A BM napokkal a pletykák után megerősítette: Balogh János megbízatását tényleg visszavonták, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Mecser Tamás lett. Az eddigi Heves vármegyei rendőrfőkapitány a miniszterelnök döntése alapján hétfői hatállyal vette át a posztot.
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött róla, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére, döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatón Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt. Magyar Péter elmondta, egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek, emellett minis
Megrendítő beszéddel kezdte a napirend előtti felszólalások sorát Magyar Péter az Országgyűlés 2026. június 8-i ülésén. A miniszterelnök egy öngyilkosságba menekült bántalmazott fiú sorsán keresztül mutatta be a gyermekvédelmi rendszer összeomlását, és bejelentette: több magas rangú állami vezetőt is azonnali hatállyal menesztenek a posztjáról.
Magyar Péter a parlamentben tartott napirend előtti felszólalásában élesen bírálta az Orbán-kormányt, amely szerinte nem végezte el a dolgát a gyermekvédelem területén. A bántalmazási ügyek kivizsgálására miniszteri biztost neveznek ki, és felállítanak egy egymilliárd forintos kártalanítási alapot, amely orvosi és lelki segítséget nyújt a bántalmaz
A Tisza Párt minden parlamenti képviselője benyújtotta vagyonnyilatkozatát - jelentette be Bujdosó Andrea frakcióvezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Minden eddiginél drágábban kínálják a jegyeket az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének New York-i mérkőzéseire, melyeken a Knicks a San Antonio Spursszel csap össze.
Biró Ferenc Pál szerint a közbeszerzési pályázatokat manipulálták, alapvető tételeket a piaci ár többszöröséért számoltak el, a magyar állam pedig "a piac legnagyobb szereplőjévé vált". A hatóság elnöke azt mondta, készek átadni az általuk feltárt bizonyítékokat az illetékes szerveknek.
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött róla, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére, döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatón Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Az Alfáktól omegáig – Családi Piknik célja, hogy a családok számára valódi, közös élményeket és gyakorlati kapaszkodókat adjon a mindennapi egyensúlyhoz.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy 10 milliárd forintot meghaladó keretszerződést kötött egy országos e-learning platform fejlesztésére. Azonban több egyetem is jelezte, saját rendszereik miatt nem tartanak igényt a központi megoldásra.
Filmbe illő jelenetek játszódtak le június 8-án, hétfő kora reggel a Pest vármegyei Szadán. A Dózsa György utcát és annak környékét hirtelen fegyveresek lepték el. a Terrorelhárítási Központ (TEK) több kisfurgonnal és egy páncélozott járművel vonult ki az egyik helyi családi házhoz.
Magyar Péter miniszterelnök beszédével kezdte meg a kétnapos ülést az Országgyűlés. Gyermekvédelmi vezetőket menesztett a kormány, és létrehoznak egy 1 milliárd forintos kártérítési alapot. Hétfőn megválasztják négy parlamenti vizsgálóbizottság tisztségviselőit és tagjait. A képviselők fizetése is napirendre kerül, jelentősen csökkentik a képviselő