A lap szerint a Hungast-csoport az a közétkeztetési cég, amely felbukkant az óbudai korrupciós ügyben. Információik szerint a cégcsoport vezetőjénél és tulajdonosánál az elmúlt napokban házkutatást tartottak és eszközöket foglaltak le.
Áprilisban Firenzében, májusban pedig a szlovéniai Mariborban vettek részt szakmai látogatáson a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai, közöttük Czégé Petra Gabriella. Az Erasmus Mobilitási Program keretein belül zajló felnőtt tanulási projekt célja a szakmai kapcsolatok erősítése mellett a jó gyakorlatok, valamint a magyar vonatkozású iratok feltérk
Az Európai Bizottság közzétette Magyarországnak szóló ajánlásait, amelyek több, a Fidesz által bevezetett intézkedést is érintenek. A hivatalos dokumentum a rezsitámogatások célzottabbá tételét és az árplafonok kivezetését is javasolja.
Megkezdődik a Velencei-tó vízpótlását szolgáló két tározó rekonstrukciója – jelentette be pénteken a Facebookon Köböl Anita kormányszóvivő. Arról is tájékoztatott, hogy az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, a magyarországi boltok polcain kizárólag egészséges magyar élelmiszerek találhatók.
Bár a tihanyi Belső-tónál véget ért a tömeges halpusztulás, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park továbbra is óvatosságra inti a látogatókat. A szakértők szerint a jelenség főként az invazív ezüstkárászt tizedelte meg.
Még május elején tört fel zöld színű folyadék egy csatornafedőből a CATL telephelyénél. Most hatósági eljárás indult, jogsértések miatt a vízügyi és a környezetvédelmi hatóság is bírságot fog kiszabni a kínai vállalatra.
Az Európai Bizottság riasztó követeléseket támaszt Magyarországgal szemben, ilyen árat nem szabad fizetni az uniós pénzekért – jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője pénteken.
Vegyi anyagokat, köztük magzatkárosító NMP-oldószert mutattak ki abban a zöld folyadékban, ami május elején bugyogott a földből Debrecenben, a CATL kínai akkumulátorgyárnál. Ebben az ügyben indultak eljárások.
Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hosszan ismertette a történtek körülményeit és azt is, miért nem állapítható meg büntetőjogi felelősség. A nyomozást megszüntették, de a szabályszegések kapcsán jelzéssel élt a Honvéd Vezérkar Főnöke felé.
A gyümölcs a Föld egyik legnagyobb mennyiségben termelt élelmiszercsoportja, és könnyű megérteni, miért: édes, fogyasztásra kész, nagyrészt vízből áll, valamint tele van rostokkal és vitaminokkal. Az azonban, hogy mi számít gyümölcsnek, nem is olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik.
A hivatalos indoklás szerint a TÉR aránytalan adminisztratív terhet rótt a tanárokra. Az oktatási minisztérium új rendszer kidolgozásába kezd, a munkába a szakmai szervezeteket is bevonják.
A hivatalos indoklás szerint a TÉR aránytalan adminisztratív terhet rótt a tanárokra. Az oktatási minisztérium új rendszer kidolgozásába kezd, a munkába a szakmai szervezeteket is bevonják.
"Én megmondtam" típusú reakciót közölt Hadházy Ákos a pártokon és önkormányzatokon átívelő, parkfenntartási szerződések ügyében indult nyomozással kapcsolatban. A képviselő az ügyészség által közölt információk alapján úgy látja, a korábbi, ellenzék-Fidesz összefonódásról tett állításai beigazolódtak.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint a kormányszóvivők számoltak be a szerdai kormányülésen meghozott döntésekről, és Magyar Péter kormányfő is közzétett egy listát.