2015. március 10. kedd

márc. 10
0:18
Vízilabda: „Az orvosok már kétszer lemondtak róla…” - Ambrus Tamás harca (She)
A Pécs és a Fradi korábbi edzője, a zöld-fehérek szakosztályvezetője, Ambrus Tamás nincs jól, sőt, az egykori válogatott kapusnál nagy a baj: agyi limfómája van. A legutóbbi kontrollvizsgálat ugyan javulást mutatott, de Ambrusnak sokat kell még erősödnie.
márc. 10
2:06
Fekete először 14 évesen talált kapuba bajnokságon (Blikk)
Debrecen ‒ Még csak tizennégy, de már a felnőttek között villog! A férfivízilabda-országos bajnokság I. osztályában olimpiai  és világbajnokok ellen szállt medencébe, és szerzett gólt Fekete Gergő (14).
márc. 10
6:18
Folytatódik a Hamilton-Rosberg csata? (Infostart)
A Mercedes fölénye még a tavalyinál is nagyobb lehet a formula-1-es világbajnokság idei szezonjában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor szakkommentátor, túraautó versenyző. Hozzátette: Hamilton és Rosberg között idén is feszült csata várható.
márc. 10
7:12
Tenisz: Babos dolgát nem tudta megnehezíteni az ifjú amerikai (She)
A világranglista 86. helyén álló Babos Tímea 6:3, 6:2-re legyőzte a 19 éves amerikai Allie Kiicket (231.) a több mint hatmillió dollár összdíjazású Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában. A magyar játékos a következő körben, a főtáblára jutásért rendezendő mérkőzésen a belga Alison Van Uytvanckkal találkozik.
márc. 10
7:30
NBA: az Atlanta sziporkázott, a Charlotte csődöt mondott (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján az Atlanta Hawks 130 pontot szórva verte meg a Sacramento Kings együttesét, míg a Charlotte Hornets mindössze 69 pontot dobva kapott ki a vendég Washington Wizardstól. A Denver otthon simán elintézte a New York Knickset, a Golden State Phoenixben nyert magabiztosan, a Chicago és a Miami hazai közönség…
márc. 10
7:30
A Real BL-rekordra tör a Schalke ellen (Metropol)
A madridiak számára elsősorban az a tét, hogy sikerül-e futballtörténelmet írniuk, azaz zsinórban a 11. BL-győzelmüket is elkönyvelniük.
márc. 10
7:48
Gyász: szörnyű helikopterbaleset, olimpiai bajnok az áldozatok között (She)
Két argentin és nyolc francia állampolgár, köztük az olimpiai bajnok úszó Camille Muffat, az olimpiai bronzérmes ökölvívó Alexis Vastine és a vitorlázó Florence Arthaud hunyt el Északnyugat-Argentínában, amikor egy tévéshow forgatása közben két helikopter összeütközött – adta hírül az AFP hírügynökség.
márc. 10
7:48
Az Old Traffordon jutott tovább az Arsenal (Metropol)
A címvédő Arsenal 2-1-re nyert a nagy rivális Manchester United otthonában az FA Kupában.
márc. 10
7:50
NHL: a Nashville hat meccs után nyert; „szokásos” detroiti siker (She)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport listavezetője, a Nashville Predators az Arizona Coyotes otthonában véget vetett hatmeccses nyeretlenségi szériájának, míg a Detroit Red Wings az utolsó 64 másodpercben szerzett két gólnak is köszönhetően sorozatban nyolcadszor verte meg az Edmonton Oilerst. A New York Islanders hosszabbítás…
márc. 10
7:52
DVTK: péntektől Diósgyőrben is kötelező a szurkolói kártya (She)
Az ősszel kért és kapott halasztás után a pénteki DVTK–PMFC mérkőzés lesz az első találkozó, amit már csak szurkolói kártyával lehet megtekinteni a diósgyőri stadionban – írja a DVTK hivatalos honlapja.
márc. 10
8:06
Storcz örül a kiélezett versengésnek (Metropol)
A kajak-kenu válogatott vezetőedzője a londoninál több olimpiai kvóta megszerzését tartja az idei fő célnak.
márc. 10
8:24
MU: „Di María tettére nincs mentség, magunkat vertük meg” (She)
Mint beszámoltunk róla, az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett az Arsenaltól. A manchesterieket irányító Louis van Gaal szerint saját magukat verték meg, míg a játékvezető mezét megrángató – és ezért a kiállítás sorsára jutó – Ángel Di María cselekedetére nincs mentség.
márc. 10
8:42
NB I: jobban van a drukker, akit a meccs közben élesztettek újra (She)
Jobban van az a pápai szurkoló, akit a szombati Lombard–Dunaújváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés közben kellett újraéleszteni.
márc. 10
9:00
Babos a selejtező második fordulójában (Metropol)
Babos Tímea magabiztosan nyert az amerikai Allie Kiick ellen a Wells-i tornán.
márc. 10
9:18
ETO: öncsődöt jelentett a Quaestor Csoport egyik tagja (She)
Öncsődöt jelentett hétfőn a Quaestor Financial Hrurira Kft. – tudatta a többek között a Győri ETO NB I-es labdarúgócsapata mögött álló Quaestor Csoport.
márc. 10
9:20
Női kosárlabda: bíróság előtt a pécsi sikercsapat vezetői (She)
Elkezdődött a Pécsi Törvényszéken az az adócsalási per, amelyet a város korábbi sikercsapata, a Pécs 2010 néven 2012-ben megszűnt klub vezetői ellen indítottak.
márc. 10
9:33
Bajnokok Ligája: A Schalke mellett saját démonaival is meg kell küzdenie a Blancóknak (Agroinform)
Habár a németek elleni párharc már eldőlt, a Real Madridnak mégis fontos lesz a BL-visszavágó.
márc. 10
9:36
Videó: skorpiórúgásból pazar gól - de van egy kis bökkenő… (She)
Fede Vico hihetetlen szép gólt rúgott a Córdoba–Getafe spanyol élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen (1–2). Dicsőség helyett azonban dorgálás várt rá az öltözőben, hiszen saját kapujába ügyeskedte be a labdát, így a kiesés ellen küzdő Córdoba hiába állt győzelemre a 87. percig, Fede Vico öngóljával egyenlített a Getafe, majd meg is nyerte a találkozót. A spanyol csak bízhat benne, hogy nem ez a…
márc. 10
9:54
Újpest: Ojo súlytalan elöl - Litauszki csapattársát kritizálta (She)
Ahhoz mérten, hogy az őszi sereghajtó Pécs 2–0-s győzelemmel hagyta el az idénynyitón a Megyeri utat, a második tavaszi fordulóban 0–0-val lehozott debreceni kirándulás már-már fényes újpesti sikernek mondható. A gól nélküli döntetlen főképp a lila-fehér védelem érdeme, amelynek időnként nagy nyomást kellett átvészelnie.
márc. 10
9:56
BL: kedden két csapat továbbjut, az egyik a Real lesz? (She)
Két mérkőzést rendeznek kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A címvédő Real Madrid kétgólos előnyből várja a Schalke elleni hazai visszavágót, míg az idegenben 1–1-es döntetlent elérő Porto a Baselt látja vendégül – vélhetően utóbbi találkozón várhatók nagyobb izgalmak. Íme, a mai program!
márc. 10
10:27
Lóverseny: Kezdődik a négynapos loviünnep Cheltenhamban! (Agroinform)
Kedden kezdődik és péntekig tart Anglia egyik legrangosabb és legnézettebb lóverseny parádéja, a Cheltenham Festival.
márc. 10
10:30
A főtáblára jutásért küzd Babos (Infostart)
Babos Tímea magabiztosan nyert az amerikai Allie Kiick ellen az 5,381 millió (1,51 milliárd forint) összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
márc. 10
10:30
Videó: 200 m-es rekordot döntött meg, 95 évesen (She)
A 95 éves Charles Eugster lenyűgöző korosztályos rekordot állított fel 200 méteres síkfutásban a British Masters fedett pályás atlétikai bajnokságon, Londonban. Az egykori fogorvos 55.48 másodperc alatt futotta le a kört. Íme!
márc. 10
10:48
Az úszóvilág Camille Muffat-t gyászolja (Infostart)
Olyan sztárversenyzők, mint Hosszú Katinka, Janet Evans vagy Jessica Hardy is részvétüket fejezték ki és megdöbbenésüknek adtak hangot a hétfőn helikopter-balesetben elhunyt olimpiai bajnok Camille Muffat tragédiáját követően.
márc. 10
11:06
Barca: a futball Messi előtt és után, legendák rekordjai íródtak át (She)
Az FC Barcelona vasárnap Neymar nélkül, Lionel Messi és Luis Suárez vezérletével 6–1-re legyőzte a Rayo Vallecanót, és megelőzte a Real Madridot a spanyol bajnoki tabella élén. Messi 12 perc alatt ért el mesterhármast, így újabb rekorddal gazdagította egészen káprázatos 2015-ös statisztikáit.
márc. 10
11:06
Roberto Merhi lesz a másik Manor pilóta (Metropol)
A 23 éves pilóta egyelőre az első futamon lesz Stevens társa az F1-ben.
márc. 10
11:08
Futsal: megvan az utazó keret az Eb-selejtezőkre (She)
Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 14 fős keretet, amely március 16-án, hétfőn utazik el Szkopjéba, hogy részt vegyen a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőin. A magyar válogatott Macedóniával, Spanyolországgal és Svájccal csap össze.
márc. 10
11:10
KTE: kellene, de nem szerződtetik a hazudós csatárt (She)
Mint ismeretes, a Kecskeméten korábban próbajátékon szereplő kameruni George Menougong családi okokra hivatkozva távozott néhány napra a klubtól, majd kiderült, hogy máshol vesz részt próbajátékon. Ezek után már nem kérnek belőle a klub vezetői.
márc. 10
11:24
Eldőlt, ki lesz a Manor Marussia másik versenypilótája (Infostart)
Will Stevens mellett a spanyol Roberto Merhi vezeti a Manor Marussia csapat autóját a Formula-1-es világbajnokság hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíján.
márc. 10
11:24
Kitüntették a rasszizmus ellen harcoló Samuel Eto,ót (Metropol)
A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes csatár karrierje során többször volt célpontja rasszista szurkolói megnyilvánulásoknak.
márc. 10
11:42
Labdarúgás: Eto'ót kitüntették a rasszizmus elleni harcáért (She)
A rasszizmus elleni harcban mutatott aktivitásáért kitüntették Samuel Eto’o kameruni futballistát.
márc. 10
11:44
MLS: Több lehetőségem volt a gólszerzésre - Németh K. (She)
Mint ismeretes, Németh Krisztián az 1. fordulóban bemutatkozott az amerikai profi ligában a Sporting Kansas Cityben. A támadó, aki 2014 áprilisa után játszott újra bajnoki meccset, sajnálja, hogy nem sikerült góllal debütálnia a New York elleni, 1–1-es döntetlennel záruló találkozón.
márc. 10
11:57
Bajnokok Ligája: Modric visszatérhet, a Porto azonban bajban van - sérültek (Agroinform)
Több csapat is legjobbjait kénytelen nélkülözni a heti BL-visszavágókon, a legnagyobb hiányzója pedig a Portónak van.
márc. 10
12:00
Galéria: ezért borult gyászba a sportvilág kedden - egy tragédia képei (She)
Mint arról beszámoltunk, két argentin és nyolc francia állampolgár – köztük az olimpiai bajnok úszó Camille Muffat, az olimpiai bronzérmes ökölvívó Alexis Vastine és a vitorlázó Florence Arthaud – esett áldozatul annak a helikopter-balesetnek, amely Argentínában, Villa Castelli közelében történt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központja előtt félárbocra eresztették az ötkarikás…
márc. 10
12:02
NB II: „Tévhit, hogy Orbán Viktor nem szereti a Vasast” (She)
A miniszterelnökkel tervezett találkozón dől el, végül milyen futballstadionja lesz a Vasasnak, Orbán Viktor lelátókkal körbezárt stadionban gondolkodik. A minta az MTK-aréna lehet, ötezres befogadóképességgel, a beruházás jövő nyáron indulhat – mindezt Markovits László, a Vasas elnöke mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, hozzátéve: a Vasas nem tagadja meg baloldali gyökereit, de…
márc. 10
12:04
MU: Januzajnak annyi sárgája van színészkedésért, mint gólja (She)
„Adnan Januzaj egy színészkedő” felütéssel írt cikket a Manchester United fiatal szélsőjéről a tekintélyes The Independent a manchesteriek hétfői, Arsenal elleni FA-kupa-veresége (1–2) után.
márc. 10
12:18
Ricciardo vonzza a nézőket (Metropol)
Az Ausztrál Nagydíjra jócskán megnőtt az érdeklődés a Red Bull versenyzőjének tavalyi, kiváló szezonja miatt.
márc. 10
12:36
Helikopter-baleset: a legendás úszó élete a szerencsén múlt (She)
A kétszeres olimpiai bajnok francia úszó, Alain Bernard csak a szerencsének köszönheti, hogy nem volt részese a tíz halálos áldozatot követelő, három kiváló francia sportember életét is kioltó hétfői, argentínai helikopter-balesetnek.
márc. 10
12:38
DVSC: így nézett ki Novakovics feje az Újpest elleni meccs után - kép (She)
Fejsérülését követően ismét teljes értékű edzésmunkát végez Nenad Novakovics, a DVSC-Teva labdarúgócsapatának szerb kapusa.
márc. 10
12:40
Női kézi: Tomori és Kiss Éva érkezik Győrbe - sajtóhír (She)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatánál várható változásokat taglalja a Kisalföld, amely Tomori Zsuzsanna és Kiss Éva lehetséges érkezéséről ír.
márc. 10
12:42
DVTK: nincs reakció Szivics vádjára; hamarosan játszhat a védő (She)
Kovács Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK 27 éves játékosa Belgrádban járt egy specialistánál, pénteken érkezett vissza csapatához. A védőre még két hét gyógytorna vár, utána kezdheti terhelni sérült Achilles-ínát – adta hírül a boon.hu.
márc. 10
13:12
Eb 2016: remek formában lévő fiatalra figyelt fel Románia (She)
Florin Andone, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Córdoba játékosa felhívta magára Anghel Iordanescu szövetségi kapitány figyelmét – sajtóhírek szerint a jó formában lévő, 21 éves támadó akár már a Feröer elleni, március 29-i Eb-selejtezőn bemutatkozhat a román válogatottban.
márc. 10
13:30
F1: Ricciardo vonzza a nézőket a szezonnyitó futamra (She)
Alaposan megnőtt az érdeklődés a hazai közönségkedvenc Daniel Ricciardo sikeres tavalyi idénye miatt a Formula–1-es világbajnokság hét végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjára.
márc. 10
13:32
F1: megvan a másik Manor-pilóta, a Saubernél még van kérdőjel (She)
A Marussia jogutódjaként az F1-ben induló Manor-istálló hivatalosan is bejelentette, hogy az idény első néhány futamán a spanyol Roberto Merhi lesz az egyik pilótája.
márc. 10
13:34
1860 München: nyelvi problémák és érzékenység - ezért marad ki Simon (She)
Simon Krisztián csapatát, a német másodosztályú 1860 Münchent már csak egy pont választja el a kieső helyen álló St. Paulitól. A klub új vezetőedzője, Torsten Fröhling a Sandhausen elleni 3–2-es vereség után beszélt a szakmai problémákról, kitért a télen szerződtetett magyar középpályásra is.
márc. 10
13:48
Vb 2022: „Ha szabályt szegtek, el kell venni a rendezést” (She)
Ki kell javítani a hibás döntést, és ha az etikai bizottság vizsgálata során szabálytalanság nyomaira bukkant, el kell venni Katartól a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát Theo Zwanziger, a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja szerint.
márc. 10
13:50
Liverpool: náluk oktat a szívmegállást túlélő Muamba (She)
Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers korábbi labdarúgója – aki 2012 márciusában összeesett a Tottenham elleni FA-kupa-mérkőzésen, és életmentő szívműtétje után felhagyni kényszerült a profi futballal – kurzusokat tart a Liverpool akadémiáján.
márc. 10
13:52
Videó: „luftot” ütött a Pool védője, pontot veszített vele (She)
Javier Manquillo, Alberto Moreno és José Enrique fej-fej mellett haladnak előre a Liverpool 2015-ös házi asztalitenisz-bajnokságában. Az angol klub spanyoljainak most egymás ellen kellett játszaniuk. Manquillo hibáját kihasználva Moreno 11:8-ra megnyerte a játszmát.
márc. 10
13:54
Hertha: mindenki másképp csinálja, Dárdaiék így - kép (She)
Szokatlan jelenetnek lehettek szemtanúi a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának keddi edzését a helyszínen megtekintő sajtómunkatársak.
márc. 10
14:06
Real Madrid: Ödegaard nem dönti meg a BL-korrekordot (She)
Nem dönti meg a Bajnokok Ligája korrekordját Martin Ödegaard, a címvédő Real Madrid norvég labdarúgója.

Keresés