Budapest - Tovább gyűrűzik a Fradi-botrány! A Blikk információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton meghallgatta Berki Krisztiánt (30), a Ferencváros Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját.
Cegléd–Budapest - Június és december között hónapokon át törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László (59) KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester.
Továbbra is hatalmas gondok vannak a földrengés és cunami által megrongált fukushimai atomerőművel, a helyreállítási munkálatokat is le kellett állítani a veszélyessége miatt. Az atomkatasztrófa nyomán már a tokiói ivóvíz is sugároz, a csecsemőknek már tilos inniuk belőle. A hivatalos adatok szerint mintegy 9,5 ezren haltak meg és közel 15 ezren tűntek el a tíz nappal ezelőtti japán földrengésben…
Gyurcsány Ferenc szerint nem az államfő múltjáról szóló vita lenne méltatlan, hanem Orbán Viktor vált erre vonatkozó válaszával méltatlanná az állampolgárok jelentős részének képviseletére - a volt kormányfő Facebook-bejegyzésben reagált a miniszterelnök előző napi kijelentésére.
Sorozatunkban megkerestük a mára prűddé vált színésznők korábbi eltévelygéseit, amelyek azt bizonyítják, hogy a múltban kevesebb ellenérzésük volt a meztelenséggel kapcsolatban... - 3. rész: Reese Witherspoon
Hajdú Péter a TV2 hamarosan startoló showműsorában, a Nagy Duettben fogja megcsillogtatni énektudását, vagyis inkább nem tudását. Szerencsére nem lesz egyedül, Zoltán Erika szegődött mellé énektanárként, duettpartnerként, sőt, Erikát ismerve tánctanárként is.
Peking - Három évesen hatvankét kilót nyom a világ talán legdundibb kisgyereke. A kínai Lu Hao mindössze két kiló hatvan dekával látta meg annak idején a napvilágot, de három hónapos korában rohamos hízásnak és növekedésnek indult.
Sendai - Reykjavik - Izlandnál érte el szerdán Európát az a radioaktív felhő, amely a március 11-i japán földrengés és cunami óta szivárgott ki a fukushimai atomerőműből.
A kritikusok nem értik, miért ül be valaki egy moziba, hogy megnézzen egy szélesvásznú lövöldözős játékot, de ettől még a nép zabálja A Föld inváziója – Csata: Los Angelest
Róma -- Ez aztán a kormányfői fogadás! A Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnök ellen indított eljárás dokumentumai közül az úgynevezett bunga-bunga partijának pillanatai kerültek elő.
Melbourne - Sebastian Vettel (23) farmerként is megállja a helyét: a Forma–1-es pilóta birkanyírással hangolt a pénteki szabadedzésekkel kezdődő melbourne-i idénynyitóra.
Budapest — Narancssárga cipőben rúgna gólt a narancs mezes hollandoknak Dzsudzsák Balázs (24). A PSV Eindhoven válogatott labdarúgója nemcsak a pályán kívül szereti a divatot, a zöld gyepen is ad az eleganciára.
Budapest — „Gyerekek, ilyen butaságot hogy találhattatok ki! Méghogy én hetvenéves vagyok?!" Verebes József mesteredző fordult így tegnap a futballszövetség (MLSZ) székházában a rá várakozók felé, akik a születésnapján köszöntötték a szakembert.
Százhalombatta - Máris lekörözte nagynénjét Szarka Adrienn (19). A ferencvárosiak kézilabdázója hamarabb kapott meghívót a válogatottba, mint Szarka Éva (43), aki bajnok és kupagyőztes lett a zöld-fehérekkel, s 12-szer a nemzeti csapatban is szerepelt.
Csütörtökön, hogy két éve hunyt el ifjabb Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója. A volánosok egykori játékostársuk emléke előtt tisztelegnének az újabb, immár 12. bajnoki aranyérmük megszerzésével.
Magyarország – Jól állnak a magyar férfiak a péniszméretek nemzetközi összehasonlításában! A targetmap.com internetes oldalra feltöltött összehasonlító térkép adataiból kiderül, hogy – amennyiben az adatok helytállóak – a világ népességének java része irigykedve tekinthet a magyar hímek adottságaira.
Budapest — Alig négy hónappal a legutóbbi, 22 millió forintos nagytakarítás után ismét olajos szennyeződés borítja a hármas metró alagútjának több szakaszát.
Budapest — Amint megérzi a tavaszi nap melengető sugarait, azonnal siet a szabadba Balázs Dóra (19). A modellkarrierjét nemrég kezdő szépség a megrögzött napimádók táborába tartozik.
Budapest – Nagy pénzért száll harcba L. L. Junior (30)! Az énekes is a piacvezető pókeroldal, a PokerStars asztalához ül csütörtök este, hogy komoly pókeresként megverje celeb ellenfeleit.
Nem sok jóval kecsegtet a jövő, legalábbis egyre inkább így érezzük. A GKI Gazdaságkutató szerint nem csak a lakosság, hanem az üzleti szféra is nehezebb hónapokra számít
Kakucs — Már édesapaként ül versenyautóba az idei ralifutamokon ifjabb Tóth János (42). A hétszeres abszolút bajnok pilóta kislánya, Zsófia Krisztina február 12-én látta meg a napvilágot.