2014. március 21. péntek

márc. 21
9:09
80 éve született a mai pick-upok őse, a Ford Ute (Auto Pult)
A Ford idén ünnepli az ikonikus Ute (azaz haszonjármű) típus megalkotásának 80. évfordulóját. Ebből az autóból idővel olyan modellsorozatok nőttek ki, mint az F-sorozat és a Ranger, amelyeknek köszönhetően a vállalat vezető szereplővé vált a haszonjárművek piacán. Az Ute több volt, mint helyi ausztrál találmány, hiszen a koncepció idővel az egész világot meghódította: az elképzelést számos gyártó…
márc. 21
10:03
New Yorkban ünnepli 25. születésnapját a Mazda MX-5 (Auto Pult)
A kabrió kategória egyik legemblematikusabb tagja minden kétséget kizáróan a Mazda MX-5, amely egyben a legnagyobb számban eladott nyitható tetejű modell is egyben. Ahogy Európában, úgy a tengerentúlon is népszerű a modell az ottani értékrendhez viszonyított kis mérete ellenére. Idén 25 éves a japánok kabriója.
márc. 21
10:39
Bíztató jeleket mutat az európai autóipar - hat hónapja nőnek az eladások (Auto Pult)
Bár még így sem áll túl fényesen az európai autóeladások szénája, úgy tűnik, hogy azért szépen lassan magára talál a piac. Februárban – azok után, hogy 5 egymást követő hónapban növekedtek az eladások – 7,6 %-kal emelkedett a megvásárolt új autók száma, mely leginkább a piac megújulásának, és az árcsökkenéseknek köszönhető.
márc. 21
11:15
Új, kisméretű motorokat mutat be a GM (Auto Pult)
Az utóbbi évek egyértelműen a motorok forradalmát hozták – a gyártók egymás után mutatják be a hatékonyabbnál hatékonyabb, takarékos, erős, mégis relatíve kis lökettérfogatú erőforrásokat. Java részük turbós, kisebb hányaduk szívó. Ezúttal a GM fűzi tovább a szálat, hiszen az egyliteres turbómotor csak az első fecske volt, hamarosan jön a többi újdonság.
márc. 21
12:27

12:29

12:31

12:33

Keresés