Nyáron negyvenfokos, fullasztó hőség, és az év szinte minden szakában elviselhetetlen levegőtlenség fogadja a budapesti és agglomerációs HÉV-vonalak utasait. A sokszor ötvenéves, lassú és ormótlan zöld szerelvények felett már régen eljárt az idő, a mindennapos utazás pedig sokak számára felér egy kényelmetlen túlélőtúrával. Hamarosan azonban végre
Hiába reménykednek az autósok abban, hogy a választások után felgyorsulnak az útfelújítások, erre egyelőre kevés az esély. Az önkormányzatoknak idén még teljes egészében be kell fizetniük a szolidaritási adót, így sok helyen nem jut elegendő forrás az utak rendbetételére. Pedig számos útszakasz olyan rossz állapotban van, hogy a felújításuk már nem
A 2022-es energiaválság óta nem látott mélypontra süllyedt az európai földgáztárolók töltöttsége. A szakértők szerint ugyan ellátási problémáktól nem kell tartani, viszont jelentős drágulás jöhet. Magyarország helyzete ugyanakkor kedvezőbb lehet több nyugat-európai országnál, mivel több irányból is biztosított a földgázellátás.
A tavalyi után idén júniusban ismét kétnapos ingyenes strandolási lehetőséget biztosít a kerületi emberek számára a budakalászi Lupa-tónál – közölte az önkormányzat. A rendezvény célja, hogy a nyári szezon kezdetén közvetlen kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a helybélieknek.
Újra horogra akadt az Ecsédi-tó egyik legismertebb és leglátványosabb lakója, egy különleges, aranyló színekben pompázó koi ponty. A Heves vármegyei horgásztó közösségi oldalán megosztott beszámoló szerint a ritka külsejű halat a napokban egy horgásznő terelte szákba a tó 9-es számú állásánál.
Több mint 2,3 milliárd forintot költöttek eddig a koronavírus-járvány idején beszerzett lélegeztetőgépek raktározására – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az RTL Híradóval.
Leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a világ egyik legnagyobb sorozatban gyártott nehéz szállítógépe, egy Antonov An–124 Ruszlan – számolt be az AIRportal.hu. A gyártó saját flottájához tartozó repülőgép Lipcséből érkezett a magyar fővárosba, rakományának részleteit nem hozták nyilvánosságra.
Június elsejével nagyon sok kaszálón megnyílik a lehetőség a munkára, ami éppen az őzgidák ellési csúcsával esik egybe. Ezrével pusztulnak el az őzgidák ilyenkor a kaszálás miatt, pedig megmenthető az életük.
Fokozatosan, a vasárnap kora esti órákra helyreáll a menetrend szerinti közlekedés a székesfehérvári vasútvonalon, de addig még előfordulhatnak késések - közölte a Mávinform a honlapján.
Két évvel a politikai nyilvánosságtól való visszavonulása után adott interjút Donáth Anna, a Momentum Mozgalom volt elnöke és korábbi európai parlamenti képviselője. Krug Emília Szinten túl című műsorában az egykori politikus az április 12-i választások eredményeiről, a Tisza Párt kétharmados felhatalmazásáról, valamint saját szakmai és magánéleti
Nagy Márton volt gazdasági miniszter több alkalommal is ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain, alkalmanként több százezer, sőt milliós napi áron. Párizsban egyetlen napra 713 ezer forintért foglaltak neki szobát, miközben magángéppel utazott, 14 millió forintért. A davosi Világgazdasági Fórumra négy napra ment: a szállás 5,1 millióba, a
Mintegy kétszáz-háromszáz ember gyűlt össze vasárnap délután a budapesti Szent György téren, ahol a CitizenGO és a Jövőépítő Fiatalok Egyesülete szervezésében szimpátiatüntetést tartottak Sulyok Tamás köztársasági elnök, valamint több állami intézményvezető mellett. Később valamivel többen lettek.
Több mint 2,3 milliárd forintba került eddig a koronavírus-járvány alatt vásárolt lélegeztetőgépek tárolása – ezt a Külügyminisztérium közölte az RTL Híradóval. Az Orbán-kormány 2020-ban mintegy 17 ezer készüléket vett nagyjából 300 milliárd forintért, 28 közvetítő cégen keresztül. A gépek jelentős részét sosem használták, legalább 12 ezer most is
Kiemelkedő sikert aratott a magyar Duo Kriko, azaz Krivanek Zoé és Kollár Bence a világ egyik legnagyobb cirkuszi seregszemléjén, az IDOL Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A duó a rangos nemzetközi zsűri bronz-, valamint a sajtózsűri ezüst díját is elnyerte – közölte a Fővárosi Nagycirkusz vasárnap este.
Újabb jobboldali demonstrációt tartanak a fővárosban. A Sándor-palota előtt rendeznek szimpátiatüntetést azon közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett, akiknek távozását Magyar Péter miniszterelnök követeli.
A Fidesz-közeli szervezők szerint jelentős csorbát jelentett a demokráciában Baka András 2011-es eltávolítása, de úgy vélik, a mostani helyzet nem hasonlítható ahhoz. A Sándor-palotánál zajló demonstráción a Fidesz–KDNP politikusai támogatóikkal együtt álltak ki a közjogi méltóságok mellett, akiket Magyar Péter alkotmánymódosítással mozdítana el a
Ma reggel a Kossuth Ferenc utcában, egy menetrend szerinti buszjáraton feszült helyzet alakult ki, miután egy utas nem a kijelölt megállóban akart leszállni. A közösségi médiában megjelent beszámoló szerint, mikor a buszsofőr ezt biztonsági okokból megtagadta, az utas agresszív viselkedésbe kezdett, ami végül tettlegességig fajult.
Június folyamán sorra nyitnak meg a Tisza-tó legnépszerűbb szabadvízi fürdőhelyei. A tóparti strandok az idei szezonban modernizált infrastruktúrával, új szolgáltatásokkal, gyermekbarát fejlesztésekkel és a helybélieknek nyújtott jelentős kedvezményekkel várják a vendégeket.