2014. július 20. vasárnap

júl. 20
2:12
Fékezésnél borult fel a babakocsi, Szilvia is lerepült a székről (Blikk)
BUDAPEST – Vendégségbe indult néhány napja K. Szilvi (32) és másfél éves kisfia, de majdnem a kórházban kötöttek ki. Az anyuka és gyermeke éppen a 282E jelzésű busszal utazott a XVIII. kerületi Szarvas csárda térnél, amikor egy hirtelen fékezés miatt rémálommá változott a kirándulás.
júl. 20
2:30
Kisfia lesz Bárdosinak! (Blikk)
BUDAPEST – Kisfiút hord a szíve alatt az olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sándor (37) felesége, Ildikó. A szerelmesek már azt is eldöntötték, hogy az apukája keresztnevét adják majd a picinek. Megtudtuk: a sportoló családjában már régi hagyomány, hogy mindig az apjuk nevét kapja az elsőszülött fiú: a birkózó édesapja, nagypapája, valamint a déd- és az üknagypapája is Sándor volt.
júl. 20
2:30
Ragasztószalaggal összekötözte és megerőszakolta a masszőrnőt (Blikk)
BUDAPEST – Csendes, hétköznapi életet élt Budapesten N. Dániel Attila (22), aki főiskolai tanulmányai miatt költözött fel a fővárosba. Napközben órákat látogatott, este rendszerint barátnője albérletében aludt, hétvégente pedig sokszor meglátogatta Győrben élő szüleit. Július elején pedig megkötözött, megerőszakolt és kifosztott egy erotikus szolgáltatásokat kínáló masszőrnőt.
júl. 20
2:34
Milliókkal tartozik Ervin bácsinak a hitelintézet (Blikk)
BUDAPEST – Ki lehet semmizni Magyarországon egy idős embert, miközben a hatóságok a vállukat vonogatják? Csillag Ervin (73) legalábbis hiába mutatja bárhol bírósági ítéletét, hogy jár neki csaknem 5 millió forint az elárverezett lakása után. A hivatalok ide-oda küldözgetik, ő pedig futhat a pénze után, mert a neki tartozó cég csődöt jelentett.
júl. 20
2:48
Erdélyi Mónika lediplomázott (Blikk)
BUDAPEST – Megszerezte harmadik diplomáját Erdélyi Mónika (46)! Az egykori televíziós háziasszony újabb szakmával büszkélkedhet, ugyanis pénteken megkapta a párkapcsolati tanácsadó végzettségét igazoló oklevelét.
júl. 20
3:06
Dr. House nálunk rendezte neje búcsúbuliját (Blikk)
BUDAPEST – House doki sosem bánt olyan kedvesen nővel, mint Hugh Laurie (55). A nyolc évadot megért amerikai tévésorozattal világszerte ismertté vált brit színész péntek este búcsúbulit rendezett a feleségének, aki szombaton visszarepült Angliába.
júl. 20
3:24
Két kisfiával együtt végezték ki a terhes magyar nőt (Blikk)
PERREUX-SUR-MARNE – Hét hónapos terhes magyar nőt mészárolt le két kisfiával együtt egy francia kisvárosban. A holttesteket a meggyilkolt nő, Tina testvére fedezte fel szombatra virradó éjjel Perreux-sur-Marne-ban lévő otthonukban.
júl. 20
4:00
Érthetetlen, Mága miért testőrrel fesztiválozik (Blikk)
BUDAPEST – Vajon miért van szüksége egy művésznek testőrre Magyarországon? – tehetnénk fel jogosan a kérdést, hiszen olyanra még nemigen volt példa, hogy egy sztár biztonsági emberrel menjen el bulizni.
júl. 20
4:36
Nótár Mary havi 4 milliót kaszál a haknikkal (Blikk)
BUDAPEST – Mi lehet a titka Nótár Marynek (29)? A mulatós zene koronázatlan királynője duplázott: tavaly júliusban több mint kétmillió forintot zsebelt be a haknikból, idén pedig már ennek a kétszeresét. Nem mellesleg egy év alatt a facebookos rajongói táborát is felduzzasztotta az énekesnő, ma már 300 ezren követik őt, és a videomegosztókon is milliós nézettségekkel dübörögnek klipjei.
júl. 20
8:21
Kellemes vasárnap reggelt! (444.hu)
Ma is nagyon meleg lesz, a tegnapi 25 ezer után ma 30 ezres látogatószámot vár a budapesti fürdőkben és strandokon a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A strandok a hőségriadó miatt egy órával tovább tartanak nyitva. Ha megy, ezt a lemezt mindenképp vigye … Folytatás
júl. 20
8:48
Aranyeső Hosszú Katinkánk (Blikk)
Debrecen – Az úszó országos bajnokságon is tarolt Hosszú Katinka (25).
júl. 20
8:50
Aki majdnem megölte Hitlert (Blikk)
Németország —  Ma lesz 70 éve, hogy Claus Schenk von Stauffenberg (†36), a Wehrmacht tartalékos seregének vezérkari főnöke bombát helyezett el Adolf Hitler Wolfschanze nevű főhadiszállásán.
júl. 20
8:54
Gábriel és a sas is megérkezett éjjel Szabadság térre (444.hu)
Nagyon gerinces dolog a kormányzattól szombat éjjel, rendőri biztosítással, a legnagyobb titokban felállítani ezt a szobrot!
júl. 20
9:06
Csak aludnia kell a börtönben Hoenessnek (Blikk)
Landsberg – Kedvező fordulatra számíthat a három és fél éves börtönbüntetését töltő Uli Hoeness (62).
júl. 20
9:27
Hétfőn határozatot fogadhat el az ENSZ Biztonsági Tanácsa a lelőtt maláj gépről (444.hu)
A tervezet elsősorban a nemzetközi vizsgálóbiztosok helyzetét rendezné. Az amerikaiak orosz felelősséget emlegetnek, az orosz ENSZ-delegáltak nem mondanak semmit.
júl. 20
9:42
7,1 milliárddal tartoznak a spanyol focicsapatok (Blikk)
Madrid – A Spanyol Hivatásos Labdarúgók Szervezete (AFE) közzé tette, hogy miközben a Real Madrid és a Barcelona csillagászati összegekért igazol játékosokat, az élvonalbeli és a másodosztályú bajnokság klubjai közel 23 millió euróval (7,1 milliárd forinttsal) tartoznak összesen 194 játékosnak.
júl. 20
10:00
Ilyen az, amikor egy izraeli rakéta becsapódik Gázában (444.hu)
Kattintson, nézze meg a videót. Sok mindent bizonyít.
júl. 20
10:33
Kínában elég nagy para van (444.hu)
Szombat reggel óta legalább 17 halálos áldozata van a Rammaszún-tájfunnak, ami a Fülöp-szigeteken is megölt 94 embert (szombaton még csak 64 halottról szóltak a hírek). A Rammaszún kissé felkészületlenül érte Kína dél-keleti részét, ugyanis a Fülöp-szigetekről távozóban legyengült, senki nem … Folytatás
júl. 20
10:35
Az Oktatási Hivatal több tucat erdélyi diák felvételijét dobta vissza (444.hu)
Romániában egy évbe telik a diploma kiállítása, helyette igazolást kapnak a diákok, ezt viszont Magyarországon idén már nem fogadják el a jelentkezéseknél.
júl. 20
11:06
Hugh Laurie elégedett Tarlós István és elődjei munkájával (444.hu)
Vagy csak sokat ivott. Vagy mindkettő.
júl. 20
11:39
Megjött az MTI első képe a megszállási emlékműről (444.hu)
Csodálják önök is ezt a remek szobrot 2014-ből, az évből, amikor a magyar kormányzat pusztán a saját szórakoztatására, minden társadalmi támogatás nélkül állított fel egy emlékművet az ország egyik központi terére.
júl. 20
12:06
Maláj gép: még mindig roncsok hevernek szerteszét (Blikk)
júl. 20
12:12
A szegényügyi államtitkár üzeni a szegényedőknek, hogy nem is szegényednek (444.hu)
Czibere Károly a Népszabadságnak adott interjút. Azt mondta, nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon valami drámai dolog történik.
júl. 20
12:24
Elszállítják a maláj gép áldozatainak holttesteit (Blikk)
Az ukrán kormány és az oroszbarát szakadárok előzetes megállapodásra jutottak arról, hogy az ukrán hatóságok elszállíthatják a helyszínről a csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító áldozatainak holttesteit.
júl. 20
12:45
Állítólag ezen a vasútállomáson oszladoznak a maláj gép utasainak holttestei (444.hu)
A síneken várakozó vagonokban majd 200 hulla lehet. Nem tudni, működik-e a kocsik hűtése, elviselhetetlen a bűz.
júl. 20
13:00
Egy rahedli pénzt kapott a láncdohányos özvegye (Blikk)
Orlando - Egy floridai bíróság 23,6 milliárd dollár büntető kártérítést ítélt meg egy láncdohányos özvegyének a hét végén. Az iparág eddigi legnagyobb ilyen egyedi büntetését az RJ Reynolds amerikai dohányipari csoportnak kellene megfizetnie Cynthia Robinson kezéhez.
júl. 20
13:18
Nem a vasúti biztosítóberendezés hibázott Dunakeszinél (444.hu)
De hogy pontosan ki, azt még vizsgálják. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik eljárás. A két vonat 38 méterre állt meg egymástól.
júl. 20
13:51
DRÁMA! Életre szóló élménytől fosztotta meg a DVTK szurkolóit Kriza Ákos :’((((( (444.hu)
De a Jobbik leleplezi a dolgot.
júl. 20
13:53
Meghalt James Garner (444.hu)
A Maverick sztárja 86 éves volt. Az egészségével már 2008 óta gondjai voltak, akkor agyvérzése volt, amiből soha nem épült fel teljesen.
júl. 20
14:24
Miközben mindenki Ukrajnára, Izraelre és Irakra figyel, Líbiában is durva dolgok történnek (444.hu)
Legalább 2 ember meghalt Tripoliban, amikor egy eltévedt rakéta becsapódott a házukba, miközben néhány milícia Líbia legnagyobb nemzetközi repterének birtoklásáért harcolt. A csata egy hete tart. Közben országszerte szaporodnak az összecsapások a hadsereg és a milíciák között, Bengáziban szombaton lelőttek … Folytatás
júl. 20
14:48
Aranyeső Hosszú Katinkának (Blikk)
Debrecen – Az úszó országos bajnokságon is tarolt Hosszú Katinka (25).
júl. 20
14:50
Besic ősszel a Fradiban maradhat (Blikk)
Liverpool — Egyre inkább bonyolódik Muhamed Besic (21) átigazolási ügye.
júl. 20
14:57
Szeptemberben már új számokat is játszik majd a Libertines (444.hu)
Ezt az NME-nek mondták el. Így kicsit gyengítik azoknak az érveit, akik szerint csak a pénzért kezdett újra együtt koncertezni Pete Doherty és Carl Barat. Kettejük kapcsolata már a kétezres évek elején is igen viharos volt, az akkor épp nagyon … Folytatás
júl. 20
15:06
Mészöly Géza nem taktikázik (Blikk)
Budapest – A balul sikerült rajt ellenére továbbra is elszánt a magyar csapat az U19-es Európa-bajnokságon.
júl. 20
15:08
Szakadékot festettek a természetbe (Blikk)
Zamárdi — Igazi szakadékot varázsolt a természetbe legutóbbi alkotásában a Neopaint csapata!
júl. 20
15:24
Hosszú felvenné a versenyt a férfiakkal is (Blikk)
Debrecen – Az eredményei alapján a férfiak mezőnyében is megállná a helyét Hosszú Katinka (25). A világ- és Európa-bajnok úszó az országos bajnokságon is remekelt, valamennyi, azaz tizenhét egyéni női számban állt rajthoz, s egy kivételével mindig dobogóra állhatott – emellett három váltóval is érmes lett.
júl. 20
15:30
Extraprofitot láttam (444.hu)
Az egyik balatoni strandon fogyasztottam olajban tocsogó remekművet, sajtos-tejfölös feltéttel, mikor észrevettem, hogy kerek négyszázhatvan forintért mérik a kóla félliterjét. Remélem L. Simon László hamarosan benyújt egy törvényjavaslatot, amiben az említett büfé a nyereségének negyven százalékát le kell, hogy passzolja … Folytatás
júl. 20
15:42
Brad Pitt és Angelina Jolie közösen forgatnak (Blikk)
Angelina Jolie írta és rendezi a Universal stúdió új játékfilmjét, a By the Sea című drámában a színésznő mellett Brad Pitt is szerepelni fog.
júl. 20
16:00
Facebookon keresi elszakított kishúgát (Blikk)
Gyula – Néhány féltve őrzött hivatalos okirat, mindössze ennyi, ami arra emlékezteti Csicsák Veronikát (32), hogy valahol még él egy „kishúga". Veronikának ez mégis épp elég ahhoz, hogy életben tartsa magában a reményt, hogy egyszer megtalálja és viszontlátja testvérét.
júl. 20
16:02
Családbarát selfie-album (Blikk)
Magyarország – Kisgyermekekkel erősítettek rá a Blikk selfie-bajnokságának résztvevői: az elmúlt napokban csak úgy özönlöttek a jobbnál jobb családi „önfotók" a szerkesztőségünkbe.
júl. 20
16:03
Rosberg nyerte a német nagydíjat (444.hu)
A huszonkilenc éves német hazai közönség előtt erősítette meg a pontversenyben vezető helyét, már tizennégy ponttal előzi Hamiltont. A második a finn Bottas lett, Williams autójával. Harmadik helyre Hamilton kormányozta be kereskedelmi forgalomban nem kapható versenyautóját úgy, hogy a huszadik helyről … Folytatás
júl. 20
16:18
Sokkoló videó: Így zuhant belvárosra a helikopter (Blikk)
A dél-koreai Kvangdzsu belvárosára zuhant egy tűzoltó helikopter csütörtökön, most kerültek napvilágra a felvételek.
júl. 20
16:20
22 embert gázolt el az ámokfutó (Blikk)
júl. 20
16:36
Drogos lengyel ütött el huszonkét embert, szándékosan (444.hu)
A forgalmas szombat nyári estén hajtott végig a sopoti molón és az odavezető sétálóutcán egy lengyel autós. 22 embert ütött el, közülül hárman súlyosan megsérültek. A sofőr valószínűleg kábítószert fogyasztott. (MTI)
júl. 20
16:38
Gábriel mellkasán már tükörtojás készül (444.hu)
Már délelőtt több százan tüntettek az éjjel, titokban felállított megszállási emlékmű ellen, dobáltak rá tojást is. A Szabadság téren nagy a rendőri készültség, rohamrendőrök is vannak a környező utcákban. A tüntetésre minden baloldali ellenzéki pártból mentek ki politikusok.
júl. 20
16:40
Állítólag itt a maláj gép feketedoboza (444.hu)
A Reuters hozta nyilvánosságra ezt a videót, amin látható, hogy az egyik roncsok után kutató megtalálja a lelőtt maláj gép adatrögzítőjét. A holttestekkel való szörnyű bánásmód után a feketedoboz holléte az egyik legégetőbb kérdés Kelet-Ukrajnában. Korábban a szakadárok jelentették, hogy … Folytatás
júl. 20
16:42
Fóton családi ház, Szabolcsban a tarló ég (444.hu)
Két aratási tűzhöz is hívták a szabolcsi tűzoltókat vasárnap délután: Tunyogmatolcs környékén szalmabálák égnek, míg Kálmánházánál egy szalmabálázó gép és két hektárnyi tarló lángol. Fóton egy családi ház teteje gyulladt ki, a tulajdonos a tűzoltók kiérkezésééig megpróbálta eloltani a tüzet, de … Folytatás
júl. 20
17:09
Itt a legnagyobb dohányipari büntetés!!4 (444.hu)
23,6 milliárd dollárt kaphat egy özvegy, akinek férje harminchat évesen tüdőrákban halt meg.
júl. 20
17:11
NSA in da house (444.hu)
Oliver Bienkowski német művész a berlini amerikai követség falára vetítette a baseball sapkás Obamát. (RT.com)
júl. 20
17:13
A hatoslottón is elvitték a mesés összeget (444.hu)
Igaz, nem kétmilliárd, de 73 millióból is lehet csekket fizetni egy darabig. A hat szám, ami a mennyországot nyitja: 3, 8, 19, 26, 34, 42.

Keresés