2015. március 19. csütörtök

márc. 19
0:30
NS: A Barca nem az Eibar - Kovács Zoltán; Hajnal öröme - csütörtök (She)
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.
márc. 19
1:24
EBEL: „Mindent a jégen hagytunk, nem ezt érdemeltük” (She)
Mint beszámoltunk róla, a Fehérvár AV 19 hosszabbításban vereséget szenvedett a Vienna Capitals otthonában az EBEL negyeddöntőjének hatodik felvonásán. A találkozót követően Kóger Dániel és Kovács Csaba nyilatkozott az NSO Tv-nek.
márc. 19
3:12
56 évesen is véd Koszta (Blikk)
Budapest — A profifocitól tizenhat éve visszavonult, a váci Zollner gyárból nemsokára nyugdíjba menne, de még dobálja magát a gólvonalon Koszta János (56).
márc. 19
3:30
Interneten keresett focistákat Duchatelet (Blikk)
Budapest – Szerepet tévesztett Roderick Duchatelet (42).
márc. 19
7:06
NBA: Nyugat nyerte az éllovasok csatáját; Westbrook tarolt (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport listavezetője, a Golden State Warriors legyőzte Keletét, az Atlanta Hawkst, az Oklahoma City pedig a 36 pontot és 10 asszisztot szerző Russell Westbrook vezérletével múlta felül a Boston Celticset.
márc. 19
7:24
Tenisz: Nadal és Djokovics is továbbment; Fucsovics kiesett (She)
Az egyesült államokbeli Indian Wellsben zajló férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében az első helyen kiemelt Novak Djokovics, a második Roger Federer, valamint a harmadik Rafael Nadal is könnyed játékkal, két szettben jutott a legjobb nyolc közé, csakúgy, mint a nőknél Serena Williams, aki Bacsinszky Tímeát búcsúztatta. Fucsovics Márton a páros után egyesben is kiesett a kínai Sencsenben, a magyar…
márc. 19
7:42
Man. City: csúcsformában lévő ex-Chelsea-s a célkeresztben (She)
A belga Het Laatste Nieuws értesülései szerint Txiki Begiristain, a Manchester City labdarúgócsapatának sportigazgatója elutazik az Internazionale–Wolfsburg Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágójára azzal a céllal, hogy megtekintse Kevin De Bruyne-t, az angol bajnoki címvédő első számú nyári kiszemeltjét.
márc. 19
8:00
Nyíregyháza: Dr. Mátyus segített, gipszet kapott a támadó (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a Budapest Honvéd elleni Ligakupa-találkozón megsérülő Karacs Péter elhagyhatta a kórházat.
márc. 19
8:42
Fucsovics búcsúja Sencsenben (Metropol)
A világranglistán 165. magyar játékos két szoros játszmában kikapott a francia Tristan Lamasine-tól.
márc. 19
9:30
Európa Liga: Higuaín triplája után Dzsudzsákékon csak a csoda segíthet (Agroinform)
A spanyol házi derbi már eldőlt, de a Roma-Fiorentina találkozó parázs összecsapást ígér.
márc. 19
9:48
Fucsovics búcsúzott (Infostart)
Nem jutott be a negyeddöntőbe Fucsovics Márton a 75 ezer dollár összdíjazású sencseni keménypályás férfi tenisztornán, mivel csütörtökön két szoros játszmában kikapott a francia Tristan Lamasine-tól.
márc. 19
9:48
Magyar-görög: Király bízik benne, lehet még „százados” (She)
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatottban eddig 92-szer pályára lépő kapus nem adta fel a reményt, hogy összejöjjön a 100. mérkőzése a nemzeti tizenegyben.
márc. 19
10:06
Férfi kézi NB I: Csoknyai marad a Balatonfüred vezetőedzője (She)
Egy plusz egy évvel meghosszabbította Csoknyai István vezetőedző szerződését a Balatonfüred férfi kézilabdacsapata.
márc. 19
10:24
Videó: a lepattanóért küzdött, lecsúszott a nadrágja (She)
Dyshawn Pierre egy szerencsétlen leérkezés közben lerántotta csapattársa, Kyle Davis nadrágját a Dayton-Boise State Broncos (56–55) férfi kosárlabda-mérkőzésen. A Dayton kosarasainak jelenetén láthatóan jól szórakoztak a cheerleaderek. Íme!
márc. 19
10:24
Indian Wells-i tenisztorna: Djokovics, Federer, Nadal és Murray is bejutott a negyeddöntőbe (Agroinform)
Szerdán a nőknél kialakult az egyik elődöntő párosítása, míg a férfiaknál a negyeddöntős mezőny.
márc. 19
10:42
NBA - A Golden State otthon megállíthatatlan (Infostart)
A Golden State Warriors 114-95-re nyert a vendég Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai rangadóján.
márc. 19
10:42
Real: angliai kérő, Ödegaardot kölcsönadja a klub? (She)
Angol sajtóhírek szerint Ronald Koeman, a Premier League-ben szereplő Southampton labdarúgócsapatának menedzsere egy évre kölcsönvenné Martin Ödegaardot, a Real Madrid 16 esztendős norvég csodagyerekét.
márc. 19
10:42
Berki a folytatás mellett döntött! (Blikk)
Budapest – Az olimpiai, világ és Európa-bajnok tornász, Berki Krisztián hétfőn vállműtéten esett át, de szerdán ünnepelt 30. születésnapja után sem gondol még a visszavonulásra.
márc. 19
11:00
BL: a Dortmund szurkolóira tényleg nincsenek szavak (She)
Szellemesen biztatták csapatukat a dortmundi szurkolók a Borussia Dortmund–Juventus (0–3) labdarúgó-mérkőzésen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A drukkerek az 1997-es BL-döntő ünnepi pillanatát idézték fel a meccsen, amikor klubjuk 3-1-es győzelmet aratott az olasz csapat felett.
márc. 19
11:02
Rio 2016: a pénzen vitáznak, Sao Paulo lemarad az olimpiáról? (She)
Március végére eldől, hogy Sao Paulo otthont adhat-e mérkőzéseknek a jövő évi riói olimpia labdarúgótornáján. A felek azon vitáznak, hogy ki milyen mértékben finanszírozza a rendezés költségeit.
márc. 19
11:18
Pjongcsang 2018: „Sok még a teendő” - szétnézett a NOB (She)
A 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervezőinek nincs vesztegetni való idejük, sok még a teendő, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztos abban, hogy minden időben kész lesz – erről beszélt Gunilla Lindberg, a NOB koordinációs bizottságának vezetője azt követően, hogy csapatával végigjárta az ötkarikás helyszíneket.
márc. 19
11:36
Vita az ausztrál atlétikai kapitány kinevezése előtt (Infostart)
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság nem akkreditálja majd a 2016-os riói olimpiára Kevin Tylert, amennyiben a korábban doppingbotrányba keveredett kanadai szakembert kinevezik az ausztrál atlétikai válogatott szövetségi kapitányának.
márc. 19
11:36
EBEL: A Bécsnek kétszer ennyi pénze van, meglátszott - Ocskay (She)
Noha nem sikerült sporttörténelmet írnia, minden idők legjobb osztrák jégkorongligás (EBEL) szereplésén van túl a Fehérvár AV19 Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint.
márc. 19
11:36
Kosárlabda: Görögországban a Real Madrid (Agroinform)
Újabb pikáns mérkőzések várnak ránk az Euroligában, a szokásoknak megfelelően négy tippel készültünk a fordulóra.
márc. 19
11:38
Női kézilabda BL - A Győr április 4-én kezd Szkopjéban (Infostart)
Eldőlt, hogy a címvédő Győri Audi ETO KC április 4-én játssza a macedón Vardar Szkopje otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzését.
márc. 19
11:38
NB II: a Békéscsaba szombat helyett kedden fogadja a Vasast (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága megváltoztatta négy másodosztályú mérkőzés kezdési időpontját.
márc. 19
12:12
NB III: Indonézia helyett Kisvárdán a füllentő csatár (She)
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Kisvárdában futballozik tavasszal a Mezőkövesdről decemberben távozó, azóta Kecskeméten és Indonéziában is próbálkozó kameruni csatár, George Menougong – számolt be róla a harmadosztályú klub honlapja.
márc. 19
12:30
Hátsó füves: innen indult Novák Dezső (She)
Új bloggal jelentkezik mostantól a Nemzeti Sport Online. Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója a Hátsó füves című sorozatában elbarangol a magyar labdarúgás rejtett tájaira, hogy bemutassa a vidéki futballkultúrát, elfeledett történeteket ásson elő. Ezúttal egy Vas megyei községbe, Jákra látogatott el, ahol a sportpálya tavaly szeptember óta az egykori ferencvárosi hátvéd, Novák Dezső…
márc. 19
12:39
III.századi dákok nyomaira bukkantak (Behaviour)
Nyíregyháza közelében került elő a lelet.
márc. 19
12:48
Bundesliga - Dárdaiék Stieberék ellen (Infostart)
Válogatottbeli játékosa ellen vezetheti csatába csapatát Dárdai Pál, a Hertha BSC megbízott vezetőedzője, aki a Stieber Zoltánnal felálló Hamburger SV vendége lesz együttesével a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
márc. 19
12:48
Arsenal: „Nagyon messze vagyunk a BL-győzelemtől” (She)
Per Mertesacker, az Arsenal labdarúgócsapatának német védője szerint sokan alábecsülték az AS Monaco erejét, a londoniaknak pedig elég volt egyetlen rossz mérkőzés a BL-búcsúhoz.
márc. 19
12:48
Darts: Ősi riválisok egymás ellen: Taylor-Barneveld! (Agroinform)
Hetedik állomásához érkezett a Premier League dartsverseny, csütörtökön a skóciai Glasgow-ban folytatódnak a küzdelmek.
márc. 19
12:50
Női kézi: Némethnek le kellett mondania az áprilisi gyakorlásról (She)
Előremutató kezdeményezésként találkozott egymással szerdán Németh András szövetségi kapitány, a női kézilabda-válogatottba játékost adó klubok képviselői, valamint a szövetség elöljárói, hogy egyeztessenek a versenynaptár további alakulásáról. A megbeszélés már egy fokkal kevésbé volt előremutató, mert a meglévő törésvonalakat nem sikerült maradéktalanul felszámolni.
márc. 19
13:06
Női kézi: hosszabbított a DVSC csapatkapitánya (She)
A napokban eldőlt, hogy Kudor Kitti jövőre is a DVSC női kézilabdacsapatának játékosa lesz, hiszen az irányító újabb egyéves szerződés megkötéséről állapodott meg.
márc. 19
13:08
Videó: pompás gól Real-mezben Zidane 12 éves fiától (She)
Zinedine Zidane génjeiben hordozza a futballt, és a jelek szerint ebből fiai is örököltek valamit. Mind a négyen a Real Madrid utánpótlásában futballoznak.
márc. 19
13:10
NB II: futball mellé csabai kolbász és kifli is jár Gyirmóton (She)
A gyirmóti vezetők az ingyenes belépés mellett egy kis darab csabai kolbásszal és friss nosztalgiakiflivel csábítják a szurkolókat a Békéscsaba elleni szombati NB II-es rangadóra – számolt be róla a klub honlapja.
márc. 19
13:24
Bayern: Münchenben járt az Arsenal-ikon, hamarosan aláír? (She)
Német sajtóértesülések szerint az Arsenal labdarúgócsapatának legendás játékosa, Patrick Vieira a Bayern München ificsapatánál folytathatja edzői pályafutását.
márc. 19
13:26
Síugrás: befejezi pályafutását a norvégok világbajnoka (She)
Befejezi pályafutását a norvégok kétszeres világbajnok síugrója, Anders Bardal.
márc. 19
13:42
Videó: bumerángként csapott le a labda a hihetetlen ütés után (She)
Elmesélve el se hinnék az esetet!  Egy asztalitenisz-mérkőzés egyik játékosa többméteres magasságba ütötte a labdát, amely nem akármilyen módon ért asztalt. Ide kattintva saját szemével győződhet meg arról, hogy nem trükkről van szó!
márc. 19
14:00
U17: négyen is sérüléssel bajlódnak az elitkör előtt (She)
Péntek délután a csehek elleni mérkőzéssel megkezdődnek a küzdelmek az U17-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők elitkörének hazai rendezésű csoportjában.
márc. 19
14:18
KTE: „Ennyi idősen Messi sem tudott többet Marcinál!” (She)
Ahogy arról már beszámoltunk, Gréczi Márton, a Kecskeméti Labdarúgó-akadémia U15-ös tehetsége meghívót kapott a német Bayern Münchentől. A 14 éves ígéret április közepén utazik a bajorokhoz, ahol kétnapos próbajátékon vesz majd részt.
márc. 19
14:18
Indian Wells-i tenisztorna: Vajon összejön az idei Australian Open döntőjének visszavágója? (Agroinform)
Murray-López és Djokovics-Tomic negyeddöntőket rendeznek a férfiaknál, mi pedig mindkét derbit górcső alá vettük.
márc. 19
14:20
MU: Falcao döntött, megsúgta, hol akar játszani - sajtóhír (She)
Radamel Falcao továbbra sem találja a helyét a Manchester United labdarúgócsapatában. A csatár szinte biztos, hogy a szezon végén elhagyja Angliát, Monacóba azonban már nem tér vissza. Több európai együttessel összeboronálták már, most azonban a spanyolok az eddigi talán leghihetőbb opciót közölték.
márc. 19
14:22
Chelsea: kikezdték a szurkolók, kifakadt a „kékek” sztárja (She)
Cesc Fabregas, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea spanyol labdarúgója parádésan szerepelt a szezon első felében, miután nyáron visszatért Angliába a Barcelonától, de 2015-re megtorpant a lendülete.
márc. 19
14:36
Chelsea: Jogtalanul bírálnak, nem minden gólpassz - Fabregas (She)
Cesc Fabregas, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea spanyol labdarúgója parádésan szerepelt a szezon első felében, miután nyáron visszatért Angliába a Barcelonától, de 2015-re megtorpant a lendülete.
márc. 19
14:38
EBEL: profi emberek profi szinten - egyénieskedés kizárva a Volánnál (She)
Mint megírtuk, a Fehérvár AV 19 hosszabbításban vereséget szenvedett a Vienna Capitals otthonában az EBEL negyeddöntőjének hatodik felvonásán. A fehérváriak két jégkorongozója, Kóger Dániel és Kovács Csaba mellett Rob Pallin vezetőedző beszélt a csapat eddigi meneteléséről és a mérkőzésen tapasztaltakról.
márc. 19
14:45
Vasárnapi zár: ezek a boltok kivételek (Behaviour)
A törvény hatálya közvetetten vonatkozik a kiskereskedelmi tevékenységre.
márc. 19
15:12
Férfi kézilabda MK - Veszprém-Mezőkövesd és Szeged-Vác az elődöntőben (Infostart)
A címvédő MKB-MVM Veszprém a Mezőkövesdet, a MOL-Pick Szeged pedig az NB I/B-ben szereplő Vácot kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
márc. 19
15:12
Foci a barátságért: ázsiai csapatokkal is találkoznak a magyar fiatalok (She)
A vezető orosz földgázkitermelő vállalat, a Gazprom – a Bajnokok Ligája hivatalos partnere – ezúttal is elindította nemzetközi társadalmi programját „Foci a barátságért” néven. Az egyre népszerűbb fórum harmadik szezonja kezdődik ezzel, számos nagyszabású eseménnyel. A program – amelyben Magyarország is részt vesz – védnöke a labdarúgó- és edzőlegenda Franz Beckenbauer.
márc. 19
15:30
Sílövő-vk: Doll elpuskázta a győzelmi esélyét (She)
Csütörtökön a férfiak 10 km-es sprintversenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A győzelmet a francia Martin Fourcade szerezte meg az orosz Anton Sipulin és a német Benedikt Doll előtt.

Keresés