2014. augusztus 5. kedd

aug. 5
2:12
Szerdától ismét csak a gázolaj ára emelkedik (Auto Pult)
A júliusi árhullámok végén már adhattunk hírt arról, hogy csupán a gázolajos erőforrással szerelt autók tulajdonosai járnak rosszul, s most sajnálatos módon megint a dízelolaj drágulásáról kell beszámolnunk. Ezúttal ugyanis, ahogy történt az az elmúlt héten is, a gázolaj ára emelkedik a hazai töltőállomásokon a hét közepétől kezdődően 2 forinttal, míg a benzinért kért összeg ezúttal sem mozdul el.
aug. 5
2:16
Még a hónapban elkezdődik az új Škoda Fabia gyártása (Auto Pult)
Néhány hét múlva már indul a Fabia következő generációjának gyártása, s a premierre sem kell sokat várnunk. Azok után, hogy nemrégiben már alig-alig takargatva tesztelték a hamarosan érkező, új generációs Škoda prototípusait, most egy hivatalos skiccet is közszemlére tett a gyártó, mely tovább erősíti eddigi elképzeléseinket a cseh-német márka kisautójának formáiról.
aug. 5
2:20
Gonosz törpök: úton a Smart ForFour Brabus és a Renault Twingo GT (Auto Pult)
Noha a legkisebb autók esetében általában a költséghatékonyság az első szempont, napjainkban nem ritka, hogy a sportkompaktok sikereiből okulva a legkisebbekből is faragnak a gyártók izgalmas verziót. A nemrégiben bemutatkozott Twingo és a kétféle karosszériával élesített Smart esetében már az előző generációból is létezett sportos változat, így nem csoda, az immáron közös alapokra építkező…
aug. 5
2:24
Pindúr pandúr – Toyota Aygo 1.0 (2014) teszt (Auto Pult)
A 2014-es Genfi Autószalon kétségkívül a legapróbb modellek ünnepe volt, hiszen számos kisautó debütált a kiállításon: a Peugeot 108 mellet a Citroën C1 és a Renault Twingo legfrissebb kiadása is megmutatta magát. Nem maradt ki a jóból a Toyota sem, s az ígéretes Aygo új generációja a tavaszi seregszemle után megérkezett garázsunkba. A teszthét során rengeteg örömet és néhány kék foltot okozott.
aug. 5
9:06
További skiccekkel hangol magára az új Kia Sorento (Auto Pult)
A Kia azok után, hogy nemrég mutatta be legújabb kis crossoverét, a Soult, amely rengeteg fejlődött elődjéhez képest, most ismét az SUV-k kategóriájában hozhat újdonságot hamarosan. Ezúttal a paletta másik felénél érkezik a generációváltás, a Sorento képében, melyről kiszivárgott két, a gyárból származó skicc a napokban.
aug. 5
10:00
BMW Deep Orange 4 – X4 Transzformer kvalitásokkal (videó) (Auto Pult)
Meglehetősen különleges tanulmányt mutatott be a BMW. Első ránézésre letudhatnánk egy különleges fényezésű X4-ként, ám amit elektromosan a hátsó traktus átalakításával művel, az sci-fibe illő is lehetne.
aug. 5
10:36
Már tesztköreit futja az új Audi TT RS (videó) (Auto Pult)
Miközben a TT harmadik generációjának sorozatgyártása a napokban kezdődött meg a győri gyárban, a kéttagú kínálatot felfelé bővítő RS modell tesztelése javában zajlik a Nürburgringen. Az újdonság minden eddiginél jobban tör szuperautós berkekbe.
aug. 5
11:30
460 km/h fölé tör a Hennessey legújabb szuperautója (Auto Pult)
A világ leggyorsabb autója. Gyorsan beírta magát a történelemkönyvekbe és a Guinness rekordok közé a nyomokban Lotus géneket tartalmazó Hennessey Venom GT, ám a gyártónak ez is kevés. Tiszta lappal indulva teljesen új modellel kíván még nagyobb csúcsokat meghódítani.
aug. 5
14:30

14:32

14:34

14:36

15:06
Tengernyi újdonsággal készül a BMW - új platformot is hoznak (Auto Pult)
A BMW szénája igencsak jól áll, hiszen nemrégiben történelmének legerősebb félévét zárta az eladások tekintetében. A gyáriak azonban nem állnak le, és további izgalmas terveket szövögetnek annak érdekében, hogy a következő esztendőkben sikert sikerre halmozzanak, tovább döntögetve a szinte még ropogós csúcsokat.
aug. 5
17:30
Világelső luxuspáncélos: itt a Mercedes-Benz S600 Guard (Auto Pult)
A múlt hétvégén már bepillantást nyerhettünk a maximális védelemmel ellátott Mercedes-Benz S-osztály képességeibe, azonban ezúttal már minden információ ismert az S600 Guard néven érkező, páncélozott luxusmodellről.
aug. 5
19:54
Gumiakadémia - hasznos gondolatok az abroncsokról és üzemeltetésükről (Auto Pult)
Sokan gondolják úgy, hogy mindent tudnak a gumiabroncsokról, pedig a legtöbb esetben nem így van. Meg merem kockáztatni, hogy mi, autós szakújságírók talán egy kicsivel több információval rendelkezünk ezen a téren az átlag autósoknál, azonban nekünk is rengeteg újdonsággal szolgált a Continental által egy szűk újságíró csoportnak szervezett „gumiabroncslabor”, ahol Menkó Illés, a márka hazai…
aug. 5
22:00

22:02

22:04

Keresés