A fényszennyezés miatt egyre ritkábban láthatunk csillagokat a városok felett, ám éppen ez ad lendületet az úgynevezett nocturizmusnak, vagyis az éjszakai turizmusnak. A legjobb csillagleső helyeket felmérő DarkSky International legutóbbi összeállítása három kiváló magyar helyszínre is felhívja a csillagászat iránt érdeklődő utazók figyelmét.
Ha létezik vasútvonal, amelyet a britek szinte egyöntetűen a szigetország legszebbjének tartanak, akkor az biztosan a Settle–Carlisle. A Pennine-hegységen, a Yorkshire Dales lankáin és Cumbria zöld völgyein átkanyargó pálya ráadásul idén lett 150 éves, az évfordulót pedig látványos programokkal és meglepően olcsó jegyekkel ünneplik.
A melegebb idő beköszöntével Horvátországban elkezdődött a poszkok, vagyis a homoki vipera szezonja. A térség legmérgezőbb kígyójának számító fajjal ritkán találkozni, a szakértők mégis fokozott óvatosságra intik a kirándulókat.
Újabb, a turisták körében töretlenül népszerű történelmi helyszínen merült fel a kötelező belépődíj bevezetése. Az 1084 óta álló worcesteri székesegyház esetében még nem született döntés, de a növekvő pénzügyi hiány komoly nyomást gyakorolhat.
Amikor két éve a frissített V-osztály sajtónapján a Mátrában először ültem az Exclusive kivitelbe, azonnal éreztem, hogy a buszlimuzin műfajban a Mercedes-Benz még korántsem mondta ki az utolsó szót. Aztán a V300d tesztje során ez bizonyossággá vált: a dízelzúgás, a tolóajtó felől beszűrődő csörömpölés és a személyautós csúcstechnikák hiánya – mint
A hamarosan Magyarországon is kapható új Lexus ES különlegessége, hogy az öntöltő hibrid mellett már tisztán elektromos hajtásláncokkal is készül, ráadásul nem csak Japánban, hanem Kínában is. Koncepcióját a "Tiszta Technológia x Elegancia" mottó határozta meg, amely a funkcionális, technológia ihlette dizájn harmonikus kombinációját jelenti egy ol
A vezetési komfort a navigáció tekintetében új szintre lép 2026-ban. A technikai forradalom dobogó szíve az Ask Maps, egy olyan funkció, amely lehetővé teszi a térképekkel való interakciót a jelenleginél kifinomultabb formában. A mesterséges intelligencia segítségével már nemcsak "olasz éttermet" kereshetünk, hanem az alkalmazáson keresztül egyetle
Európában kifejezetten jól megy a Skoda szekere, azonban nem minden országban alakultak ennyire kedvezően az eladások, így inkább a kivonulás mellett döntöttek.
Szlovénia fővárosa nemrég elnyerte a 13. Creative Tourism Awards „legkreatívabb városi úti cél” díját, amellyel azokat a helyeket ismerik el, amelyek tudatosan építik be a kultúrát turisztikai és városfejlesztési stratégiájukba. Ennek apropóján most néhány izgalmas kulturális élményt ajánlunk Ljubljanából.
A B-szegmensbe tartozó SUV gyártása azt követően indult el, hogy 2025-ben több mint 200 millió eurós fejlesztéssel modernizálták a termelést a Kia szlovákiai gyárában. Zsolnán készül tavaly óta egy másik elektromos modell is, az EV4. A közlemény idézi a Kia Europe elnök-vezérigazgatóját, Soohang Changot, aki hangsúlyozta, hogy az EV2 bevezetésével
Sok autós kinyitja újonnan vásárolt autóját és úgy találja, hogy a csomagtartó hiányos. Nincs ott ugyanaz a felszereltség, mint korábban. Hiányzik a pótkerék. De szó sincs a gyártó feledékenységéről: a döntés pontos ipari és műszaki stratégiák eredménye. Ez jelentős változás, mivel a pótkerék évtizedek óta biztonságot jelentett az úton. A választás
A közel-keleti háború jelenleg nemcsak a kulcsfontosságú tengeri útvonalak biztonsági helyzetét változtatja meg, hanem a globális kereskedelem árképzési logikáját is. Amint a fuvarbiztosítások drágábbá vagy elérhetetlenné válnak, a konténerhajókat elterelik, és az energiaárak emelkednek, a geopolitikai kockázatok közvetlenül tükröződnek a fuvardíja
Termékei esetében a BMW Group minden részletre kiterjedő fenntarthatósági megközelítést alkalmaz – a felhasznált nyersanyagok kitermelésétől és a terméktervezés kezdeti fázisaitól kezdve, a beszállítói hálózaton és a sorozatgyártáson keresztül, egészen a ciklusvégi újrahasznosításig. E 360° fokos megközelítés a termékfenntarthatóságot technológiai
Idén is megszervezi Speed Marathon elnevezésű műveletét a rendőrség, amelynek keretében a legtöbb traffipaxot bevetik egy 24 órás akció keretében. Íme a részletek!
A United Airlines 2027-től új szolgáltatást vezet be a hosszú távú járatain, amelynek keretében a turistaosztályon is elérhetővé válnak az ággyá alakítható ülések. Ez azok számára lehet vonzó, akik hajlandóak valamivel többet fizetni a nagyobb kényelemért, de nem szeretnék megfizetni az üzleti vagy első osztály árát.