Veszélybe került a a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical tegnap esti előadása annak ellenére, hogy hármas szereposztással játsszák a Fáraó szerepét . A Madách Színház sikerdarabjának főszereplői – Gesztesi Károly, Gáspár Laci és Posta Victor – ugyanis nem tudták vállalni az előadást elfoglaltságaik és egyikük betegsége miatt. Végül egy negyedik színészt kellett ugrasztani,…
Alapos leckét kapott a világbajnoki cím védője a C jelű, úgynevezett halálcsoportban. Az olasz válogatott hétfő este súlyos, 3-0-ás vereséget szenvedett Hollandiától, ami erős kétséget támaszt a folytatás illetően. A squadra azzura Európa-bajnoki döntőben még nem szaladt bele ilyen méretes zakóba, vagyis nem csoda, hogy kínos kudarc alaposan kicsapta a biztosítékot Itáliában.
Borzalmasabbnál borzalmasabb részletek derülnek ki a kaposvári diákgyilkosság kapcsán. Nem elég, hogy V. Dávid és K. Mihály előre eltervezte, hogy megölik legjobb barátjukat Jocót, a brutális tettüket a Kihívás napjára időzítették. Jocó szülei a mai napig nem értik, miért kellett a fiuknak meghalnia, V. Dáviddal csak egyszer találkoztak, pont annál a tónál ahol a fiúkat megtalálták.
Tök részegen ordítozott a közönsége előtt az EDDA frontembere. Pataki Attila úgy bepálinkázott, hogy az éneklésről is megfeledkezett. A 2800 forintos belépőt leszurkoló közönség döbbenten hallgatta a húszperces magánszámot. Pataki gyászával magyarázza a történteket.
Pert indít Kiszel Tünde, az egyik magyar blog, a Subba ellen. Az interneetes oldal azzal zúdította magára a műsorvezető haragját, hogy az egyik bejegyzés hétéves lányát, a kis Donatellát jövendőbeli médiakurvának nevezi.
Kislánya gyakorlott apává nevelte Gáspár Lacit. Az énekes házassága közel egy éve bomlott fel, de Laci továbbra is igyekszik minden szabad percét gyermekével, Mírjammal tölteni, s ma már nem jelent gondot számára az ellátása.
BUDAPEST– Geszler Dorottya (38) elszerette Südi Iringó (24) párját! A Szombat esti lázban feltűnt táncoslány volt kedvese, az egykori Shygysból ismert Zákonyi János (34), művésznevén Zac, úgy tűnik, érettebb nőre váltott, aki 14 évvel idősebb volt barátnőjénél
Újabb jelentkező állítja, hogy az ő fejéből pattant ki a hajléktalanokról szóló reality show. Hajdú Péter ezen már csak nevet, de azt továbbra is felháborítónak találja, hogy Salamon András plágiummal vádolja. Hogy bizonyítsa igazát, kutatómunkát végzett.
Csillagászati összeget, pontosan egymillió dollárt kínált egy amerikai magazin Lindsay Lohan-nek, ha egy nagy interjú keretében elárulja, milyen leszbikus kapcsolatban élni. A botrányhősnő ugyanis eddig még nem erősítette meg a pletykákat, miszerint párja a DJ Samantha Ronson.
Két, az Eb-t egyaránt győzelemmel kezdő csapat találkozott tegnap Genfben. Mind a csehek, mind a portugálok tisztában voltak azzal, hogy győzelem esetén nagy lépést tesznek a továbbjutás felé.
Protokollbakit követett el a Fidesz elnöke, amikor hétfőn a Nemzetközi Valutaalap két igazgatójával találkozott. Orbán Viktor ugyanis kockás, lila ingben és nyakkendő nélkül jelent meg a fontos tárgyaláson.
Brad Pitt előszeretettel mutogatta meztelen testét karrierje kezdetén. A szőke szépfiú a Folyó szeli ketté című filmben sem volt rest, és villantott. A kritikusok szerint nem túlzás azt állítani, hogy Pittnek pucér teste hozta meg a világhírnevet.
MAGYARORSZÁG – Irány a konditerem! Bizony Freire Szilvinek (23), hazánk legszebb hölgyének is szüksége van az edzésre: hiába irigylik lányok ezrei csodálatos alakját, a szépség heti háromszor jár edzőterembe, hogy formába hozza magát.
Meghalt az az indiai kislány, aki két arccal született. A kis Lali márciusban látta meg a napvilágot, szülei legnagyobb megrökönyödésére két orrocskával, két szájacskával és négy szemmel, viszont egy testtel.
Néha legszívesebben felemelné a szőnyeg csücskét és észrevétlenül besöpörné alá a lakásban szerteszét heverő dolgokat? Ha gyakran elkapja ez az érzés, akkor valószínűleg nem csak az otthonában uralkodik el lassanként a káosz, hanem a lelki életében is. Amennyiben azt tapasztalja magán, hogy egy ideje már nem mennek rendben a dolgai és emellett egyre több felesleges, vagy "jó lesz még valamire"…
Alaposan ráijesztett a világra a Gazprom első embere: Alekszej Miller szerint ugyanis nincs messze az az idő, amikor a mostani, nagyon magas 130 dollárról 250-re (!) emelkedik a kőalaj ára. Ez azt jelenti: jöhet a 450 forintos benzinár és a 40 százalékkal nagyobb gázszámla.
Mintegy harminc méter magasra mászott fel az a négy afgán menekült, akik személyi okmányukhoz akartak hozzájutni Debrecenben. A férfiak egyszerűen megunták a várakozást és úgy döntöttek, zsarolással könnyebben megkapják azt, ami nekik jár.
Váratlanul eltűnt a Barátok közül Kinga, a csinos pultoslány. A történet alakulása magát a szőke szépséget alakító Balogh Edinát is meglepte, és meglehetősen érzékenyen érintette. A színésznő nem tudta, mi lesz a sorsa: Kingát kiírják a sorozatból, és ő elveszti munkáját?
Jól van az amstetteni rém néven elhíresült Josef Fritzl tizenkilenc éves lánya, Kerstin. A lány első szava az őt kezelő orvosok szerint az volt, hogy " hello". Kerstin ezután közölte, minden álma, hogy Robbie Williams koncertre mehessen.
Egy kényelmes autó klímával - ez mostantól nem csak álom! Új játékunkban ugyanis bárki hazaviheti a két Mitsubishi Colt egyikét, vagy a 10 milliós fődíjat. A játék nagyon egyszerű, csupán össze kell gyűjteni az újságunkban található Aranyborsokat 10 milliós értékben.
Dögös, vérforraló képek jelentek meg a napokban Petra Nemcováról, a csehek első számú topmodelljéről, aki feltornázta magát a legjobban kereső modellek sorába.
Mégis a Fulhamé lett Gera Zoltán. Néhány napja már összehozták az angol klubbal, de csak tegnap írták alá a három plusz egy évre szóló szerződést. Több angol csapatnál is felmerült a neve, így a Middlesbrough, az Everton, a Bolton és a nemrégiben FA-kupát nyert Portsmouth is meg akarta szerezni, de végül a Fulham mellett döntött.
Minden eddiginél őszintébben vallott terhességéről Angelina Jolie a People című magazinnak. Az ikreit augusztusra váró sztár elmondta: bár Brad Pittel mindenképpen nagy családot akartak, teljesen megdöbbentek, amikor kiderült, hogy két gyermeket vár a szíve alatt.
Szakértők szerint az első csoportfordulóban Németország, Portugália és Hollandia játszotta az igazi futballt. Ma kiderül, hogy a háromszoros Eb-győztes németek mire viszik a nyitó meccsét szintén megnyerő Horvátországgal szemben a B csoport második körében. A két vesztes harcában az osztrákok valószínűleg kikapnak Lengyelországtól.
John McCain republikánus amerikai elnökjelölt szebbre, és fiatalabbra cserélte le első feleségét. Az ex- feleség, Carol McCain arca és teste súyos autóbalesete után teljesen eltorzult: a politikus emiatt hagyta el egykori szerelmét.
Nem Carlo Ancelotti, nem Roberto Mancini, és nem is Mark Hughes lesz a következő szezontól a Chelsea új menedzsere. Roman Abramovics tulajdonos választása ugyanis a jelenlegi portugál szövetségi kapitányra, Luíz Felipe Scolarira esett.
Az öngyilkosság gondolatával játszik az a fiatalember, aki százhárommillió forintot veszített el on-line pókerrel. István már fűnek-fának tartozik. Fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy számos tévécsatorna és médium megszegi a törvényeket akkor, amikor olyan szerencsejátékra buzdít, ami a reklámtörvény szerint tilos.
Szögbelövő sült el véletlenül egy amerikai férfi kezében, mialatt barátjával egy virágrácsot próbált meg összeeszkábálni. A gépből kilövellő szög végül a 60 George Chandler fejében landolt, aki – elmondása szerint – egyáltalán nem érezte, amikor az éles fémbedarab áthatolt a koponyáján és belefúródott az agyi állományába.
Josef Hickersberger osztrák szövetségi kapitány dicsérte a horvátok elleni meccs utolsó 20 percének támadójátékát.A döntetlen semmit sem ér, ha nem győzünk, kiesünk – jelentette ki Beenhakker, aki a támadóvonalban Ebi Smolarektől többet vár.
Talán Csizmás Kandúr lábbelijét irigyelte meg az a kismalac, aki úri dolgában igencsak fent hordja az orrát. A hathetes Cinders névre hallgató sertés ugyanis nem hajlandó bemocskolni a lábacskáit a disznóólban, amit gazdái meglepődve fedeztek fel.
Beigazolódtak a pletykák, miszerint Madonna válik Guy Ritchie-től. A popkirálynő már a tettek mezejére is lépett, ugyanis a napokban felkereste London legmenőbb ügyvédjét, akinek a segítsége el is kell, hiszen házassági szerződés nélkül az énekesnő mesés vagyonért csatározik majd az egykori álompár.
A román rendőrség keresi azt az ismeretlen nőt, aki sztriptízt rendez a metrókocsiban. Szemtanúk állítása szerint a „jól öltözött” fiatal nő, aki leginkább diáknak néz ki, metrókocsikban vetkőzőshow-t rendez, amíg a szerelvény egyik állomásról a másikra ér.
Anyaszült meztelenül, esetleg egy aprócska textil takarásában tartják óráikat annak az edzőteremnek az oktatói, amely nemrég nyílt Amerikában. Az ötletgazda Dr. Ronald Dowell pszichológus, aki több éves praxisa után arra jött rá, hogy a szexuális izgalom növeli a fizikai teljesítőképességet.
Kisebb botrányba fulladt Charlize Theron és Will Smith legújabb filmjének a forgatása. A színész ugyanis nemes egyszerűséggel megpofozta partnernőjét, akit a hatalmas maflás teljesen lesokkolt.
Nem sokkal a szülés előtt fotósorozat jelent meg a terhes férfiről, Thomas-ról, aki családjával együtt pózol a felvételeken. A szülés előtt álló férfi július 3-ra várja kisbabáját.
Miközben Kaká éppen térdsérüléséből gyógyulgat – és ezért két vb-selejtezőt kihagy a brazil válogatottban –, addig nagy családi öröm érte: megszületett imádott feleségével, Caroline-nal első gyermekük, Luca.
Az Eb egyik szponzora Európa hölgyeit kérdezte arról, kit tartanak a torna legjóképűbb futballistájának. A pálmát a portugál Cristiano Ronaldo vitte el.
Naomi Campbell ez év januártól egyedül él, hiszen szakított Marcus Eliasm kedvesével, aki üzletemberként volt jelen Naomi oldalán. Botrányairól híres modellnő azt gondolja eljött az ideje, hogy kisbabát szüljön, azaz nem szeretné mostmár egyedül élni az életét és megérett az anyaszerepre.
Több millió dolláros szerződésről tárgyal Farrah Fawcett a legjelentősebb amerikai tévécsatornákkal, amelyek bemutatnák végbélrákja kezelésének mozzanatairól készült dokumentumfilmet.
Két hónap múlva, azaz augusztusban lép fel utoljára George Michael a „25 Live Tour” koncertsorozat jegyében Londonban. Két éve kezdte el turnésorozatát és utolsó állomása Londonban egyben a végső fellépés ideje is.