2007. október 03. Azok után, hogy a Portugál Nagydíjat követően a Pramac d’Antin csapat kirúgta Alex Hofmann-t, most megtört a csend, és ő maga is nyilatkozott az esettel kapcsolatban.A német pilóta jelenleg ott tart, hogy legális útón szeretne elégtételt venni csapatán, mondván neki érvényes szerződése van a szezon hátralevő részére is, amit természetesen ki akar tölteni. „Itt van a kezemben az a…
Építsünk szabadidő-autót kizárólag aszfaltos használatra, de ott aztán legyen verhetetlen! - ez a filozófia vezethette a Mazda egyterűjének alkotóit. [Dátum: 2007. 10. 04. 00:00]
2007. október 03. A soron következő Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatban sok korábbi híresség jut az eszébe, a jelenlegi versenyzőknek. Így van ezzel Chris Vermeulen is, aki a következő verseny hétvégéjén egy különlegeses festéssel fog motorozni.A Suzuki ausztrálja olyan színekre festeti a motorját, mint amilyenben Barry Sheene annak idején, az 1970-es években világbajnok lett a Suzuki csapattal az…
Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.
A Red Bull Racing csapat legutóbb Japánban, David Coulthard révén öt pontot adhatott hozzá eddig megszerzett konstruktőri pontjaihoz, így öt egységre megközelítette a negyedik helyen álló Williams csapatot. Christian Horner csapatfőnök szerint ezért az a cél, hogy a hátralévő két futamon befogják az angol gárdát.
A szűkölő autópiac ellenére idén nem csökkent itthon az eladott cégautók száma. Egyre jelentősebb flották állnak csatasorba, melyeket a magánszemélyeknek nyújtott kedvezményeknél is kedvezőbb kondíciók segítenek.
A Japán Nagydíj egyik meglepő fordulata volt, amikor a második helyen autózó Mark Webbert az őt követő Sebasitan Vettel ejtette ki a versenyből. Egy néző videójából kiderül, Hamilton lehetett a hibás.
Valóra válik Gabriele Tarquini óhaja: az FIA Túraautó Világbajnokságán érdekelt Seat istálló olasz versenyzője dízel Leonnal indulhat a hétvégén megrendezésre kerülő hazai versenyén, Monzában.
Ez ám a drága fotózás: az exkluzív címlapkép elkészítéséhez fogtak egy 3,2-es Audi TT kupét, és elsüllyesztették egy medence aljára. És még jól videóra is vették az egészet.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azokat a BMW-s támadókat, akik pisztollyal raboltak ki egy külföldi kamionost Bács-Kiskun megyében - értesült a HavariaPress.
Hétköznapinak hat Ferrari Enzónk a kaszinó parkolójában? Már az új Gallardo Superleggeránk sem kelti fel a lányok figyelmét? Körbeautózta Zondánkat valami Honda motoros szöcske a Nordschleife nyílt napján? Van megoldás! Elég csak körbenézni a gyakran furcsa nevű, legtöbbször brit autómanufaktúráknál és rögtön színes lesz milliárdos életünk.
Sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy 2008-ban négy McLaren és négy Ferrari küzd majd egymás ellen a Formula 1-ben. A két topcsapat állítólag fiókistállókat indítana, de a szokásosnál szorosabbra fűzött szálakkal.
Spanyol lapértesülések szerint hatalmas mozgolódás zajlik a háttérben, mely teljesen megváltoztathatja a Forma-1 képét a jövőben. A hírek szerint a McLaren és a Ferrari azt tervezi, hogy a 2008-as idénytől két csapatot indít a bajnokságban.
A Mercedes vezetői korábban úgy nyilatkoztak, a Frankfurti Autószalonon lehull a lepel az új kompakt terepjáróról, a GLK-ról, a kiállításon azonban végül nem találkoztunk az újdonsággal. Sőt, a most októberben esedékes Tokiói Autószalonon sem tűnik fel a modell, talán a novemberi Los Angeles-i Autószalonon, vagy a jövő januári detroitin állítja ki először a Mercedes. A C osztály alapjaira épülő…
Látni és láttatni. Sokat hangoztatott szlogen, rengeteg igazságtartalommal. Az emberi szem, sokkal előbb észreveszi a mozgó pontokat, ha fényesek, mint ha nem lennének kivilágítva. Vezetéstechnikai tanácsok a szakértőtől.
A Honda versenyzője, Jenson Button nem bánta meg, hogy nem szerződött más istállóhoz és a jövőben is japán csapatot erősíti. Az angol pilóta ugyanakkor elismerte, a gárdának tanulnia kellene a hibáiból, hogy a jövőben megerősödhessen.
A Williams istálló megerősítette, egyelőre még nem döntött jövő évi felállásáról, és azt nem is szeretné elkapkodni, azonban az már biztos, hogy tesztpilótája, Kazuki Nakajima lehetőséget kap a bizonyításra az utolsó két futam pénteki edzésein.
Mostanság divatba jött az autógyártók körében, hogy egy-egy régóta várt modelljükről néhány étvágygerjesztő, sejtelmes fotót tegyenek közzé a szaksajtóban. A Subaru úgy tűnik a végletekig szeretné fokozni a radikálisan új külsejű STi Impreza iránti várakozást, erről tanúskodnak legalábbis a minap szétküldött hivatalos képek.
Elmarad a bajnokavató a hétvégi F1-es Kínai Nagydíjon: bár a vb-cím biztosan Lewis Hamiltonhoz vándorol, Fernando Alonso sanghaji győzelme miatt a brit újoncot csak a Brazil Nagydíj után koronázzák meg. Legalábbis a fogadóirodák szerint…
A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bízik benne, hogy csapata tanult az idei évben elkövetett hibákból, és megújulva, minden eddiginél jobb formában kezdheti meg a 2008-as idényt.
A legtöbb autógyártóval ellentétben a Mitsubishi rövid távú stratégiájának nem képezik részét különböző hibrid modellek. Ehelyett a japánok inkább elektromos és flex-fuel motoros kocsikban gondolkoznak.
A jövő évi költségvetés és a 2008-as tervek alapján dönti el a győri önkormányzat, hogy milyen fejlesztésekre fordítja a Rába-részvények értékesítéséből származó több mint kétmilliárd forintot - közölte sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester szerdán.
A Neumann Marcus rendszeresen biztosít hivatalos premier előtt álló autókat gazdag ügyfeleinek, a karácsonyi katalógusban ezúttal a Lexus IS sportváltozata, az IS-F kapott helyet. A különkiadásból mindössze ötven darab van készleten, a leggyorsabban kattintók foglalhatják le ezeket október 18-tól, várhatóan nagy lesz a verseny. Az IS-F hivatalosan csak valamikor jövőre kerül a kereskedésekbe, így…
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso megerősítette, egészen addig nem adja fel a harcot, míg matematikai esélye van a bajnoki cím megszerzésére. A kétszeres világelső kijelentette, mindent egy lapra tesz fel.
Egy hónapja lehet Budapesten is bioetanolt tankolni - abba a néhány autóba, amely E85-ös üzemanyaggal is működik. A Saab és a Ford mellett immár a Volvo is elkezdte az alkoholüzemű autók magyarországi forgalmazását, az áttörés azonban - ha lesz ilyen -, a kúthálózat kiépítéséig várat magára. Bár az E85-ös újdonság nálunk, de már most is minden benzines autó teli tankjában körülbelül 2,5 liter…
Az osztrák világbajnok, Niki Lauda általában nem rejti véka alá véleményét, hol keményen kritizál, hol pedig dicsér. Hamilton esetében utóbbival élt, szerinte a 22 éves pilóta már első évében a legnagyobbak közé emelkedett.
A McLaren Mercedes spanyol versenyzője, Fernando Alonso megerősítette, egészen addig nem adja fel a harcot, míg matematikai esélye van a bajnoki cím megszerzésére. A kétszeres világelső kijelentette, mindent egy lapra tesz fel.
Jean Todt, a Ferrari szakvezetője egy interjúban elárulta: találkozni szeretne azzal a fénymásoló-alkalmazottal, aki júliusban lebuktatta az F1-es kémügy főszereplőit, Nigel Stepney-t és Mike Coughlant.
Kultuszautó-gyanús tanulmánnyal készül a Suzuki a hazai, Tokióban megrendezésre kerülő autószalonra. Az X-HEAD egy többcélú, divatos külsejű mini pickup, kifejezetten városi, aktív életet élő fiatalok számára.
A PSA-val és a török Tofas-szal közösen készítette el a Fiorino kishaszonjármű legújabb generációját a Fiat. A kocsi Olaszországban még idén megjelenik, de Európa többi részének 2008-ig várnia kell rá.