Kecskemét - Eredménytelen volt a keddi békítő tárgyalás, így Bíró Andrea (22), Kovács Lázár (38) házasságon kívül született kisfiának édesanyja a vádlottak padjára került rágalmazásért.
Több száz rendőr érkezett Gyöngyöspatára, miután kedd késő este több tucat ember verekedett össze. A Véderő több tagja és a helyi romák egy csoportja közötti atrocitás után négy embert vittek kórházba.
Budapest - Olivér kijelentette: nem szeretné a fináléban látni Anikót, többek között azért sem, mert veszélyeztetve érzi barátja, Alekosz (32) győzelmét.
Három kiskorú lányával, egy három, egy hat és egy kilenc évessel készített pornográf képeket egy nagyváradi apa, aki a fotókat az interneten értékesített.
A Max Brook bestselleréből a Paramount stúdióban készülő produkció tíz évvel egy globális zombijárvány után játszódik. A magyarul is hamarosan megjelenő könyv története a világ különböző pontjain megszólaló szemtanúk elbeszélése nyomán rajzolódik ki.
Különleges látványban lehetett része azoknak, akik szerda hajnalban London belvárosának utcáin tartózkodtak. Lovasok, fegyveresek és tengerészek százai öltöztek uniformisba, és tartottak főpróbát, hogy a pénteki esküvő ne csak látványos, de biztonságos is legyen.
Nem sok TV-sorozatról mondható el, hogy Magyarországon az elsőtől az utolsó évadig megjelent, de A szökés most bekerül ebbe az elitklubba. Scofield és cimborái sok extrával búcsúznak
Nemcsak az embereknek, a lovaknak is segíthet a természetgyógyászat, ha itt-ott fáj valamijük, vagy versenyeken nem hozzák a tőlük elvárt teljesítményt.
Sokaknak gondot jelent a házikedvencek felügyelete, amíg a gazdinak el kell utaznia, vagy netán kórházi kezelés miatt kénytelen távol maradni otthonától.
Borszakértők és ítészek segítségével három bort választott ki Schmitt Pál, magyar államfő a több, mint félezer magyar nedűből, amelyek nemzetközi szinten tovább öregbíthetik hazánk hírnevét.
Magyarország – Alig 500 forintért elautózni 100 kilométert, de akár ingyen is kocsikázni? Ez nem csak álom, pusztán konnektor vagy napsütés kell a járgányhoz.
Különleges látványban lehetett része azoknak, akik szerda hajnalban London belvárosának utcáin tartózkodtak. Lovasok, fegyveresek és tengerészek százai öltöztek uniformisba, és tartottak főpróbát, hogy a pénteki esküvő ne csak látványos, de biztonságos is legyen.
Boulder - A coloradói Mars-kutató intézet kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a vörös bolygó felszíne alatt lévő szárazjégből egyszer tavak, folyók is kialakulhatnak.
Makád – Óriási telekkel, 3 szobával és a nagymamával együtt kínálja megvételre házát egy fiatalasszony. A háromgyermekes családanya nem az ingatlanpiaci pangás miatt választotta eme különleges módját a vevőcsalogatásnak, a 61 éves nagybeteg asszony az egész életét abban a házban élte le, s már nem igen szeretne onnan kiköltözni.
Gelsenkirchen – Nagy gondban vannak a Schalke szurkolói. A német futballcsapat fanatikusai nem tudják eldönteni, hogy együttesük kapusa, Manuel Neuer (25) a kék-fehérek igazi hőse, netán áruló, aki magára hagyja a kedvenceket.
Madrid – Tizenegy órát repült és több, mint nyolcezer kilométert tett meg azért Kaká (29), hogy lássa a gyermekét. A brazil válogatottal 2002-ben vb-aranyérmet nyerő futballista azért utazott Madridból Sao Paulóba, mert szombaton megszületett a kislánya, Isabella.
Budapest - Erre nem sajnálják a pénzt! Milliárdokat költhet a költségvetés az új Alkotmány népszerűsítésére, a tervek szerint például mind a 8 millió választópolgárnak kipostáznák a 38 oldalas dokumentumot.
Csütörtökön érkezik Magyarországra Pákh Imre. A világ legnagyobb magánkézben lévő Munkácsy-gyűjteményének tulajdonosa a csütörtöki, Keszthelyen található Festetics-kastélyban tartandó Munkácsy kiállítás megnyitójára jön haza Amerikából.
BUDAPEST - Kongott az ürességtől szerdán az Országgyűlés, a képviselők elvileg a bajban lévő lakáshitelesek megmentéséről tárgyaltak volna a vitanapon, ám láthatóan nem sok honatyát érdekelt a több mint 100 ezer családot érintő probléma.
BUDAPEST - Bár a jelenlegi szabályokhoz képest lényegesen szigorúbb lesz a nemdohányzók védelmében megszavazott törvény, úgy tűnik, a jogszabályban mégis maradt egy kiskapu, így a szórakozóhelyek továbbra is lehetővé tehetik a vendégeknek, hogy dohányozzanak.
BUDAPEST - Nagy botrányt kavart Liptai Claudia legutóbbi ügye – amelyről a Blikk írt elsőként –, hogy a műsorvezető a halott édesanyja rokkant-parkolókártyáját használta.
BUDAPEST - Féltve őrzött családi tragédiákat hordoznak lelkükben az Appril Project táncosai, akik szombaton lépnek fel a Csillag születikben a legjobb 24 között: tíz tagnak meghaltak vagy elváltak a szülei.