Ferrari mögül, a negyedik pozícióból rajtolhat a futamon.
okt. 21
0:40
F1: A szuperlágy gumik dönthetik el a világbajnokságot (A5.hu)
okt. 21
0:44
A Ferrari nem panaszolta be Hamiltont (A5.hu)
okt. 21
0:51
F1 képgaléria Interlagosból - szombat (A5.hu)
Képválogatás a Brazil GP második edzésnapjáról, szombatról.
okt. 21
1:02
Rajtrács, Brazil Nagydíj (Formula.hu)
Massa indul az élről
okt. 21
1:25
A McLaren nem vonja be az FIA-ellenőrt versenyterveibe (F1hírek)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) felügyelőt rendelt a McLaren-Mercedes csapathoz a szezonzáró Brazil Nagydíjon, aki azt ellenőrzi, hogy a csapat egyenlően kezeli-e Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont. Ron Dennis csapatfőnök azonban elárulta, az istálló versennyel kapcsolatos terveibe nem vonják be az illetőt.
okt. 21
1:35
Anthony Hamilton nem számol Kimi Räikkönennel (F1hírek)
Azt már eddig is megszokhattuk, hogy Lewis Hamiltont édesapja szinte minden alkalommal értékeli fiát, de azt még egy világbajnoki esélyes őse sem tehetné meg, hogy lekezelően beszéljen az egyik vetélytársáról, pedig Anthony Hamilton egyenesen leírta Räikkönent egyik nyilatkozatában.
okt. 21
1:51
Trulli, Ralf Schumacher és Liuzzi is tesztelhet a Spykerrel (F1hírek)
A Spyker tulajdonost váltott, és már a gárda új neve is megvan, a jövőben Force India néven szerepel majd a csapat. Az viszont egyelőre nem ismert, hogy kik vezetik 2008-ban a versenygépet, hiszen jelenleg csak Adrian Sutilnak van szerződése.
okt. 21
2:18
Kimi Räikkönen a leintésig életben tartaná esélyeit (F1hírek)
A mindent eldöntő Brazil Nagydíjon Kimi Räikkönen a 3. rajtkockából indulhat, ugyanis csapattársa és a listavezető Hamilton is megelőzte, így a finn érthetően nem volt maradéktalanul elégedett a kvalifikáció után.
okt. 21
2:28
Módosultak a futam félbeszakításakor alkalmazott szabályok (F1hírek)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szombaton hivatalos közleményben adta hírül, hogy megváltoztatta a verseny félbeszakítása esetén alkalmazott szabályt. Az új rendelkezés értelmében, ha a futamot meg kell állítani, akkor a pilóták a bokszutcában sorakoznak fel, és nem a rajtrácson.
okt. 21
4:44
Az újoncok remekeltek az időmérőn (Formula.hu)
Időmérő statisztika, 2007
okt. 21
5:18
Maláj GP, bemelegítés: Lorenzo visszavette a vezetést (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. Arról, hogy ne legyen minden olyan szép, és egyszerű a többiek számára, Jorge Lorenzo gondoskodott, aki ismét az élre tört a verseny előtti utolsó megmérettetésen. Sokáig megint a KTM-eknek állt a zászló, és pár perccel a vége előtt még az élen motoroztak, de ekkor begyorsultak a vetélytársak.Ahogy írtam, Lorenzo nyerte a bemelegítő edzést, mögötte a hétvégén már eddig is jól…
okt. 21
5:29
Maláj GP, bemelegítés: Stoner nyert, Rossinak még mindig nem megy (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. A királykategória bemelegítő edzésére 31fokig szökött a hőmérő higanyszála, s csak egy leheletnyit fújt a szél is. Loris Capirossi gurult ki először a pályára, és 5-6 percig meg is tartotta a legjobb időeredményt. Őt követően elég sokan megfordultak az első helyen, köztük Melandri, Hayden, Stoner, Pedrosa, és néhány másodperc erejéig még Rossi is. Stoner és Pedrosa rajthelyükhöz…
okt. 21
6:45
Carl Lewis jókívánsága Lewis Carlnak (Formula.hu)
Az egykori névadó szorít Hamiltonnak
okt. 21
7:09
Ron Dennis szerint a Ferrari pilótái összejátszanak majd (F1hírek)
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis tökéletesen elégedett azzal, amit a pilótái a szombaton letettek az asztalra, ugyanakkor azzal számol, hogy a Ferrarinál tervet dolgoztak ki arra, hogyan fékezzék meg a McLaren-Mercedest a futamon.
okt. 21
7:15
Talmácsi hatalmas fölénnyel nyert Szepangban (autoblog.hu)
Talmácsi Gábor nem esett kétségbe a Malajziai Nagydíj időmérője után, melyen a második helyet szerezte meg nagy riválisa, Hector Faubel mögött, csak arról beszélt, hogy készen áll a versenyre. Nos, olyannyira készen állt, hogy egy jó rajt után csupán néhány méteren keresztül hagyta az élen motorozni Faubelt, az első kör végétől a célvonalig folyamatosan az élen állt. Nagyjából a harmadik körben…
okt. 21
7:15
Maláj GP, Warmup: Esőben Talma az élen (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. Talmácsi Gábor ismét tanúbizonyságot tett két dologról: az egyik az, hogy nagyon oda tudja magát tenni a legkiélezettebb szituációkban is, a másik pedig az, hogy nedves, csúszós aszfalton a mezőny egyik leggyorsabbja szinte mindig. Gábor ugyan csekély, 19 százados előnnyel utasította maga mögé a második helyezett olasz származású német fiatalt, Sandro Cortese-t, sokszor tudott…
okt. 21
7:27
Talmácsi: Mosolyogva húztam a gázt (autoblog.hu)
Talmácsi Gábor elképesztő fölénnyel nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó előtti futamát, a Malajziai Nagydíjat, legnagyobb ellenfelére, Hector Faubelre majdnem tíz másodpercet vert. A spanyol panaszkodott is egy sort a sajtótájékoztatón, szerinte nem volt olyan a motor, mint szombaton, a dobogón is fapofával álldogált, szinte rá se nézett Talmácsira. Hozzá kell tenni, a leintés…
okt. 21
7:27
Árokba lökte a Suzukit a teherautó - fotó (automenedzser.hu)
Október 17-én Bélaváron a Sport utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében a védett úton haladó Suzuki Swift bal oldalának ütközött egy hentesárut szállító Iveco Eurocargo - adta hírül a Lánglovagok.hu.
okt. 21
7:44
Maláj GP: Talma hihetetlen győzelme (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. Bevallom őszintén, erre én sem gondoltam volna. Nem mertem rá gondolni. Nem hittem volna, hogy megtörténhet. Mondjátok azt, hogy nem hiszek Gáborban, hogy gyáva vagyok, hogy pesszimista, elfogadom. Gondolván arra, hogy milyen parázs küzdelem alakult ki Faubel és Gáborunk között a világbajnokság hajrájában, el sem tudtam volna képzelni azt, hogy ilyen pattanásig feszült idegekkel…
okt. 21
8:14
Hamilton sajnálja Räikkönent (vezess.hu)
Lewis Hamilton bocsánatot kért ferraris riválisától, amiért az időmérő edzés hajrájában feltartotta.
okt. 21
8:20
Egy fracia újságírónő nekitámadt Hamiltonnak (Formula.hu)
Anna Giuntini a Renault egyik főmérnökének felesége...
okt. 21
8:22
Dennis: a csapat összetart (Formula.hu)
Még konstruktőri serleget is kapott
okt. 21
8:44
Mindenkit lenyomott Talmácsi, jöhet a világbajnoki arany (automenedzser.hu)
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Szepangban.
okt. 21
8:50
A McLaren a versenyen nem avatja be az FIA biztosát (Formula.hu)
A stratégia nem 'publikus'
okt. 21
8:50
Ismeretlen a parkolónál elgázolt férfi (automenedzser.hu)
Nem tudták még azonosítani azt a férfit, akit egy furgon gázolt halálra az 51-es úton, Dunavecse határában - tudta meg a HavariaPress.
okt. 21
8:55
Talmácsi élete győzelmét aratta (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. Talmácsi fölényesen nyerte a Maláj Nagydíjat, ezzel 10 pontos előnnyel érkezik majd az utolsó futam helyszínére, Valenciába. Már a bemelegítő edzésen jó előjel volt Talma első helye, hiszen folyamatosan remek köridőket teljesített, ami annak volt bizonyítéka, hogy a beállításokkal minden a legnagyobb rendben. Mindenki készen állt a rajtra, telt az idő és egyre nagyobb lett a…
okt. 21
9:01
R. Schumacher a Force India F1 színeiben tesztel? (Formula.hu)
Mallya megkegyelmez?
okt. 21
9:19
Négy pilóta tesztel a Force India F1 színeiben (Formula.hu)
Trulli, Schumacher, Yamamoto és Liuzzi
okt. 21
9:19
A McLaren hazaküldi az FIA extra megfigyelőjét (F1világ.hu)
A McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis megerősítette, hogy bár szívélyesen fogadták az FIA kirendelt felügyelőjét, a szakembert nem vonják be a csapat versennyel kapcsolatos terveibe, mert úgy érzik, ahhoz senkinek semmi köze.
okt. 21
9:25
Csehországban készül a Yeti (automenedzser.hu)
A munkahelyek számának jelentős növelése, Vrchlabí gyárának korszerűsítése, a Kvasinyban működő üzem bővítése – e célkitűzéseket fogalmazta meg a Škoda Auto igazgatótanácsa legutóbbi stratégiai döntése nyomán, amely a járművek gyártására és összeszerelésére 2010-ig három teljes értékű üzem kialakítását tűzte ki célul.
okt. 21
9:42
Alonso elbukta a bajnokságot (vezess.hu)
Fernando Alonso szerint az időmérő edzésen elért eredménye azt jelentheti, hogy elveszítette az esélyét a harmadik világbajnoki cím megszerzésére.
okt. 21
9:48
Szabályt módosított az FIA (automenedzser.hu)
Módosította a piros zászlós szabályt az FIA a Brazil Nagydíjra – derült ki a szövetség szombat esti közleményéből.
okt. 21
9:48
Hamiltont keményen kiosztotta a francia újságírónő (F1világ.hu)
Lewis Hamilton ismét támadási felületet adott riválisainak, miután a Brazil Nagydíj időmérő edzésén megzavarta Raikkönent gyorskörében. A brit versenyzőt több kollégája is kritizálta, ám nem ez volt a legszörnyűbb, hanem az, amit a sajtótájékoztatón kapott.
okt. 21
9:54
Renault-ba csapódott, majd fejre állt a Mazda3 - fotó (automenedzser.hu)
A Kerepesi úton az Asztalos Sándor utca és a Lóvásár utca között, a piros lámpánál álló Renault személygépkocsi jobb hátuljába a bal elejével egy Mazda személyautó csapódott október 16-án.
okt. 21
10:00
Theissen: hiba volt az ECU jóváhagyása (Formula.hu)
A BMW Motorsport igazgatója ellenzi az egységes elektronikai rendszer bevetését
okt. 21
10:06
Malajziai Nagydíj: Talmácsi győzött (hvg.hu)
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Szepangban.
okt. 21
10:06
Maláj GP: Lorenzo világbajnok, Aoyama győzött! (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. A 250 köbcentis kategória szerelmeseinek is eljött a nagy nap. Talán az idei év legfontosabb versenye elé néztünk, hisz nagyon jó esély kínálkozott arra, hogy Jorge Lorenzo személyében világbajnokot ünnepelhessünk. Ehhez mindössze egy aprócska 11. helyre volt szüksége a spanyol titánnak, és akkor már mindegy, hogy a többiek – jelen esetben csak Dovizioso – hol végeznek, ő…
okt. 21
10:11
Alonso attól tart, az időmérőn elúszott a vb-cím (F1világ.hu)
Fernando Alonso úgy érzi, elvesztette a reményt a bajnoki cím megszerzésére, miután ellenfelei mögül, csak a negyedik pozícióból vághat neki a mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíjnak.
okt. 21
10:22
Alonso félig-meddig letett a vb-címről (automenedzser.hu)
Fernando Alonso a kvalifikáción elért negyedik rajtpozíció után nem túl optimistán készül a Brazil Nagydíjra: a spanyol félig-meddig letett a futamgyőzelemről, s ezzel együtt az újabb világbajnoki címvédésről is.
okt. 21
10:27
Újraindítás esetén a boxutcában sorakoznak fel a versenyzők (Formula.hu)
Különleges szabály a Brazil Nagydíjon
okt. 21
10:27
Ittas teherautós ütötte el a részeg kerékpárost (automenedzser.hu)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, aki nem adta meg az elsőbbséget egy teherautónak Orosházán - tudta meg a HavariaPress.
okt. 21
10:27
Dennis megkapta a konstruktőri trófeát (F1világ.hu)
Annak ellenére, hogy a McLaren Mercedest a kémügy miatt kizárták az idei világbajnokságból, a csapat vezetője, Ron Dennis pénteken kézhez vehette a konstruktőri trófeát, amit mérnökei készíttettek neki.
okt. 21
10:54
Berger: Eljött a perc, amikor elégedett lehet a Toro Rosso (F1hírek)
A Toro Rosso idén, főleg az évad második felében a maga nemében szenzációsan teljesít. Sebastian Vettel és Vitantonio Liuzzi sok esetben már a középmezőnyben, sőt olykor az élmezőnyben küzd a tavaly még csak hátul kullogó kiscsapat autóival.
okt. 21
10:55
Bourdais négyszeres bajnokként érkezik a Toro Rossóhoz (automenedzser.hu)
Sebastian Bourdais négyszeres Champ Car bajnokként érkezhet a Toro Rosso F1-es csapatához, miután Surfers Paradise-on aratott győzelmével bebiztosította a 2007-as bajnoki titulust.
okt. 21
10:55
Hazaértek afrikából a magyar motorosok (Onroad)
Útjuk utolsó néhány kilométerén kísértük az afrikai túráról hazaérkező magyar motorosokat.
okt. 21
11:00
A versenyzők aggódnak a szuperlágy gumik miatt (F1világ.hu)
A Forma-1-es csapatok bíznak benne, hogy a vasárnapi versenyen nem lesz gond a Bridgestone szuperlágy keverékű abroncsaival, melyek a szombati időmérőn hihetetlenül gyorsan elkoptak.
okt. 21
11:06
Maláj GP: Stoner felülmúlhatatlan (MotoGPhirek.hu)
2007. október 21. Talmácsi Gábor elképesztő győzelme után próbáltunk valamelyest lenyugodni, hogy ha esetleg a királykategóriában is ekkora izgalmak lesznek, azt még túléljük. Talán azt mondhatom, hogy szívbarát versenyt látattunk. Nem voltak nagy izgalmak, mégis egy kellemes és élvezhető nagydíjon vagyunk túl. Napos idő várta a versenyzőket és őrült meleg. A rajtot az első sorból mindenki jól…

Keresés