A miniszter élesen bírálta a távozó Papp Dániel vezérigazgatói tevékenységét. Azt írta, a minisztériumnál üdvözlik a döntést, de sajnálják, hogy ez nem történt meg hamarabb.
Ünnepélyes állománygyűlésen iktatták hivatalába a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság új főigazgatóját. Pósfai Gábor belügyminiszter június 3-i hatállyal nevezte ki a BM OKF élére dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornokot, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docensét, aki 2023 óta az NKE Katasztrófavédelmi Intézet intézetvezetői tisztség
A gyulai Nádi Boldogasszony Plébánia karitászcsoportja a jó példa arra, hogy a tenni akarásban és az elköteleződésben hatalmas erő rejlik. A csoport mindössze nyolc aktív önkéntessel végzi áldozatos karitatív tevékenységét Gyulán Kökény Beáta csoportvezető irányításával, aki a személyre szabott segítségnyújtásban hisz. A Szeged-Csanádi Egyházmegye
Az elszámoltatásról, Magyar Péter Trianon-megemlékezésen elhangzott szavairól, A Fidesz és Orbán Viktor jövőjéről, a volt kormányzó párt fiatalokkal és középosztállyal megszakadt kapcsolatáról beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Tompos Ádámmal, a Magyar Hang újságírójával és Szöllősi Györgyivel.
Szolnoki Zsófia Sára a zenekar koncertjének elején lett rosszul, a helyszíni ellátás után kórházba szállították. A történtek miatt a fő fellépő, az Elefánt zenekar elhalasztotta a saját koncertjét.
Mintegy 300-350 ezer vállalkozót érinthet a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) 2027-re tervezett kibővítése, a GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy 250-270 ezer kisadózó térhet át az adózási formára.
Kezdetét vette a 31. Budapesti Pride Közösségi Fesztivál június 5-én este a fővárosi hivatalos megnyitó ünnepségével - közölte az MTI. Három héten át több mint kilencven programmal várják az érdeklődőket Budapesten, az LMBTQ-közösség fesztiváljának felvonulása június 27-én lesz.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hamarosan komoly segítséget kaphatnak a nehéz anyagi helyzetben lévő családok, ugyanis hivatalosan is megkezdődött az új, 100 000 forintos iskolakezdési támogatás bevezetésének előkészítése. A kormány határozatban szabott határidőt a részletszabályok kidolgozására, így már augusztusban megérkezhet a pénz az érintettekhez.
Baleset miatt teljesen lezárták az M86-os autóutat Szombathely felé Beled térségében – közölte az Útinform. Eközben az M1-es autópályán egy fontos csomópontot adtak vissza a forgalomnak, míg az 52-es főúton hídépítés miatt kell korlátozásokra készülni.
Karbantartás miatt a 69-es villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik szombaton és vasárnap – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A H5-ös is HÉV rövidített útvonalon jár a hétvégén, hasonló okok miatt.
Egyetlen aprócska év választja el Zsuzsát és Tamás attól, hogy örökbe fogadhassák azt a kisfiút, akiről immár egy éve gondoskodnak nevelőszülőként. Tibi az ő segítségükkel szakadhatott ki az intézeti életből, ők jelentik számára a családot, hiszen betegsége miatt senki nem akart vele foglalkozni. A kegyetlen jogszabályok azonban most úgy tűnik, els