Nem sok TV-sorozatról mondható el, hogy Magyarországon az elsőtől az utolsó évadig megjelent, de A szökés most bekerül ebbe az elitklubba. Scofield és cimborái sok extrával búcsúznak
Le kellett mondania kislányáról Elizabeth Taylornak. Az ügy pikantériája, a hogy a színésznő állítólag azt sem tudta, ki a gyerek apja, mert abban az időben három pasival is viszonya volt.
Kunkli Tivadar az elszántak nyugodtságával hallgatta, amint vasárnapi ellenfele, a félelmetes Bob Sapp videoüzenetben vetítette előre: „A Szörny éhes!”
Keira Knightley nem szereti, ha, magánjellegű programjain bulvárfotósok lebzselnek körülötte. A minap azonban kivételt tett, bár ennek egy valaki biztosan nem örült.
A feszült helyzetre való tekintettel, sajtótájékoztatót tartottak szerdán Gyöngyöspatán. A romák viharos távozása után az alpolgármester már csak arra kérte az embereket, hagyjanak nekik nyugalmat.
Zseniális összeesküvés képe rajzolódik ki angol-holland-olasz futballrelációban, amelynek vége az idős Manchester United-mester, Sir Alex Ferguson megcsúfolása lehet.
Nemcsak az embereknek, a lovaknak is segíthet a természetgyógyászat, ha itt-ott fáj valamijük, vagy versenyeken nem hozzák a tőlük elvárt teljesítményt.
Sokaknak gondot jelent a házikedvencek felügyelete, amíg a gazdinak el kell utaznia, vagy netán kórházi kezelés miatt kénytelen távol maradni otthonától.
Borszakértők és ítészek segítségével három bort választott ki Schmitt Pál, magyar államfő a több, mint félezer magyar nedűből, amelyek nemzetközi szinten tovább öregbíthetik hazánk hírnevét.
Magyarország – Alig 500 forintért elautózni 100 kilométert, de akár ingyen is kocsikázni? Ez nem csak álom, pusztán konnektor vagy napsütés kell a járgányhoz.
Különleges látványban lehetett része azoknak, akik szerda hajnalban London belvárosának utcáin tartózkodtak. Lovasok, fegyveresek és tengerészek százai öltöztek uniformisba, és tartottak főpróbát, hogy a pénteki esküvő ne csak látványos, de biztonságos is legyen.
Boulder - A coloradói Mars-kutató intézet kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a vörös bolygó felszíne alatt lévő szárazjégből egyszer tavak, folyók is kialakulhatnak.
Egy elrejtett atombomba pihen valahol Európa egyik nagyvárosában, amely azonnal működésbe lép, ha Oszama bin Ladent elkapják, vagy megölik – állítja CIA-dokumentumokra hivatkozva a Wikileaks. A biztonságpolitikai szakértő ezt valószínűtlennek tartja.
Nap, mint nap látható a tévéképernyőn az Éden Hotel álompárjának plátói évődése. Jennifer a Borsnak elárulta, mi hiányzott a Kristóffal való románc beteljesüléséhez.
Makád – Óriási telekkel, 3 szobával és a nagymamával együtt kínálja megvételre házát egy fiatalasszony. A háromgyermekes családanya nem az ingatlanpiaci pangás miatt választotta eme különleges módját a vevőcsalogatásnak, a 61 éves nagybeteg asszony az egész életét abban a házban élte le, s már nem igen szeretne onnan kiköltözni.
Öt női holttestet találtak Acapulcóban a rendőrök, az egyikőjük még csak 14 éves volt. Mindannyian ugyanabban a szépségszalonban dolgoztak és elvágták a torkukat.
A Thor 3D a skandináv mitológia hőseit kelti életre a mozivásznon. A híres amerikai képregényből készült filmet a remek háromdimenziós hatások mentik meg.
Gelsenkirchen – Nagy gondban vannak a Schalke szurkolói. A német futballcsapat fanatikusai nem tudják eldönteni, hogy együttesük kapusa, Manuel Neuer (25) a kék-fehérek igazi hőse, netán áruló, aki magára hagyja a kedvenceket.
Szerda délután döntöttek a Nemzet Színészei arról, hogy ki az a kolléga, aki méltó arra, hogy az április hatodikán elhunyt Komlós Juci helyét betöltse a legnagyobbak társaságában.
Madonna egész életében diktálta a divatot, mindig sikerült új és új trendeket elindítania különleges öltözékeivel, s imádói követték stíluskísérleteiben.
Madrid – Tizenegy órát repült és több, mint nyolcezer kilométert tett meg azért Kaká (29), hogy lássa a gyermekét. A brazil válogatottal 2002-ben vb-aranyérmet nyerő futballista azért utazott Madridból Sao Paulóba, mert szombaton megszületett a kislánya, Isabella.
Budapest - Erre nem sajnálják a pénzt! Milliárdokat költhet a költségvetés az új Alkotmány népszerűsítésére, a tervek szerint például mind a 8 millió választópolgárnak kipostáznák a 38 oldalas dokumentumot.
Csütörtökön érkezik Magyarországra Pákh Imre. A világ legnagyobb magánkézben lévő Munkácsy-gyűjteményének tulajdonosa a csütörtöki, Keszthelyen található Festetics-kastélyban tartandó Munkácsy kiállítás megnyitójára jön haza Amerikából.
Mario Balotelli hülyeséget hülyeségre halmoz. A 20 éves csatárt közel 90 millió forintnyi összegre büntette klubja fegyelmezetlenség miatt, most kiderült, parkolási bírságra is kifizetett 3 milliónyit.
BUDAPEST - Kongott az ürességtől szerdán az Országgyűlés, a képviselők elvileg a bajban lévő lakáshitelesek megmentéséről tárgyaltak volna a vitanapon, ám láthatóan nem sok honatyát érdekelt a több mint 100 ezer családot érintő probléma.
BUDAPEST - Bár a jelenlegi szabályokhoz képest lényegesen szigorúbb lesz a nemdohányzók védelmében megszavazott törvény, úgy tűnik, a jogszabályban mégis maradt egy kiskapu, így a szórakozóhelyek továbbra is lehetővé tehetik a vendégeknek, hogy dohányozzanak.
BUDAPEST - Nagy botrányt kavart Liptai Claudia legutóbbi ügye – amelyről a Blikk írt elsőként –, hogy a műsorvezető a halott édesanyja rokkant-parkolókártyáját használta.
BUDAPEST - Féltve őrzött családi tragédiákat hordoznak lelkükben az Appril Project táncosai, akik szombaton lépnek fel a Csillag születikben a legjobb 24 között: tíz tagnak meghaltak vagy elváltak a szülei.
BUDAPEST - Nagy attrakcióra készül az év végén a Neoton Família, a zenekar ugyanis elhatározta: december 27-én egy igazi cirkuszt varázsol a Papp László Budapest Sportaréna színpadára.
BUDAPEST - Idén is érdemes lesz a Tabánban tölteni a munka ünnepét. A rendszerváltás utáni 15. május elsejei jubileumi rendezvényen az igazi jó roppanós virsli és csapolt sör mellett remek koncerteket is láthatunk.
Engedett a nyomásnak Barack Obama és szerdán közzétette születési anyakönyvi kivonatát. Az Egyesült Államok elnökét évek óta folyamatosan támadják amiatt, hogy állítólag nem is Amerikában született. A Fehér Ház most bizonyítékkal cáfolt.