A Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho megpendítette, hogy a most zajló szezonban eddig mellőzött Bastian Schweinsteiger – a portugál eddigi elképzeléseivel ellentétben – maradhat a klubnál.
Nem számított, hogy hátrányban volt a csapata, Danny Vukovic, a Sydney FC kapusa kivitte a pályán fekvő sérült sirályt. A Melbourne City ellen labdarúgó Ausztrál Kupa döntőjében a kapus jelezte a játékvezetőnek, hogy egy labda eltalálta a madarat és szeretné kivinni a kapu előteréből. Az ausztrál játékos megtapsolták tettéért, a sirály pedig a kispadról figyelhette a meccsből hátralévő harminc…
Az Alba Fehérvár hazai pályán 85–79-re legyőzte a címvédő Szolnoki Olajt a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján, a legutóbbi szezon bajnoki döntőjének „visszavágóján”.
Különleges gesztust tett a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Figueirense FC. A repülőgép-szerencsétlenségben legtöbb játékosát elveszítő Chapecoense legnagyobb riválisa speciális mezben lép pályára következő találkozóján: a trikón szerepelnek az elhunyt Chape-futballisták nevei.
A 2024-es olimpiáért Budapesttel is versenyző Los Angeles 5,3 milliárd dolláros (1564 milliárd forint) költségvetéssel számol, s úgy készül, hogy egyetlen állandó stadiont sem kell felépítenie a játékok megrendezéséhez.
Ralp Hasenhüttl, német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig vezetőedzője követheti Arsene Wengert az Arsenal kispadján – írja a The Sun.
A Formula–1 2016-os egyéni világbajnoka, Nico Rosberg pénteken Bécsben váratlanul bejelentette visszavonulását – csapattársa és riválisa, Lewis Hamilton azért annyira nem lepődött meg a döntésen.
Napoli–Inter olasz bajnoki rangadó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, folyamatosan frissülő tudósítása segítségével.
Teljesen elgurult a gyógyszere a Montreal Canadiens jégkorongozójának, Andrew Shawnak az Anaheim Ducks elleni bajnoki mérkőzésen az észak-amerikai profi liga alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A játékvezetők bottal akasztás miatt kétperces kiállítással sújtották a kanadaiak támadóját, de ő képtelen volt elfogadni az ítéletet. A Chicago Blackhawksszal két Stanley-kupát nyerő játékos…
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Orosházi FKSE a Cegléd ellen 25–18-ra megnyert mérkőzés előtt pár perccel jelentette be hivatalos oldalán, hogy december 1-jei hatállyal felmentette vezetőedzői tisztségéből Vladan Jordovicsot, feladatkörét a csapat másodedzője és irányító poszton játszó játékosa, Buday Dániel látja el.
A Greuther Fürth labdarúgócsapata 2–1-es győzelmet aratott a Karlsruhe otthonában a német Bundesliga 2. 15. fordulójában. Megyeri Balázs, a Fürth kapusa a mérkőzés hősének bizonyult: a magyar válogatott kapuvédő a 90. percben kivédte Dimitrisz Diamantakosz büntetőjét, ezzel hozva a győzelmet csapatának. Diamantakosz a 80. percben már egyszer farkasszemet nézhetett Megyerivel, akkor…
A Legia Warszawa Nikolics Nemanja góljával szerzett vezetést a Wisla Plock ellen a lengyel labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A nyolcadik bajnoki gólját szerző magyar válogatott támadó ezúttal fejjel volt eredményes.
A december 2-i monacói díjátadó gálán kihirdették, hogy a férfiaknál Usain Bolt, míg a hölgyeknél Almaz Ayana lett az év atlétája a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szavazásán.
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a Villachot hazai pályán az osztrák bajnokságalap szakaszának pénteki játéknapján. A székesfehérváriak az 59. percben még hátrányban voltak, de 40 másodperccel a vége előtt jött az egyenlítés, a hosszabbítás első percében pedig a győzelem.
Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten.
Hét év alatt 150 millió eurónyi bevétele adóparadicsomokba menekítésével, vagyis jelentős mértékű adóelkerüléssel vádolja a Football Leaks Cristiano Ronaldót, a Real Madrid labdarúgóját. A német Der Spiegel, a brit The Sunday Times és a portugál Expresso nevével fémjelzett, hatvan újságíró mintegy hét hónapnyi kutatómunkájával feldolgozott adatrengeteg a következő hetekben sok érdekességgel…
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a Villachot hazai pályán az osztrák bajnokságalap szakaszának pénteki játéknapján. A székesfehérváriak az 59. percben még hátrányban voltak, de 41 másodperccel a vége előtt jött az egyenlítés, a hosszabbítás első percében pedig a győzelem.
Az Umbro legújabb reklámfilmjében Pepe, a Real Madrid portugál védője a főszereplő. Az Európa-bajnok játékos álma végre valóra válik, és meg kapja hőn áhított stoplisát. Az új pár cipőben már minden tevékenység igazi öröm, így a 33 éves labdarúgó már le sem akarja venni.
Nikolics Nemanja gólt szerzett, csapata, a Legia Warszawa mégis csupán 2–2-es döntetlenre volt képes alsóházból érkező vendége, a Wisla Plock ellen a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ekstraklasa) 18. fordulójának pénteki játéknapján.
A német labdarúgó Bundesliga 13. fordulójának nyitó mérkőzésén a Bayern München 3–1-es győzelmet aratott Mainzban, és ezzel a tabella éléről várja a szombati meccseket.
Lang Ádám csapata, a Dijon 3–3-as döntetlent harcolt ki a Caen vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 16. fordulójának pénteki mérkőzésén. A magyar válogatott védő ezúttal nem kapott játéklehetőséget.
Miklós Edit kifejezetten jól, tizedik hellyel rajtolt a női alpesi síelők 2016–2017-es világkupaidényének első lesikló futamán, amelyet nagy meglepetésre a szlovén Ilka Stuhec nyert meg a kanadai Lake Louise-ban.
Szombaton rendezik a labdarúgó NB I 18. fordulójának mérkőzéseit, a televízió a Mezőkövesd–Ferencváros és a DVSC–Videoton találkozót közvetíti élőben. Csúcsrangadó a spanyol és az angol bajnokságban. A La Ligában most kerül sor az el Clásicóra, azaz összecsap egymással a Barcelona és a Real Madrid. A Premier League-ben a Manchester City–Chelsea derbi nyitja a fordulót, de pályára lép a…
December 14-én, a jövő heti, kanadai rövid pályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) azt az elnökségi ülést, amelyen Gyárfás Tamás elnök a lemondásának döntési hátteréről személyesen kívánja tájékoztatni az elnökségi valamennyi tagját.
Folytatódott a Toronto Raptors jó sorozata az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján. A kanadai csapat simán, 113-80-ra nyert a vendég Los Angeles Lakers ellen, és így megszakítás nélkül ötödször győzött.
Noha Mészöly Géza, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője még a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés után abban reménykedett, hogy talán a Paks elleni bajnokin számíthat a 108-szoros válogatott Király Gáborra, péntekre eldőlt, hogy a Haladás vezetőedzője a keretbe sem jelölheti a negyvenéves labdarúgót.
Vadócz Krisztián, az indiai labdarúgó-bajnokságban éllovas Mumbai City FC játékosa szerint nem minden magyar játékos tudná megállni a helyét azon a szinten, ahol ő futballozik.
Usain Bolt tényleg komolyan úgy gondolja, van esély arra, hogy befusson profi futballistaként, miután visszavonult 2017-ben a futástól. A világ leggyorsabb embere a Manchester Unitedbe és a Borussia Dortmundba vágyik, most azonban Monacóban járt, ahol egy francia hatodosztályú csapatnál nézte meg, mire képes a pályán.
A San Jose Sharks 2–1-re legyőzte hazai pályán a Keleti főcsoportot vezető Montreal Canadienst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A másik pénteki mérkőzésen a Calgary Flames szétlövéssel megverte a Minnesota Wildot.
Érzelemdús kilencven perc vár Pintér Attilára. A Mezőkövesd vezetőedzője a Ferencváros ellen irányítja csapatát szombat délután, de ki ne tudná, hogy az ötvenesztendős szakvezető ezer szállal kötődik a zöld-fehérekhez. Labdarúgóként és vezetőedzőként is szolgálta a klubot, 2004-ben bajnok lett az együttessel, valamint a Magyar Kupát és a Szuperkupát is elhódította.
Floyd Mayweather a legutóbbi Instagram-képével egyértelművé tette, élvezi a „nyugdíjas” napokat. Bár a médiában gyakran lehet mostanában olvasni arról, hogy visszatér, sőt, az is felvetődött, hogy megküzd napjaink legismertebb és legsikeresebb ketrecharcosával, Conor McGregorral, a bokszoló – ahogy írja a kép mellé – csak nevet a pletykákon, és inkább a pénzre fókuszál. Most épp megvillantotta a…
Vlado Stenzelt, a kézilabdázás történetének legendás edzőjét megkérték, hogy állítsa össze az álomcsapatát. A zágrábi születésű szakember Nagy László személyében egy magyar játékost is beválasztott 21 fős keretébe.
Szerdán számoltunk be róla, hogy Turzó József benyújtotta lemondását a futsal NB I-ben szereplő MVFC-Berettyóújfalunak, pénteken már egy másik élvonalbeli csapatnál, a Haladásnál lett vezetőedző.
Mint ismert, a labdarúgó Olasz Kupából való kiesés után edzőváltás történt a Palermónál, de nem ez volt az egyetlen változás az elmúlt napokban a Sallai Rolandot és Balogh Norbertet is foglalkoztató klubnál. A szezonban már a harmadik edzőcserét meglépő elnök, Mauricio Zamparini még egy változást eszközölt a stábban.