Tízmillió rúpiát ettek meg termeszek egy indiai bankban. A pénzéhes rovarok egy páncélszekrényben falták fel a bankjegyeket, amelyeket január óta tároltak a széfben.
Aláírta az új magyar alkotmányt Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő tegnap délben, ünnepélyes keretek között szignálta az alaptörvényt, amely január elsejével lép életbe.
A Nézőpont Intézet szerint a magyar demokrácia számos válságjelenségének vethet véget az új alaptörvény. Álvitának tartják az abortusz állítólagos tilalmát, cáfolják, hogy nehezebbé válna az euró bevezetése. Elemzik a félkatonai szervezetek közvetett tilalmát is.
Egy 19 éves fiatalember tíz darab második világháborús lőszert talált három hónapja földmunkák során. Ezeket nem jelentette a hatóságnak, és nem szolgáltatta be.
Az al-Kaida egyik parancsnoka szerint a terrorhálózat elrejtett egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantaná fel, ha Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét elfogják vagy megölik.
Kést szorított az egyik utaskísérő nyakához, így próbált eltéríteni egy utasszállító gépet egy 48 éves kazahsztáni férfi. Terve nem sikerült, az utaskísérők lefogták és egy üléshez kötözték.
Jézus szerepének eljátszása minden színész számára kihívást jelent, ám Michael Sheen minden elképzelésen túlment, amikor 72 órás performance keretében keresztre feszíttette magát.
Siófok - Az éjjeli szekrényen felejtett gyomormosdó folyadékba kortyolt bele Molnár Csaba (+52), akinek előző nap kiiktatták a nyelőcsövét. A férfi néhány órán belül meghalt. Felsége és gyermekei elkeseredetten keresik a válaszokat, hogyan fordulhatott elő a gondatlanság, ami végül Csaba halálához vezetett.
Még ki sem mondta a boldogító igent Vilmos brit trónörökös és menyasszonya, a londoni fogadóirodák azonban már a jövendő hercegi házaspár gyermekeire kínálnak különböző fogadási lehetőségeket.
Csalódást okozott a németek elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar női kézilabda-válogatott: miután Százhalombattán 32-25-re kikapott Brazíliától, csak harmadik lett a Batta-kupán.
DVD-re vette könyörgését egy anya, aki a mai napig nem tudja, hol van eltemetve meggyilkolt fia holtteste. A gyilkos, aki életfogytig tartó börtönbüntetést kapott 47 éve hallgat.
A Vilmos herceg és Kate Middleton pénteki esküvőjét mintegy kétmilliárd tévénéző kíséri majd figyelemmel. Az egyik televíziós tehetségkutató színpadi rendezőjét bízták meg a közvetítéssel.
Pártja alapvető politikai célkitűzés az új alaptörvény megváltoztatása, amihez el kell érni a demokratikus ellenzéki erők összefogását is - közölte az MSZP elnöke.
A kis Freida november 7-én született Németországban. A terhesség 21. hetében világra jött, 460 grammos kisbabát 3,5 kilogrammos súllyal engedték haza. Életben maradását orvosi csodának tartják.
20-25 perces késéssel kell számolniuk a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert egy tehervonat halálra gázolt egy férfit Pestszentlőrinc és Vecsés között.
Újszülött kisgyermek holttestére találtak a gyergyószentmiklósi szeméttelepen. Az első vizsgálatok egyértelműen megállapították, a baba élt, amikor világra jött. Csecsemőgyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség.
Az 1996 és 2004 között eladott Pathfindereket és az 1997 és 2003 között értékesített Infiniti QX4 modelleket hívja vissza a Nissan az Egyesült Állmokban.
Döbbenetesen jól néz ki Tess Daly, a brit Szombat esti láz műsorvezetője. A 41 éves szépség két gyermek édesanyjaként is bátran pózolhat a Daly Spa fehérneműcégnek.
Még össze sem házasodott Kate Middleton és Vilmos herceg, az egyik legnagyobb fogadóirodánál, a William Hillnél már arra lehet fogadni, hogy az elsőszülöttjük vajon futballista vagy címlaplány lesz.
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a fukusimai atomerőműről, melyek kapcsán az orosz sajtó párhuzamot von a csernobili katasztrófa és a mostani helyzet között. Az orosz média úgy véli, akárcsak a Szovjetunióban, most is késve vagy ellentmondásosan kommunikálják a helyzetet Japánban, elhallgatva a várható következményeket.
Felakasztottak egy 11 éves fiút egy nyugat-svédországi táborban. A gyermek lábujjai leértek a földre, ezért túlélte az akasztást, de tíz percig levegőért kapkodott, mire egy járókelő kiszabadította.