Csikós Zsolt mai Peugeot 308 bemutatójának galériája inspirálta balartis olvasónkat, hogy elkészítse a Belsőség történetének eddigi leghátborzongatóbb olvasói remixét.
A Honda csapatfőnöke, Nick Fry nagyon megdicsérte versenyzőjét Jenson Buttont a Kínai Nagydíj után, hiszen a brit pilóta a japán csapat idei legjobb eredményét érte el Sanghajban, miután a sofőrt az ötödik helyen intették le. Button ennek az eredménynek köszönhetően hat egységgel a tizenötödik helyen áll a pontversenyben.
Miskolc a múlt hétvégi salakmotoros BEK-döntő után a nagysikerű Grand Prix sorozat egyik állomása szeretne lenni. A terv nem új, s mint azt az autómenedzser.hu megtudta, a helyiek ötlete mellett a sportág világsztárjai is teljes mellszélességgel kiállnak.
Egy marketingesnek biztosan szemet szúrna az Ötvös Csöpi filmekben, hogy a pozitív szereplők mindig Ladával nyomulnak. Bár a Merkur aligha fizetett Bujtoréknak a Pogány Madonnáért, mára nagy üzlet lett filmekhez autót adni.
Sir Stirling Moss és John Watson úgy vélik, Hamilton túllép a Kínai Nagydíjon történt csalódáson és készen áll arra, hogy Brazíliában megszerezze a világbajnoki címet.
Ha jobban belegondolunk, meglepően kevés olyan online, flash alapú autós játék van a neten, melyekben konkrét márkákat kell irányítani. A Suzuki németországi részlege tett róla, hogy legalább swiftes játék legyen a weben, a http://www.suzuki-swift.de oldalon elérhető "unaloműzőben" egy Swift Sportot kell terelgetni a poros pályán. A játék a Game + Fun menüpontban található, jó szórakozást!
Hans G. Lehmann, a világ egyik legjobb kémfotósa nemrég adott interjújában alátámasztotta a feltételezést: autót vezetni jobb, mint fényképezni. Több letartóztás, pár napos aszalódás az 50 fokos sivatagban, vagy éppen fagyoskodás a sarkvidéken azért az egyetlen pillanatért, amikor elszáguld mellette egy álcáktól alig felismerhető újdonság.
Hamarosan itt a tél. A szakemberek szeretnék elkerülni a sorozatos baleseteket, ezért már most országos ellenőrzést tartanak, hogy kiszűrjék a rossz műszaki állapotú járműveket.
Az egykori Ferrari alkalmazott, Nigel Stepney továbbra sem adta fel önéletrajzi könyvének kiadását, és immár saját honlapján hirdeti azt. A kiadvány, amelyben a szerző nyíltan és őszintén, saját szemszögéből nézve írja le az elmúlt hónapok kémkedési ügyét, várhatóan jövő év elején jelenik meg.
A Forma-1 ura a hétvégén elmondta, hogy szerinte Hamilton jobb világbajnok lenne Alonsónál vagy Räikkönennél. A fiúk nem nagyon vették magukra a dolgot.
Az idény vége felé közeledve egyre biztosabbá vált, hogy a williamses Alexander Wurz számára jövőre nem jut hely a Forma-1-ben, a múlt vasárnapi Kínai Nagydíj előtt már rebesgették is, hogy a szezon végén bejelenti visszavonulását. Az osztrákhoz közel álló források hétfőn már arról beszéltek, hogy a pilóta órákon belül bejelenti a búcsút, így is történt: hétfő késő délután Wurz hivatalos…
A Honda Racing ügyvezető igazgatója, Nick Fry szerint Jenson Button mindent kihozott borzalmasan gyengén teljesítő versenygépéből az idei évben, és bár meglepően hangozhat, de joggal mondható, hogy a 2007-es volt eddigi legjobb szezonja a Forma-1-ben.
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis már nagyon várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, amelyen kiderül, hogy az idei, kissé drámaira sikeredett szezon után a három esélyes közül ki nyeri a világbajnoki címet. Dennis mindenesetre azt mondta, az istálló egyenlő feltételeket teremt majd Lewis Hamilton és Fernando Alonso számára.
Nem csupán az autópálya-építés, de a kartellezés is drága mulatság. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által 7 milliárd forintos bírsággal sújtott öt autópálya-építőnek a beruházó is benyújtotta a számlát: 32 milliárdos kártérítést követel. A cégek – vélhetően visszautasító – válaszai a hét közepére érkezhetnek meg. Az állam évekig futhat a pénze után.
A Ferrari sportigazgatója, Stefano Domenicali szerint egyetlen esélye van csapatának, hogy megnyerje Kimi Raikkönennek az egyéni bajnoki címet, mégpedig az, hogy minden eddiginél agresszívebb felfogással készül a szezonzáró Brazil Nagydíjra.
A Ferrari vezetése megerősítette, tárgyalásokat folytat az A1GP szervezőivel, és akár már a jövő évtől motorokat szállíthat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szériába.
A Williams versenyzője, Alex Wurz hétfőn este megerősítette, hogy azonnali hatállyal visszavonul, és már az idényzáró Brazil Nagydíjon sem áll rajthoz a Williams színeiben.
A kínai Nanjing Auto bemutatta az új MG 7-t, mely a korábbi MG ZT újabb verziója lesz. A még mindig brit autónak tartott Rovernek két új verziója lesz.
Az apró részletek csepegtetése után most teljes egészében bemutatta a Subaru az új Impreza WRX STi-t. A műszaki adatok hivatalosan még mindig váratnak magukra, de ha összhangban lesznek a külsővel, akkor nincs mitől tartanunk.
A száguldó cirkusz ura, Bernie Ecclestone a Guardian című napilapnak adott egyik interjújában nemrég kifejtette, fél attól, hogy esetleg Fernando Alonso vagy Kimi Raikkönen nyeri a világbajnokságot, nem pedig Lewis Hamilton. A 76 éves főgurunak a finnel és a spanyollal is az a baja, hogy nem tettek sokat a sportágért, a finnről azt mondta, "alig beszél valakivel", míg Alonsóval kapcsolatban úgy…
A Williams istálló kedd reggel kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy tesztpilótája, Kazuki Nakajima indul a két hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
Kórházba szállítása után életét vesztette az az idős ember, aki figyelmetlen kanyarodása miatt okozott balesetet az 54-es főúton - értesült a HavariaPress.
Alexander Wurz hétfői bejelentése után, miszerint az osztrák pilóta azonnali hatállyal befejezi az aktív versenyzést, a Williams istállónál üressé vált egy hely a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt. Interlagosban a gárda tesztpilótája, Kazuki Nakadzsima lesz Nico Rosberg csapattársa.
Nem tud lépést tartani a folyamatosan növekvő igényekkel a Rolls-Royce, autóira ezért legjobb esetben is több hónapot kell várni. A szárnyaló eladások mellett egyelőre az új Coupéra sincs szükség.
A Honda versenyzője, Jenson Button cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint ő is egyike lenne azoknak a jelölteknek, akik esélyesek Fernando Alonso helyére a McLarennél a következő szezonban. A pilóta elmondta, bár az idei év nagyon nehéz volt a csapat számára, bízik abban, hogy jövőre minden jobb lesz.