A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 25. fordulójában a Kaiserslautern hazai pályán 2–1-re legyőzte a Nürnberget, így pontszámban beérte a második helyen álló Darmstadtot.
Több játékos számára is fájdalmas mellékhatással járó góllal szerezte meg a vezetést a Crystal Palace a Queens Park Rangers ellen az angol labdarúgó-bajnokság szombat délutáni mérkőzésén. A nagy rohanásban hárman is fennakadtak a kapufán, egy másik játékos pedig a hálóba csapódott.
Hosszú interjút közöl Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökével az AP amerikai hírügynökség annak kapcsán, hogy a sportvezető pályázik az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági tagságára.
Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros (Sport1) találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Óriási gólt szerzett Matt Phillips, a Queens Park Rangers játékosa a Crystal Palace elleni angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés 83. percében. Az angol 3–0 után szépített, ezt követően az eredmény már nem változott. A Crystal Palace történelmi első félidőt produkált.
Az MKB-MVM Veszprém a nála papíron gyengébb Naturhouse La Rioja otthonában lép pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A bakonyiak azonban nem vehetik félvállról a párharcot, ezt a Mol-Pick Szeged pénteki, Löwen elleni bravúrja is bizonyítja. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő tudósításunk segítségével!
A házigazda Crystal Palace már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a kiesés ellen küzdő Queens Park Rangers ellen az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
A listavezető Vasas sokáig döntetlenre állt az Ajka otthonában, Remili Mohamed a 80. percben szerezte meg a győztes találatot. A fél háromkor kezdődő mérkőzések közül kettő is gól nélküli döntetlennel zárult, a Szeged és a Siófok otthon nyert (utóbbi emberhátrányban tudta begyűjteni a három pontot), míg a Cegléd idegenben gyűrte le a Soroksárt, Szabó István csapata a 11. forduló óta most először…
Az éllovas Videoton, több mint egy félidőt emberelőnyben futballozva, 1-0-ra nyert a második helyezett MTK Budapest vendégeként a Bozsik Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati rangadóján.
Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Moszkvában zajló világbajnokságának szombati napján. A 19 éves versenyző ezzel sporttörténelmet írt, magyar rövidpályás gyorskorcsolyázónak ugyanis még soha nem sikerült érmet nyernie felnőtt vb-n.
Hiába kezdett jobban az MTK, Dragan Vukmir kiállítása után átvette az irányítást a Videoton, és Feczesin Róbert fejesével 1–0-ra győzött a labdarúgó NB I 20. fordulójának első szombati mérkőzésén. Joan Carrillo, a fehérváriak vezetőedzője szerint az idegenbeli siker a keret erősségét dicséri. Garami József, az MTK szakmai igazgatója a vereség ellenére büszke játékosaira, de aggasztja a védelem…
A Győri ETO második csapata fölényes, 4–0-s győzelmet aratott Tökölön a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának szombati játéknapján – ezen a mérkőzésen történt meg a győriek kényszerű mezavatása.
A PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapata lett a Magyar Kupa bronzérmese, miután a győri rendezésű nyolcas döntő helyosztóján hét ponttal nyert a házigazda CMB Cargo Uni Győr ellen.
Dárdai Pál csapata, a Hertha a 90. percben kapott gól következtében esett el a győzelemtől és játszott 2–2-es döntetlent vendégével, a Schalkéval a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójának szombati játéknapján. Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim odahaza simán megverte Stieber Zoltánékat (Hamburg), akik már az első félidő közepén emberhátrányba kerültek.
Detroitban nyolc év börtönre ítélték azt az amatőr labdarúgót, aki egy mérkőzésen halált okozó ütést mért a játékvezetőre. Az ítélet kihirdetésekor a játékvezető özvegye szimbolikusan egy piros lapot mutatott fel Bassel Saadnak, az elkövetőnek.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az MKB-MVM Veszprém nyolc góllal (31–23) nyert a spanyol Naturhouse La Rioja vendégeként, így a hazai visszavágó előtt szinte eldöntötte a továbbjutás kérdését.
A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai Pál irányította Hertha BSC hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Schalke 04 együttesével a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.
Szinte hihetetlen, de célfotóra volt szükség, hogy kiderüljön, ki nyerte meg a férfiak szezonbeli utolsó, 50 kilométeres sífutó világkupaversenyét Oslóban. A norvég Sjur Röthe és a svájci Dario Cologna azonos időt ért el, ám végül Röthe örülhetett.
Az Atlético Madrid gól nélküli döntetlent játszott az Espanyollal Barcelonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A vendégek a második félidőt emberhátrányban játszották végig, miután Miranda pirosat kapott csúnya belépője után a szünet előtt, de így is a madridiak jártak közelebb a gólszerzéshez, több nagy helyzetük is volt a hajrában.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában az Arsenal nyerte meg a londoni derbit, miután 3–0-ra legyőzte Olivier Giroud, Aaron Ramsey, valamint Mathieu Flamini találatával a West Hamet. Az Aston Villa egy félidő alatt négy gólt vágott idegenben a Sunderlandnek, míg a West Brom a Stoke-ot gyűrte le.
Mint beszámoltunk róla, a Videoton idegenben 1–0-ra győzött az MTK ellen a labdarúgó NB I 20. fordulójában. A találkozó után Kovács István, Baki Ákos és a győztes gólt szerző Feczesin Róbert nyilatkozott az NSO Tv-nek.
A Ferencváros gól nélküli döntetlenre végzett Nyíregyházán a labdarúgó NB I huszadik fordulójában. A zöld-fehérek 2000 augusztusa óta nem nyertek bajnokit a szabolcsi megyeszékhelyen.
Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC alálkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
PUSKÁS AFC–BP. HONVÉD 1–1. A vendégek a 36. percben Bratiszlav Punosevac fejesével szereztek vezetést, a második félidőben a csereként beálló Tóth Balázs egyenlített. A Honvéd így továbbra sem nyert még ebben a bajnokságban idegenben.
Az MKB-MVM Veszprém rendkívül magabiztos, 31-23-as győzelmet aratott a spanyol La Rioja vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati első mérkőzésén.
A Gyirmót 1–0-s győzelmet aratott a Kaposvár otthonában, így továbbra is tapad az éllovas Vasasra, csupán egyetlen pont választja el a fővárosi csapattól. A Rákóczi pocsék sorozata nem tört meg, zsinórban ötödik bajnokiját veszítette el.
A Kaposvár hazai medencében fölényes győzelmet aratott az UVSE felett a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, míg a BVSC egy végig szoros találkozón 8–7-es vereséget szenvedett a Szegedtől.
A Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Korábbi két idei bajnokiját mindkét gárda elvesztette.
A címvédő Atlético Madrid Miranda kiállítása miatt egy félidőn át emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott az Espanyol otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának első szombati mérkőzésén.
A harmadik helyen álló Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
A Szeged rendkívül szoros küzdelemben 8-7-re nyert a BVSC otthonában a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. A győztes gólt Palotás Gergely szerezte akcióból 2 perc 50 másodperccel a vége előtt.