Chicago - Fél métert sem lehet vele haladni, és könnyebb róla leszédülni, mint leszállni, de pont ezért aratott sikert a háromkerekű drótszamár, amely a Tour de Fat nevezetű biciklis sörfesztiválon debütált az amerikai nagyvárosban.
Az Opel számára nagyon fontos modell a kiskategóriában évek óta előkelő helyen szereplő Corsa. A közelmúltban rengeteg lesifotó jelent meg az autóról, így az Opel döntött: leleplezi az új Corsát.
A rendőrség közlése szerint a kordont rángatták, és tojással dobálták meg a frissen elhelyezett emlékművet, ezért három embert feljelentettek, ellenük szabálysértési eljárás foganatosítanak. A világ egyik leghosszabban épülő szobrának avatási időpontja továbbra sem ismert, és az ügyben még egyetlen kormánypárti … Folytatás
Budapest – Amilyen morózus volt Doktor House szerepében a televízióban, olyan oldottan mókázott a Budapest Kongresszusi Központ színpadán első magyarországi koncertjén.
A budapesti vízilabda Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában győzedelmeskedő magyar válogatott ezzel az eredménnyel a második lett a csoportjában. Az elődöntőért kedden az oroszokkal csap össze. Ami a jelen világpolitikai helyzetben igen pikáns mérkőzést ígér. (via MTI)
Úgy megverte egy budapesti taxis múlt éjjel Benkő Lászlót és Debreceni Ferencet, az Omega két tagját, hogy a kórházban kötöttek ki – értesült a Somogy megyei hírportál.
A Csákvár futballcsapatával kapcsolatban nem az a legérdekesebb hír, hogy NB III-as bajnok lett. Sokkal inkább az, hogy a klubvezetés és a játékosok is felkarolták a fogyatékosok ügyét.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) mesterlövésze tett ártalmatlanná egy férfit, aki előzőleg egy puskával lelőtte a nagyanyját Lajosmizsén - közölte a hirado.hu vasárnap.
A Majmok bolygója – Forradalom a második hétvégéjén is nagyot tarolt Amerikában. Továbbra is a legnézettebb film a mozikban és csak a második hétvégén termelt 36 millió dolláros = 10,8 milliárd forintos jegybevételt. Nálunk ezt a filmet öt, azaz 5 budapesti … Folytatás
Ahogy a sorozatban, a magánéletben sem úgy alakult a Maricruz sztárjainak élete, ahogy arról gyerekkorukban álmodoztak. A sikersorozat színésznőjét megcsalta a férje és elvált, kollégája pedig menyasszonyjelöltet sem talál magának.
Meredeken emelkedik azoknak az eseteknek a száma, amikor exszerelmek úgy állnak bosszút egykori partnerükön, hogy a róluk készült házi videókat feltöltik a netre. A rendőrség tanácstalan.
Kedden tölti be első életévét a brit királyi ház büszkesége, György herceg, aki eddig szülei segítségével tette meg első lépéseit, de a napokban már egyedül is útra kelt.
Engedéllyel tartott vadászfegyverével lőtte le nagyanyját egy 28 éves férfi Lajosmizsén vasárnap délután, az önmagára is fegyvert emelő férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) mesterlövésze tette ártalmatlanná.
Sajóecsegnél, a Bódva és a Sajó torkolatánál vasárnap délután merült el a vízben. Holttestét este nyolckor találta meg a Bükk Mentőcsoport tagjaként működő Spider Mentőcsoport tagjai. (MTI)
Borzasztóan indult a hazai rendezésű U19-es Eb a magyar fiatalok számára. Az osztrákok könnyedén nyertek (3-1), ráadásul egy ritkán látható szabadrúgással is sokkolták a mieinket.
Benkő László billentyűst és Debreczeni Ferenc dobost egy budapesti taxis verte össze úgy, hogy a két zenészt mentővel kellett kórházba vinni. Debreczeninek az orra is eltört. (Blikk)
A sors furcsa fintora: az elkergetett ukrán elnöknek, Janukovicsnak épült egy villája Torezben. Csak pár kilométerre onnan, ahonnan lelőtték a maláj gépet. Az elnöki dácsa viszont sosem készült el, valószínűleg már nem is fog. (ChristopherMiller)
Zahorán János egy nap alatt 205 km-t futott és 1600 méter szintemelkedést küzdött le, miközben harminchat fok. És te mit csináltál az elmúlt huszonnégy órádban?
Lee Bennett ma átlagos, 42 éves férfinak tűnik. Ám ha azt nézzük, hogy két éve elvált, és ezt követően 92 kilót fogyott, már azt mondjuk: ejha, ez a sztori semmi esetre sem átlagos!
Nagy magyar sikerrel zárult a szegedi utánpótlás kajak-kenu vb. Sok olyan fiatal nyert, aki már a felnőttek között is bizonyított. Egyikük, Kárász Anna három óra alatt kétszer lett első.
Ötvenkét autó égett ki Felvidéken, a diószegi termálfürdő parkolójában. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, de a kár közel 470 ezer euró. A tarlón álló autók közt gyorsan terjedt a tűz, 18 tűzoltó kellett, hogy megfékezzék a lángokat. … Folytatás